A magyar őstörténeti kutatások gyűjtőhelye

Árpád a Bibliában

2009-05-22T07:11:00.000-07:00

Királyok II. könyve

18:34 Hol vannak Hámátnak és Árpádnak istenei? Hol Sefárvaimnak, Hénának és Hivvának
istenei? És Samariát is megszabadították-é az én kezemből?

19:13 Hol van Hámát király, Árpád királya és Sefárvaim város királya?

Ézsaiás

10:9. Nem úgy megvettem-é Kalnót, mint Kárkemist? És Hamáthot, mint Árpádot? És
Samariát, mint Damaskust?

36:19 Hol vannak Hamáth és Árpádnak istenei? hol Sefarvaimnak istenei? talán bizony
megmentették Samáriát kezemből?

37:13 Hol van Hámáth királya és Árpádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna
és Ivva?

Jeremiás

49:23 Damaskus felől: Megszégyenült Emát és Árpád, mert gonosz hírt hallottak, és
remegnek, mint a háborgó tenger, a mely nem nyughatik.

(Szent Biblia, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár, eredeti szöveggel egybevetve
és átdolgozva 1908, kiadta a Brit és Külföldi Biblia-Társulat, Budapest 1948)

--

A biblia-magyarázó írások szerint Árpád egy városállam volt és lakósai nem követték
a zsidó vallást, hanem a Napisten és Anyaistennő (Boldogasszony) voltak hiedelmük
égi Hatalmasai, akikhez imádkoztak és kiknek tiszteletére templomot emeltek."

(Ősi Gyökér, XVI.6., Buenos Aires 1988)

(forrás)

15,000 éves rovásírás

2009-03-10T08:46:00.000-07:00

A glozeli kövek becsült kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, viszont abban az időben még nem létezett írás...

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet... A kavicson tökéletesen látszik a 15.000 évvel ezelőtti rovás irásunk, amelynek betői, jelei ugyancsak megtalálhatók az alábbi honfoglalás kori kereszten! Az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében. A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól. Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van.

Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus 'tudomány' mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele. Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében. A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is. A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét. "1961-ben Erdélyben, Tatárlakán, Nicolae Vlassza kolozsvári régész egy hamuval telt sírgödröt tárt fel, amelyben egy 40 év körüli ember összetört, megégett csontjaira, mellette pedig 26 agyagszoborra, két kőfigurára, egy tengeri kagylókból készült karperecre, egy égetett agyagból készített korongra és két téglalap alakú táblácskára bukkant. A csontok alapján a szénizotópos vizsgálat eredménye szerint a lelet 6-6500 éves." - olvashatjuk Friedrich Klára - Szakács Gábor: "Kőbe vésték, fába rótták" című könyvében. ( Szakács Gábor kiadása, 2005) Az érdekes tanulmányból ezúttal grafológus kolléganőnk szedett össze számunkra egy kis részletet. A korongon írás és képírás, az egyik táblácskán csak képírás van, ezek a felső harmaduknál át vannak fúrva. A másik táblácskán két kecskének tűnő állat és egy növény képe látható.

A korongon és a képírásos táblácskán lévő jelek 1000-1500 évvel idősebbek a sumér képírás első emlékeinél, valamint helyi, tatárlakai agyagból készültek. E száraz, tényszerű adatok alapján különböző következtetésre jutottak a kutatók. Mindenesetre nézzük meg a Tatárlaka-i leletek írás jeleit, majd tekintsük meg Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor táblázatát a Dzsemdet-Naszr és Uruk néven ismert sumir kultúrkörök írásának néhány jele látható. A Tatárlaka-i korongon protosumir képírású fogalomjegyek láthatók, szögezi le Dr.Hans E.Suess. Varga Géza is összehasonlító táblázatot készített a Bronzkori magyar írásbeliség című kötetében:

Kik voltak Tatárlaka ősi lakói, akik i.e.5.évezredben sumérul írtak, amikor Sumér még nem is létezett?

Felső sorban a 6 ezer évvel ezelőtti 'Sumér írás', alatta a még ma is használt székely rovásírás ! Egészen különböző kultúrák: sumér, mezopotámiai, székely-magyar írása különös hasonlatossága nagyon is feltűnő. Más, egymástól nagyon nagy távolságra levő területeken is feltűnnek a rovásírás jelei.

Tegyük hozzá, hogy ekkor még nem épültek piramisok Egyiptomban, Sumér még nem létezett. Miért hasonlítanak olyan nagyon az ősi írások? Közös ősök tudása miatt? Kereskedők, vándor törzsek, vagy mások terjesztették ugyanazt a tudást? Vagy ugyanazon érzések, környezeti hasonlóságok, hasonló észlelések ugyanazt a képet indukálták az őskor lakóinak?

Talán sohasem derül ki, mi, vagy milyen igazságokat rejtett el az idő a szemünk elől. Sok kérdés merül fel!

Köztük:

A Magyar volt az első írástudó nép?
Mikor is volt a honfoglalás?
Kik és kinek az érdekében hamisítják a Magyar történelmet?
Hogy is volt Széchenyi és a Tudományos Akadémia nézet kükömbözősége?
Miért retteg a világ a Magyarok nemzeti öntudatától?

Forrás: Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kőve vésték, fába rótták című könyv, (Megjelent: 2005)

Érdemes figyelni arra a tényre, hogy már Kőrösi Csoma Sándor expedíciója során Mongóliában 'a székely rovásírásra emlékeztető sírfeliratokat' talált. A baskírok, a kazáni tatárok, a közép-ázsiai karakalpakok, a kaukázusi balkárok, krími tatárok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, hogy egyes nemzetségeik szoros kapcsolatban állnak a magyarsággal.

Ezen mondák sok hasonlatosságot mutatnak a legrégibb magyar mondakinccsel. Közös elemük, hogy mindannyian megemlítik, hogy valamikor régen a nyugatra költözött 'madjarok' vagy 'madijarok' népének baskír földön maradt törzseitől származnak. Több török népcsoport, mint például az özbegek, a kirgizek, a türkmenek, az anatóliai törökök stb. a magyarokat testvéreiknek tartják, illetőleg legközelebbi rokonaik közé számítják. 5 évvel ezelőtt a Törökország területén fekvő Anatóliai Kekovában beszélgettem egy 90 éves Török emberrel, aki ugyan kézzel lábbal, de Magyar nyelven mondta el, hogy a Török és a Magyar ember testvér, egy vérből, egy őstól valók, akik birodalmukban látták mindkét óceán partját!

(Forrás)

Pálosok

2009-03-10T06:54:00.000-07:00

A pálosok életútját nem lehet teljesen és biztosan végigjárni, viszont vannak nagyon fontos történelmi csomópontok és sorsfordulók, amiket jobban meg lehet vizsgálni, hogy közelebb juthassunk hozzájuk. A pálos az egyetlen magyar alapítású, hivatalosan is elismert magyar szerzetesrend. Az Árpád-korban számtalan királyi alapítású szerzetesrendünk élt és működött, viszont ezeket a rendeket soha nem jelentették be Rómába, és nem kérték Róma jóváhagyását sem működésükhöz.
Ez az egyetlenség tehát nem azt jelenti, hogy valóban az egyetlenek voltak, hanem a hivatalosság útját egyedül ők vállalták fel és járták végig.

Ha valaki a pálos renddel foglalkozik, akkor már az ismerkedés kezdetén különféle nehézségekbe ütközik. Mivel remete rendről van szó, Remete Szent Pál első remete rendje jelenik meg az ő vallásos tevékenységükben és életükben. A Pálos rend valódi, szerzetesi kötelékektől független remeteségből indult ki.

Érdekes az, hogy egy Török József nevezetű vallástörténész, aki Rómában végzett, arra figyelmeztetett, hogy a pálosok őseit nem lehet a szó hagyományos értelmében remetének nevezni. Ő hívta fel arra a figyelmet, hogy azok a remeték, akik a pilisi hegység barlangjaiból indultak el a renddé válás útján, lépten-nyomon bejártak Esztergomba, és bevitték a maguk készítette kosaraikat. Ezeket ott kenyérre, élelmiszerre váltották, és közben az esztergomi érsekkel és Magyarország zászlós uraival, több napon keresztül elbeszélgettek.
Erre az ellentmondásra tehát egy Rómában végzett egyháztörténész hívta fel a figyelmet és hozzátette, hogy akkor ezek a szerzetesek, a szokásos értelemben nem is nevezhetők remetéknek. A remetékről azt kell elsősorban tudnunk, hogy a nagy egyház vonulataiban azért nevezik őket remetéknek, mert olyan helyekre mentek lakni, amely helyek az emberközösségektől nagy távolságban voltak és magányban élték az életüket. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül emberekkel nem találkoztak, és nem érintkeztek. De a pálos atyák ősei nem törődve ezzel a meghatározott tétellel, kijártak a barlangokból, a völgyekből és bementek Esztergomba.
A Pálos rend élettörténete kivonatos, és másolt formában maradt fenn. Gyöngyösi Gergely pálos atya, aki a pálos rend generálisa volt, 1520-tól 1522-ig, két éven keresztül irányította Magyarországon a pálos rendet. Ő írt a régi atyákról egy nagyon szép és olvasmányos művet. Ezt a művet mi nem ismerjük teljességében, mert nem maradt fenn. Egy másolatot ismerünk, az pedig töredékes, mert a leglényegesebb részeknél lehet érezni, hogy a másolók véletlenül, vagy szándékosan kihagytak mondatrészeket, sőt hosszú oldalakat, de még így sem tudták annyira megkurtítani Gyöngyösi művét annyira, hogy néhány nagyon lényeges vonatkozás ne szerepeljen benne.

Gyöngyösi Gergely leírja, hogy a pálosokat miért nevezték remetéknek: „azért, mert magányos barlangokban laktak.” De elmondja, hogy amikor a pálosok fő monostora felépült a Hármas-forrás tövében a Szent Kereszt tiszteletére, a templom bejárata fölött Varsányi István nevezetű pálos atya gyönyörű szép rímekben szedett verse volt olvasható. Ebben a versben fogalmazódik meg igazából az a tétel, hogy miért is nevezzük a pálosokat remetéknek.
Két meghatározást találunk: azért voltak a pálos ősök, a régi atyák remeték, mert úttalan, régen nem járt utakat fedeztek fel a sűrű erdőkben, s ez arra figyelmeztet, hogy nem menekültek az emberek elől, hanem olyan utakon jártak, amely ösvényeken a közönséges, halandó ember nem jár, és nem lehet vele találkozni.
A másik fontos meghatározás: a pálos atyák azért voltak remeték, mert a hegyoldalakban szétszórtan található barlangok mélyeit jól felkutatták. Azért remeték, mert az útjuk az emberlakta világtól jóval messzebbre vezet. Népmesei fordulattal élve, olyan utakon jártak, ahol még madár sem jár, tehát az ő útjuk ebből a közönséges, halandó világból kivezet.

Vajon miért lényeges ennyire az, hogy ők a barlangok mélyeit kikutatják, és a felkutatott barlangok mélyéből indulnak el? Első pillanatban úgy tűnhet, hogy ez egy teljesen jelentéktelen mozzanat, nyilván egy remete, egy magányt kereső ember megkeresi a védett helyeket, visszavonul egy barlang mélyére, és ott próbál meg éldegélni, de próbáljuk meg, és vonuljunk vissza 8-10 fokos hőmérsékletbe és próbáljunk ott élni. Ez túl hosszú ideig nem fog sikerülni. Viszont a pálosok azt mondták, hogy a régi remeték nem egyszerűen meghúzták magukat a barlang mélyén, hanem a titkos, elhagyatott barlangokat feltárták, felkutatták.
Ez azt jelenti, hogy azokban a barlangokban, valamit őriztek, ezek a barlangok valamiért fontosak voltak számukra. Itt lehet érezni, hogy a pálos rend a magyarság történelmében miért játszott olyan fontos szerepet. Amikor azt mondják a pálosokról, hogy ők „az örök bölcsesség útjain jártak”, akkor tudnunk kell, hogy ennek a bölcsességnek van egy helyszíne, ahonnan ez a bölcsesség származik. Ha egy barlangot találunk a bölcsesség útjának kezdetén, akkor ez arra figyelmeztet bennünket, hogy itt olyan tudásról van szó, amit nemzedékek örökítenek és adnak tovább, vagy válságos esetben kultúrák továbbítják egymásnak, ami egy adott világ-időszakban, - ha nem rejtenék el, - elpusztulna. Ezért kellett a Pilis területén ezeket a barlangokat felkutatni. Innen érzékelhető, hogy az összes krónikánk és a pálos hagyomány is a pálos rend indulását nem Özsébhez, IV. Béla kortársához köti, hanem sokkal távolabbi múltból indítanak.
Az első lényeges állomáshely Szent László király idejében érhető tetten, egy Vác nevezetű remete a főszereplő. Ez a Vác nevű remete elhagyja a világi dolgokat, magányba vonul, és hatalmas tudása van. I. Géza királyunk az ő tiszteletére alapítja meg Vác városát. Itt templomot építenek Boldogasszony tiszteletére, és aki ismeri a legendákat, tudhatja, hogy ennek a templomnak a helyét egy csodaszarvas jelöli ki. Innen indul Vác, és mivel látja, hogy az ő tartózkodási helyén templom, város épül, tovább vonul és bevonul a Pilis védett helyeire és ott él tovább.

Vannak sokkal régebbi szálak is, amelyek a honfoglalás időszakára nyúlnak vissza. Amikor a honfoglalók beérkeznek a Kárpát-medencébe, és birtokukba veszik azt a területet, amit Anonymus Atilla király városának nevez, vagyis a Pilis szívéről van szó, akkor ezek az ős szerzetesek, a régóta nem működtetett barlang-szentélyeket felkeresik, és a titkaikat felkutatják. Egy elhagyatott és elfeledett bölcsesség nyomában indulnak el, és ez a pálos küldetésnek a legfontosabb vonulata: a mélység. Ez egy olyan mélység, ami nincsen a szó szoros értelmében az időhöz hozzákötve, olyan hagyomány, amely az örökkévalósághoz kötődik hozzá. Ahogy a régi atyák mondták: az örökkévaló tudás útjain jártak.

Miért voltak ezek a barlangok ennyire jelentősek? Amikor a pálosok kiléptek a világ elé, és lehet tudni, hogy egyre inkább olyan életet éltek, amely bizonyos kötöttségek mellett a nagynyilvánosság előtt történik, a barlang továbbra is megmarad. Minden pálos kolostor mellett, minden pálos templom mellett ott találjuk a barlangokat. A barlangok mellől, amikor már renddé szerveződik a régi atyák vallása, nem tágítanak a pálosok, mert éppen a pálos rendbe való belépéshez tartozik nagyon szorosan hozzá. Ez azt jelenti, hogy amikor régen valaki a felvételét kérte a rendbe, azt mondták az ifjú jelentkezőnek, hogy egy év próbaidőt el kell töltenie. Tehát egy évig lehetett azon gondolkodni, hogy a pálosok kötelékébe az illető be akar-e lépni, vagy nem. És amikor eltelt az egy esztendő, és felvették őt a pálosok rendjébe, akkor kerül megint előtérbe a barlangok jelentősége. A pálos beavatás egy kőből készült koporsóhoz tartozott hozzá. A pálos rendbe való felvétel nyitó szertartása úgy történt, hogy a jelöltet, aki az egy év próbaidőt letöltötte, ami egy eléggé szigorú szabályzat betartásán alapult, akkor ebbe a kőből készült koporsóba befektették.

A budaszentlőrinci pálos kolostor romjai

Az igazi nagy kérdésünk úgy hangzik, hogy hol található ez a kőágy? Vannak források, amelyek úgy írják, hogy a kolostor udvarán volt látható. Ezt azonban teljesen biztosan kihagyhatjuk, mert azért létesítenek egy kolostorba udvart, hogy ott közösségi életet éljenek és az a vallás kötelékein belül, viszonylag szabadabb helyet képviseljen. Nyilvánvaló módon nem kötik az olvasó orrára, hogy hol volt ez a kőkoporsó, de ha az ember tudja, hogy ezek a barlangok minden kolostor mellett fellelhetőek – gondoljunk a Mecsekre, a Bakonyra, a Zemplénre és a Pilisre – akkor érezhető a szoros kapcsolat.
Vannak közelebbi példák, mint Budaszentlőrinc, itt is pálos romokat lehet látni, és ott van mellette a Bátori barlang. A néphagyomány szerint a pálos atyák oda menekítették a török elől a kincseket. Kincseket a Bátori barlangban soha, senki nem talált, mert nem ez volt a szerepe.

A bátori barlang bejárata a Kaán Károly kilátóval

Az ifjú jelentkezőt tehát levitték a barlang mélyére, és ez volt a lényeg. Ugyanis amióta világ a világ a barlangoknak kettős szerepük volt. Egyfelől minden barlang az emberiség hajnalától kezdve menedékhelyül szolgált és ezzel egyenértékű szerepe, hogy kultuszhely is volt. Kultikus tereket építettek ki barlangok mélyén. A pálos hagyomány szerint, amikor elérkezett a beavatás ideje, akkor ez a ceremónia a régóta felfedezett barlangok mélyén történt meg, tehát látszólag úttalan utakon levonultak a barlangok mélyébe, a belső termekbe, és a belső főteremben semmi más nincs, mint egy hatalmas nagy kőkoporsó. Ezen a szertartáson csak néhány ember volt jelen, és itt érzékelhető, hogy a pálosok miért kedvelték a magányosságot. Ezek a szertartások ugyanis a magányossághoz kötődtek. Levonultak a barlangba és ott a jelölt belefeküdt a kőkoporsóba.

Amikor ezt halljuk, akkor az az érzésünk támad, hogy ez egy nagyon ismert beavatási mód, csak éppen a magyar hagyományban eddig még nem találkoztunk vele, de ha ugyanezt a hagyományos beavatási módot Egyiptomba helyezzük át, és azt mondjuk, hogy a fáraót bevezették egy hegy belsejébe, ami akár épített, akár természetes hegy lehetett, akkor mindenki tudja, hogy ennek a beavatásnak mi a tétje. Tehát nagyon fontos, hogy a magyar hagyományban ez már szerzetesi szinten megjelenik, nem kell hozzá fáraónak vagy uralkodónak lenni, viszont észrevesszük, hogy a pálos atyák élete végig a magyar királyok életével párhuzamosan fejlődik és alakul. Együtt futnak végig a történelem mezején.

Arra gondolhatunk, hogy a barlangok mélyén történik valami beavatásos dolog, aminek keretében felveszik a jelölt embert a pálosok kötelékébe. Biztosan elmondanak a kőkoporsó mellett néhány imát, a gyertyákkal esetleg keresztet vetnek a homlokára, és ezután a már pálossá lett atya kimehet, könnyű fehér ruhában a közösségbe. Egészen biztos azonban, hogy nem ez történt és erre maga Gyöngyösi Gergely figyelmeztet bennünket, aki a pálos rend generálisa volt.
Gyöngyösi a következőket mondja: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak”.
Tehát nincs félreértés, van egy közvetlen kapcsolat, egy beavatás után és ezt nem lehet másképpen megnevezni. (Pontosan tudjuk, hogy ezzel a kifejezéssel visszaéltek, és folyamatosan visszaélnek, de ez valóban beavatás.)
Ebben a kőkoporsóban valami tényleg megnyílik. Megnyílik az ég, a pálos atya lelke felszáll, áttöri a kőboltozatot, a föld szféráit, – és a barlangban történő beavatásnál ez a lényeg – hiszen ha nem tudott kilépni a barlang mélyéből, a bezárt világból, akkor a jelöltet nem vették fel a rend kötelékébe.
Ez egy hatalmas nagy próbatétel volt, és amit ott fenn látott az égben – ezt maga Gyöngyösi írja le – azt valósítja meg a földön. Egy szellemi élményről, egy látásról van szó, egy igazi tapasztalatról.

Vajon hogyan történhetett ez a beavatási út? Ha valaki ismeri a magyar kereszténység archaikus népi imádságait, akkor könnyen megvonhatja a párhuzamot, hiszen ezekben az imádságokban a leggyakoribb indító kép úgy hangzik: „Én lefekszem én ágyamba, mint Úr Jézus Krisztus a koporsóba.” Tehát a pálos atya beszáll a koporsóba, az álomvilágba. A hagyományok tovább folytatják a leírást, Krisztus fejénél, vagy annak a fejénél, akit beavatnak, megjelenik a ragyogó fényes Nap, a lábánál pedig a ragyogó Hold, tehát ez a fajta belemerítkezés a kőkoporsóba, a Fény közegébe való jutást jelenti. Arra gondolhatunk, hogy ennek a beavatási útnak nincsen folytatása, itt véget ér, de szó sincs erről, mert az a jelölt, aki átélte ezt a hatalmas élményt, amikor halála után ténylegesen és valóságosan elhagyja az emberi világot, akkor soha nem hagy maga után bomló holttestet.

A pálosokat arról lehetett felismerni a középkorban, hogy haláluk esetén nem hagytak maguk után olyan holttestet, amit az enyészet ki tudott volna kezdeni, mert a barlangok mélyén valódi beavatás történt. A pálos valóban megismerte a halált, szembenézett a halállal, felrepült a lelke az égbe, ami azt jelenti, hogy égi erőkkel felvértezve jött vissza a földre, az égi testet visszahozza a földi testébe és ezért a holtteste romlatlan maradt. A középkorban ez annyira közismert volt és annyira lehetett róla tudni, hogy még a néphagyomány útján is megmaradt. Gyöngyösi Gergely azt írta, hogy ő erről nem akar sok mindent mondani, mert úgy tűnne, hogy csak dicsekedni akar, mert a nép ajkán éppen elég csodatételről esik szó, és aki többre kíváncsi, forduljon a néphez. Ennek érdemes lenne utánajárni, mert a néphagyomány útján egy nagyon szívós emlékezőképességgel szembesülhetünk, és egészen biztosan meg lehet találni a nyomokat.

A pálosoknak három nagyon jelentős kolostora volt. Ezek pedig - a márianosztrai, a budaszentlőrinci és a máriavölgyi kolostorok - arról voltak nevezetesek, hogy nem volt temetőjük (pedig mindegyikről tudjuk, hogy több száz pálos élt bennük). Azért nem, mert egyetlen egy esetben sem kellett az elhunyt pálos testvért elhantolni, mert a testük egy megfelelő helyen romlatlanul várta a testi feltámadás idejét. Azon kellene eltűnődnünk, hogy ezzel a magyar nemesség és a főpapság soha, de soha nem dicsekedett.
Amikor Kapisztrán Szent János, elvetődött Márianosztrára és ott felkereste a pálosokat, akkor egészen egyszerűen felkiáltott: „hogyha élő szenteket akartok látni, menjetek Nosztrára!”
Gyöngyösi Gergely ehhez hozzáteszi: hogy nemcsak élő szentek vannak itt, hanem mind a mai napig látható, hogy őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel.
Ez egy idő után feltűnővé vált és sok pálos atya kezdeményezte, hogy a szentté avatási eljárásokat el kellene indítani, hiszen Rómában tized ekkora teljesítményért már az egész püspöki kart kirendelték.

De a pálosok végül soha nem indítottak szentté avatási eljárásokat, és amikor elérkezett a törökdúlások ideje, - ahogy a későbbi pálosok írják – akkor már reménytelenné is vált, mert eltűntek azok az akták, melyben minden egyes szent életű pálos testvér életrajza olvasható, ahol napnál is világosabban lehet látni, hogy életükben milyen csodákat tettek.
Figyeljünk fel arra, hogy Magyarországon tehát létezett egy olyan szerzetesi rend, amit mi nagyvonalúan elkönyvelünk, hogy ebből is csak egy volt, de azt nem tudjuk, hogy milyen volt ez a szerzetesrend. Hol találunk a kereszténységen belül, akár a domonkosoknál, akár a Benedek-rendieknél olyan kolostorokat, ahol az elhunyt szerzetesek romlatlanul alusszák örök álmukat? Egészen egyszerűen nincsen, viszont Magyarországon lehet érzékelni azt, hogy ez a romlatlan holttest valami miatt nagyon lényeges és fontos dolog.

A pálos liturgiában végig az évszázadok során egyetlen egy nem bomló, nem romló holttest játszotta a vallásos tisztelet központját és szerepét. A pálosok fő tisztelete, a liturgia fő iránya egy olyan holttest felé vezet bennünket, akiről nem lehet tudni, hogy ki volt, hogy mikor élt, de nagyon lényeges, mert nagyobb ünnepeken körmenetek szereplője, és vannak olyan ünnepek, amikor Magyarországról, a legtávolabbi tartományokból is ennek a holttestnek a látására érkeznek országunk fiai. Tehát rendkívül lényeges, és ebből érthető meg, hogy a pálosok milyen szerepet töltöttek be a középkori Magyarország életében.

Erre jó példa, hogy amikor 1490-ben, Hunyadi Mátyás halála után megkoronázzák Ulászló királyt, aki idegen házból származik, az első dolga, hogy Budaszentlőrincre elmenjen a pálosokhoz, és kérje e titokzatos holttest látását.
Ulászló először azt mondja: látni akarom az ereklyéket, erre a pálos atyák bólintanak, elmennek egy kápolnába, és kihoznak egy olyan köntöst, ami pálmalevélből készült, Ulászló erre azt mondja, hogy ő nem erre kíváncsi, az igazi relikviát akarja látni. Megint visszamegy egy atya és kihoz egy övet, amit pálmalevélből fontak. Ekkor Ulászló nagyon ideges lesz, elveszíti a türelmét, és azt mondja, hogy a holttestet akarom látni, s ekkor az történik, hogy kizavarják a templomból! Itt kell feltennünk a fő kérdést, hogy vajon kinek a holttestét akarta látni Ulászló király, mert úgy tűnik, hogy ez tényleg jelentős esemény, mert a koronázása után megy el oda, és úgy tűnik, hogy ez a király méltatlan a test látására. Nem bíztak meg benne a pálos atyák, és nem mutatták meg neki. A holttest tehát nagyon jelentős szerepet játszik és ahogy látni fogjuk, végig vonul a pálosok egész történetén.

A pálos rend megalapítója, Özséb volt, aki a pálosokat, a régi atyákat összegyűjtötte és renddé formálta. Ő IV. Béla király kortársa volt, és nagyon szoros barátságban éltek. Özséb Esztergomban született, előkelő szülők gyermeke volt, ez az ő életében nagyon hangsúlyos, mert ez azt jelenti, hogy az Árpád-házi királyok családjával oldalágon rokonságban állt. Még az anyatejtől el sem választották, már elkezdte a tanulást és a bölcsesség szeretetét. Ez azt jelenti, hogy még anyatejen élt, máris „megkezdte tanulmányait”, és el lehet tűnődni, hogy milyen bölcsesség adódik a tej útján. Ez nem akármilyen tudás, ez az a fajta tudás, ami népmeséinkben Fehérlófiára jellemző, aki azért növekszik és gyarapodik erőben, mert az édesanyja több éven keresztül szoptatja őt. Tehát Özséb bölcsessége és tudása egy égi minőséghez, a Tej Útjához kötődik. Elmondják róla, hogyan gyarapszik, növekszik erényben, bölcsességben, és hogy a bölcsességet élete folyamán tanította, és továbbadta. A hagyományok szerint Özsébhez Esztergomba bejártak a Pilis remetéi eszmét cserélni. Ezen találkozások alkalmával Özsébnek egyre jobban megtetszik a remete életmód, egyre kedvesebbé válik. Valójában nem az életmód, hanem az a tudás, amit a remeték a barlangok mélyéről magukkal hoznak.

Egy alkalommal, amikor Özséb a Pilis mélyén imádkozott, és mély imádságos állapotba került, csoda történt vele. Imádkozás közben a lelke kirepült a testéből, elhagyta a testét és a felhők járásának magasságában elkezdett nagy köröket leírni. Felülről látta az egész ősi királyi központot, és miközben nagy magasságokban, mint egy sólyommadár keringett és rótta az égi köröket, látta, hogy a Pilis rejtett zugaiban az erdők, a barlangok mélyén apró, kis lobogó lángok égnek. És miközben szemléli a Pilis területén szétszórva lobogó lángokat, csodálkozik, hogy az apró lángok beborítják az egész Pilist, mintha virágok lennének. A látomás következő pillanatában ezek az apró lángok elkezdenek egymás felé közelíteni. Először csak két lángocska egyesül, aztán kettő egyesül egy harmadikkal, majd az összes láng igyekszik egy közös középpont felé. A következő pillanatban azt látja Özséb, hogy a Pilis kellős közepén egy hatalmas nagy tűzgömb jelenik meg, ami beborítja a hegyeket. (A látomás itt még nem ér véget, de a folytatást gyakran kihagyják Özséb élettörténetéből.) A következő pillanatban ez a hatalmas tűzgömb szétterül, és az egész Pilist beborítja, és mindent, ami a Pilis felszínén van, ez a hatalmas láng elpusztít.
Ezt látta Özséb a felhők magasságából, és a következő pillanatban már újra ott térdelt egy hegy tetején és akkor már pontosan tudta, hogy a látomásának mi volt az értelme, mit jelentett. Ha mi magunk kerülnénk ilyen helyzetbe, ezt a látomássorozatot nem igazán tudnánk értelmezni, tehát valószínű, hogy Özséb még valami mást is láthatott, ugyanis számára teljesen egyértelmű volt, hogy az egész Pilist beborító apró, lobogó lángok a Pilisben szétszórtan élő remeték lelkei, majd ezek a lelkek egyesülnek egy tűzgömbbé, és ez lesz az egyesült remeték rendje. Tehát a majdan megalakuló szerzetesrendre következtetett Özséb ebből a képből, de vajon utána mit csinálnak ezek a renddé alakult szerzetesek, mi a következő állomás?
Vége van a tűzgömb fényes időszakának, és szétterül a tűz a Pilis területén, és mindent feléget, felperzsel. Ez a látomás is a pálosokhoz tartozik hozzá, de vajon miért és hogyan? A látomást követően Özséb 1205 körül, miután összegyűjtötte a remetéket, a Pilis térségében – nem lehet pontosan tudni, hogy hol, – felépíttet egy templomot a Szent Kereszt tiszteletére. Tehát a pálosok őstemplomát nem Thébai Remete Szent Pál, a névadó tiszteletére, hanem a Szent Kereszt tiszteletére építik fel.

A pálosok életében nyilvánvaló, és hivatalos módon is megjelenik a „párosság”, a pálos egyik hangalaki megfelelője a páros, ehhez még különösebb nyelvi érzék sem kell. Tehát a pálosok nem egy, hanem páros életutat futnak végig. Már az indulásnál ott van egy olyan Rend, amit nem pálosoknak, hanem a Szent Kereszt remetéinek hívnak. Úgy tűnik, hogy küldetésüknek ez a gyújtópontja, ez a leglényegesebb kiindulási pont és a Pilis oldalában felépítik a templomot. De vajon hol épülhetett fel? Bármilyen különös, egyet lehet tudni: nem völgyben és nem hegyoldalon. Tudjuk, hogy a Pilis térségében számtalan régi templomromot fedeztek fel. A leghíresebb Klastrompuszta, Kesztölctől néhány km-re, a Pilis hegység DNY-i, NY-i falánál, a Pilis fehér szirtjei, hatalmas fehér mészkősziklák tövében találhatók a templomromok. Pálos templom volt, egészen biztos, de nem a főtemplom. A Pilis túloldalán, a mai Szentkereszt községtől nyugatra, a Pilis tömbjének K-i oldalában találjuk a másik templomot, és tulajdonképpen lehet érezni, hogy a Pilist körbeveszik a templomok. Tehát a szó legszorosabb értelmében ez a Szent Hegy, aminek lábainál pedig működő templomokat találunk. De a főtemplom, - maga Gyöngyösi írja le, - nagy magasságban van, elég fáradalmas feljutni, mert hegyek orma fölé épült. Ez alapvetően fontos, és azért fontos, mert nem Remete Szent Pál tiszteletére épült, hanem a Szent Kereszt feltalálásának tiszteletére és ezért nevezik a pálosokat a Szent Kereszt Remetéinek is.

Miért ilyen fontos a Szent Kereszt tisztelete, és miért olyan fontos ünnep a Szent Kereszt feltalálása? Az Árpád-kori templomokban, tehát most nem pálos templomokról van szó, hanem, az 1200-as években épülő keresztény templomokban Magyarországon a templomok falain látványosan megjelenik egy olyan esemény megörökítése, amit Szent Kereszt feltalálásának neveznek. Valami miatt egész Magyarország területén fontossá válik ez az esemény. Vajon mit is értettek ezen az ünnepen az Árpád- és az Anjou-korban?

Az egyházi hagyomány szerint a Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Ilona, bizánci császárnő találta meg. Ezt az eseményt a római katolikus vallásban, és a bizánci kereszténységben is számtalanszor ábrázolják. Ezekben az ábrázolásokban egy visszatérő típus jelenik meg, a Kereszt egyik oldalán áll Nagy Konstantin bizánci császár, és a másik oldalon áll Ilona, az édesanyja. Magyarországon viszont egyetlenegy ilyen jelenetet nem örökítettek meg.

A tornaszentandrási templom falképén a Szent Kereszt feltalálásának jelenetében egy nőalakot lehet látni, akit Ilonának neveznek. Mellette áll egy másik alak, aki művészettörténészeink szerint Konstantin, bizánci császár lenne, de ő nem lehet Konstantin császár, hiszen még azt sem lehet eldönteni róla, hogy férfi vagy nő, tehát a nemisége sem eldönthető, nemhogy a földi hierarchiában betöltött rangja, méltósága. A másik oldalon három alakot jelenik meg. Az első főszereplő egy kis emberke, ezt nem lehet máshogy értelmezni, ő a „kisember”. Ott áll a Keresztnél fehér színű felsőrészben, fekete harisnyában, a bal kezét csípőre teszi, a jobb kezét pedig látványosan felemeli. Az ujjait szétnyitja, és ha valaki nem látná, hogy miről van szó, még figyelmeztet is, hogy látni kellene! Ha ez a kicsi ember tud látni, akkor a templomban a hívek is látják és értik, hogy itt miről van szó.
A Szent Kereszt feltalálását örökítik meg, tehát ennek az eseménynek a tényleges nyomon követése a szemhez kötődik, vagyis a fény látásának szervéhez, ami azt jelenti, hogyha ez egy kereszthez kötődik, akkor ez nem ácsolt mivoltában játssza a főszerepet, nem az a lényeg, hogy cédrusból vagy fenyőfából ácsolták, hanem mivel a „belső látáshoz” kötődik, a kereszt belső tulajdonságai lesznek a fontosak.
Ez a kereszt Fényből van, ez a Fénykereszt, ezért a hozzá vezető út a saját kicsinységünkön keresztül vezet, és csak akkor jutunk el a célunkhoz, ha „látóvá” válunk ebben a világban.

Itt kell eltűnődnünk azon, hogy miért épp egy Ilona nevű nő tartja a Fénykeresztet? Az Ilona a magyar nyelvben nagyon sokféleképpen értelmezhető, de az egyik jelentése: ÉLŐ NŐ. Az örök nőiség, ami az életen keresztül tapasztalható meg, és Ilona tartja, mert a folyamatban lévő életből nő elő, vagyis amíg ez a kereszt, ez a minőség a világban jelen van, állandóan felnő, állandóan megjelenik, és állandóan jelen van. És ekkor lehet elgondolkodnunk azon, hogy milyen Ilona, ha nem görög Ilona, ha nem bizánci Ilona, akkor ez Magyar Ilona, a meséinkben Tündér Ilona. Ezt a nevet pontosabban meghatározni egész biztosan nem lehetne, ez az ő szerepének az „Ilonaságnak” lényege.
A Szent Kereszt feltalálása, bármily különös, a magyar nemzet sorsában egy mérföldkövet jelent, ez a nemzet keresztje és a nemzet istenasszonya, hogyha egy kicsit keresztényi köntösbe akarjuk átültetni, akkor azt mondjuk róla, hogy Nagyboldogasszony. Ilona mellett, úgy tűnik női ruhában áll egy másik alak. Amikor az ember ott van a templomban, és élőben nézi a képet, az első élménye, hogy nem tudja eldönteni, kit lát a képen, mert egyből azt mondjuk a hosszú sújtásos ruhája miatt, hogy női alak, de ha megnézzük a vállát, és az álla körül a kicsit elmosódott, szakállszerű árnyalatot, akkor elbizonytalanodunk. Nyilván valamiféle jelentéshez kötődik ez a kétneműség, ez a lebegtetett nemiség. Ez az alak valamit tart a kezében, egy pálcát, és a pálca körül két kígyó tekereg, aminek jelentését mindig egyetlen bolygó-minőséghez kötik hozzá, Hermészhez, vagyis a Merkúrhoz, ez az ő tulajdonsága, jelzője, ez egy értelmi képességet jelöl.
A kereszt mögött álló vitézeknek érdekes a megjelenése, - ez a kép már az Anjou-korszak elejéről származik - az öltözet feltűnő, jól látható, de gondjaink lehetnek a megfejtésével. Ha az eredet típusát meg akarjuk találni, akkor nyugatra nem indulhatunk, de ha egy kicsit keletre, vagy délkeletre vesszük az irányt, akkor megtaláljuk azokat a kultúrákat, ahol éppen a papoknak van ilyen öltözéke. Gondolhatnánk arra, hogy ez kun süveg, de nem az. Ez mitrász süveg, annyira jellegzetes ábrázolásról van szó, hogy a római kori emlékeken ez a különös sapka, az előre hajló élével, kőfaragványokban lépten-nyomon előkerül, nem a mitrász vallásról van szó, de valami viselkedésmintára mégis következtetni lehet belőle. Amikor Mitrászt megörökítik, akkor többnyire egy fáklya van a kezében, amit azért tart a kezében, mert vagy a barlangból jön ki, vagy a barlangba megy vissza, ugyanis ez a beavatási út, szintén barlangok mélyéhez kötődik. Ezen a képen nem erről van szó, bár lehet kapcsolat. Ha megnézzük a süvegeket, az egyik vitéznek nem a fejére, hanem a feje fölé került a süveg. Ennek az a jelentése, hogy ez a süveg felülről, az égből száll alá, és ha tudjuk, hogy ez a süveg egy valláshoz kötődik, egy papi viselet, egy bölcsességhez kötődik. Ha felülről érkezik, akkor nagy magasságból száll alá a bölcsesség, és ezt azért érdemes ennyire körülírva megfogalmazni, mert amikor Magyarország kellős közepén a Szent Kereszt tiszteletére Özséb templomot épít, ott egy nagyon sajátos útvonal jelenik meg, és ez az útvonal ezekhez a tulajdonságokhoz tartozik hozzá.

Valamit tudatosítanunk kell, hogy érezzük, Remete Szent Pál is jelen van. Amikor az Árpád-ház kihal, vagyis elérkezünk ahhoz az időszakhoz, hogy pontosan lehet tudni az előjelekből, hogy a Turul nemzetség földi útjának végéhez elérkezik, akkor egy bizonyos tudást, mintegy stafétabotot, tovább kell adni, és a Pilisen belül elindítják a Pálosokat. Mintha azt tapasztalnánk, hogy egy láng kihunyófélben van, és mégis ezt a lángot valakiknek majd tovább kell vinni. Ezért, amikor a Pilisi Központból elindul ez a rend, a királyokat találjuk ott indítónak és támogatónak, de más is történik.
Amikor Özséb 1270-ben meghal, éppen ebben az évben hal meg IV. Béla királyunk is, a Szent Kereszt feltalálásának a napján. Tehát az első rend-alapító éppen akkor hal meg, amikor IV. Béla királyunk, abban az esztendőben. Özsébet a generálisi székben Benedek követi, aki 1290-ben hal meg. Ebben az évben pedig IV. László királyunk is meghal. Tehát az együtt élünk, együtt halunk életforma szintjén vagyunk. A magyar királyok és a pálosok így is összekötődnek.
III. András 1301-ben hal meg. Mondani sem kell már ezek után, hogy a pálos generális, István is ugyanakkor hal meg. Lehet érzékelni, hogy hatalmas tudásról van szó, és nemcsak a földi utakat kell egyengetni, hanem az égen is van közös dolgunk.
Az Anjouk bejövetelével, 1304-ben a pálos főkolostor megszűnik működni. A Szent Kereszt tiszteletére épített kolostorban olyan tudás jelent meg, amit egy idegenből behívott királyi család, még akkor is, ha oldalágon a Turul nemzetséggel álltak rokonságban, már nem tud működtetni. Ezért létesíteni kellett egy könnyebben működtethető központot, s ezt Buda fölött, Budaszentlőrincen létesítették, és itt őrizték Thébai Remete Szent Pál holttestét.
]IMG]http://www.kitalaltkozepkor.hu/szl_palosok/remeteszentpal4.jpg[*IMG]
Az Anjou legendáriumban megörökítik Remete Szent Pál életét 4 miniatúrában. Az egyik azt ábrázolja, amikor Remete Szent Pált Remete Szent Antal fölkeresi, és együtt vannak. Itt lehet igazán megérteni, hogy ha a pálosokról beszélünk, akkor mindig párosokkal fogunk találkozni. Ez nagyon-nagyon fontos dolog.

Mit tudhatunk Thébai Szent Pálról, akire a pálosok lépten-nyomon hivatkoznak? Ő ténylegesen remete volt, a thébai sivatagban remetéskedett 60 teljes éven keresztül, és ez idő alatt emberrel sem találkozott. Ez lett a nyugati szerzetesi eszmény, úgy elmenni a világból, hogy emberrel se találkozzon.
A magyar népmesék hősei ezzel ellentétben azért vonulnak el, hogy eljussanak nagy-nagy távolságokra, majd visszahozzák az embereknek az összegyűjtött tudást, mert az emberek nem tudnak olyan messzire eljutni.
Pál visszavonul és egy pálmafákból álló ligetben egy sziklabarlang rejtekén éli életét. A ruhája pálmafából készült és étele a pálmafa gyümölcse. Szent Pál lakhelyétől egynapi járóföldre remetéskedik Szent Antal is. Thébában vagyunk, a fáraó sírok helyszínén. Pál egy fáraó sírja mellett lakik, és hogy ez nem feltételezés, azt maga a legenda is elmondja. Amikor felfedezi a barlangot és bemegy oda, akkor régi szobrokat, falfestményeket, pénzverőműhelyt talált, és ezeket nem pusztítja el, mert ebből az ősi világból valaminek tovább kell mennie.
Szent Antal tehát nem messze tőle remetéskedik, és büszkén arra gondol, hogy ő a világ legnagyobb remetéje, de álmában egyszer a Teremtő meginti, és azt mondja: Antal, nem te vagy a legnagyobb remete a földkerekségen. Menj el, itt van tőled nem messze Pál, ő a legnagyobb remete, keresd őt fel, mert meg fog halni!
Tehát azért kell felkeresnie, mert Pál meg fog halni. De ebből az elmúlásból, majd valakinek az életet tovább kell vinni. Találkoznak, és ahogy mondják a legendák, örülnek egymásnak, egész nap imádkoznak és dicsérik a Teremtőt.
Az Anjou legendárium képén egy egészen különleges pillanatot örökítenek meg. Nem az imádkozás pillanatát, nem azt, amikor dicsérik a Teremtőt, hanem azt a pillanatot, amikor felülről, az égből egy fekete holló hoz egy fényes égi testet. Ez a mennyei kenyér. Ez a legfontosabb pillanat, a remeték szinte rajta ülnek a fák tetején, és mindkettejük kezében van egy-egy könyv. Gondolhatnánk, hogy könyvet olvasnak, de ők kifelé mutatják a könyveket, tehát olyan könyveket lapoztak fel, amiket nem számukra fontos, hanem nekünk szól.

Ez a „pálság” lényege, felnyitódnak a könyvek és felénk fordulnak, s lehet érzékelni, hogy innentől kezdve az a fontos, hogy ismerjük-e ezeket a könyveket és a sorait tudjuk-e olvasni?

A felnyitott könyv az évkörön belül a vízöntő téridő egység megidézője, tehát kétfelé indulnak el a sorok és a hullámok, és a vízöntő holdháza a holló. Ebből tehát érezhető, hogy a remete Szent Pál-ság és Szent Antal-ság az évkörön belül egy nagyon kínos pillanathoz van hozzákötve.

A következő kép már Remete Szent Pál halálát mutatja, és Antal egy könyvvel a kezében, már csak magának olvasgat, nem felénk fordul ez a nyitott könyv. Láthatjuk, hogy két oroszlán van a képen. Azonosítani tudtuk a hollóval és a nyitott könyvvel a vízöntő időszakát, az oroszlánnal pedig azonosítani tudjuk a vízöntővel szembeni túloldalt, az oroszlánt. Az asztrál-mítoszi hagyomány szerint az idő múlása és alakulása ebben a tengelyben viselkedik a legkülönösebben. Az oroszlánban, ahol a nap otthon van, az idő felduzzad, ott van az időből fölösleg, a túloldalon pedig az idő, hullámok formájában szétszalad. Ott az időből nincs sok, ott nem lehet időre váltani az életet.

A legenda szerint, miközben Antal imádkozik Pál holtteste felett, a sivatagból előbandukol két oroszlán, gödröt ásnak és Antal a holttestet, az oroszlánok által kapart gödörbe helyezi. Ezen a képen mást látunk, az oroszlánok gödröt nem kaparnak, sőt a túloldali, mint egy nagy cica, nyalogatja Pál kezét. A másik oroszlán szája is nyitva van, és látható a nyelve, ez azt jelenti, hogy nyelvelnek, tehát mondanak valamit.
Itt az oroszlánság beszédére kell odafigyelnünk. Ebben a lényeges és döntő az, hogyha ez az oroszlán Remete Szent Pál kezét nyaldossa, akkor a tettek mezejét jelenti - mert a kéz a tetteket jelenti – és az oroszlánságban fog továbbmenni. Tehát, ami a Pálos renddel indul és, ami a pálos szerzetesi életben megjelenik, az az időhöz kötött szent élet lesz. Ezért hangsúlyozzák a pálos szentek legendáiban, hogy az atyák az élet minden percét kihasználták. Soha egyetlenegy felesleges lépést nem tettek, életük folyamán betöltötték az időt, és ez azért fontos, mert a magyar történelem legkritikusabb időszakában, nem lesz idő, el fog fogyni az idő.
Ezért fontos Thébai Remete Szent Pál, mert van egy olyan párosunk, akiknek romlatlan holttestük van, az egyik Magyarországon van. Ez a fontosabb.
(Ulászló látni akarja a későbbi időkben, de kizavarják a templomból. Ha Thébai Szent Pál holttestét akarja látni, azt bármikor megnézhetné, de van valaki mögötte, akit még látni sem szabad, de ahhoz, hogy az idő meglegyen, teljes legyen és együtt lehessen futtatni a nemzet életének történelmi idejét, ehhez szükség van erre a másik holttestre is.)
És ekkor válik érthetővé az, hogy amikor az Anjouk bekerülnek Magyarországra, és már ténylegesen úgy hívják a pálosokat, hogy Thébai Remete Szent Pál rendje, akkor nagyon lényegessé válik az, hogy hol van ez a holttest. Innentől kezdve, úgy tűnik, mintha egy különös, borzongató történelemmel ismerkednénk meg, mert mindenki Szent Pál testét akarja megszerezni.
Először Bizánc kezébe kerül. Manuel bizánci császár pontosan tudja, hogy ez majd valami miatt majd magyar királyok számára fontos lehet, és megszerzi a holttestet. Bizáncba viteti. Itt pedig, hogy a magyarság soha ne jusson hozzá ehhez az igazán csak egységében ható testhez, levágja a fejét és elküldi Rómába, innen pedig később Prágába kerül.

A következő állomás Nagy Lajos királyunk időszaka. 1381-ben, Lajos király Velencét szinte majdnem a földdel tehetné egyenlővé, olyan hadisikerei vannak. De megkegyelmez neki, és a békefeltételekben szerepel egy kitétel, ami úgy hangzik, hogy: „Remete Szent Pál holttestét – és figyeljünk a fogalmazásra – adják vissza”. (Ez majdnem olyan, mint a Szent Koronának az országba kerülése, hogy visszakérjük.) Egészen egyszerűen nem értjük, hogy miről van szó, Nagy Lajos feltétele, a béke feltétele és záloga, hogy visszakerüljön Remete Szent Pál holtteste, könnyen lehet, hiszen a párja már itt van, tehát éppen ezért használják ezt a különös szófordulatot. A velenceiek pedig, nem akarják visszaadni. Vajon miért olyan fontos ez a holttest? Ragaszkodnak a testhez, és végül a velenceiek minden cselt kitalálnak, holttesteket cserélnek ki, másolatokat készítenek, de a magyar főurakat nem lehet félrevezetni, valamilyen jelről felismerik.
Csak olyan jelről ismerhetik fel, mint egy ikertestvér kapcsolat. Ha ez valóban Remete Szent Pál, akkor az ő párjának testén is megvannak az összetartó azonosító jelek. Végül is Magyarországra hozzák a holttestet, és ekkor példátlan ünnepségsorozat veszi kezdetét, az ország megmozdul, és apraja-nagyja Budára zarándokol. S ezen megint el lehet tűnődni. Nagy Lajos korában az Anjou-kor a csúcsán van, – az Árpád-kori csúcsokat már soha nem lehetett meghaladni, még Hunyadi Mátyás idejében sem – itt más értelemben lehetett eljutni a magaslatokra. Tehát ténylegesen Nagy Lajos sok mindent rendbe hozott, amit apja Károly Róbert galád módon elrontott, és tönkretett. Nagy Lajos szabályosan megújító szerepkörben lép fel, és ebben a menetben kerül haza Remete Szent Pál is, és az egész országban zarándoklatokat tartanak, és menetekben járulnak fel Budára. Vajon miért ekkora ünnep ez? Hallatlanul lényeges, és hallatlanul fontos és lehet érzékelni, hogy a magyarságról van itt szó.

A királyok játsszák a legfontosabb szerepet, ők igazgatják a nemzet életét és sorsát, és mellettük mindig ott vannak a pálosok, és nem azért hozzák Magyarországra, hogy még inkább tudjanak valakit tisztelni, hanem mert valamit meg kell idézni. Egy olyan minőséget, ami megfoghatatlan, de ha testében megragadom, akkor valóra tudom váltani és ez a leglényegesebb és legfontosabb.

Miért fontos ez a Remete Szent Pál, hol van az ő másik párja? A következő képen a Szent Koronán látható Pál képet látjuk, a felső korona részen, legfelül található, tehát lehet érzékelni, hogyha pálosokról beszélünk és van egy olyan szintje a pálosságnak, ami a királyhoz kötődik minden időben, akkor a végső forrás a koronához vezet vissza bennünket, vagyis az amit a király, mondjuk Nagy Lajos Thébai Remete Szent Pál okán fontosnak tart, az a nemzet életében a koronánkon mutatkozik meg.

Nagy léptekkel, így érkezünk el Hunyadi Mátyás királyunk országlásához. Hunyadi Mátyást a pálosok következetesen hollósnak nevezik, Mátyás pedig a pálosokat szintén hollósnak nevezi, itt már nem a pálosság, nem a Szent Kereszt, hanem a holló veszi át a főszerepet. És ha visszaemlékezünk Pál legendájára, hogy ez a holló miért volt fontos, mert az égből jött, a Teremtő küldte és ételt hozott a csőrében, és 60 éven keresztül, amikor Pál ott élt a magányban, akkor a holló minden délben csak egy fél cipót hozott. Amikor Antal megérkezik, megint megjelenik a holló és egy teljes kenyeret hoz az égből. Akkor ezt máshogy nem lehet megnevezni, ez az égi test. És Hunyadi Mátyás idejében megjelenik a nemzet életében a nemzet testének tanítása, s az a fő kérdés, hogy a nemzet testével mi lesz?

Mátyásnál az a probléma, hogy ami elindul a pálosok útján, az idővel való bánásmód, kiélezetté válik. Tehát Mátyás pontosan tudja, hogy mikor fog meghalni, pontosan tudja, hogy ő a teljes értékű Magyar Király, de azt is tudja, hogy még valamit a történelmi helyzeten lehet és kell javítani.
Annyira pontosan lehetett tudni, hogy itt a középkori Magyarország dicsőségének végéhez érkeztünk el, hogy az esztergomi érsek, Vitéz János dolgozószobájában a falakra fel voltak festve egészen a szkíta kortól kezdve a régóta uralkodó magyar királyok. Elmondják a korabeli szemtanuk, hogy ezek a magyar királyok minden esetben a hozzájuk való csillagképekkel és bolygókkal voltak megörökítve. Ebben a rendben érkezünk el Hunyadi Mátyáshoz. Őt is megörökítik, csillagkép és egy bolygó mögötte, tehát a királyaink kozmikus sorsot irányítanak és kormányoznak, és Mátyás után jön még 3 kép (Mátyás idejében vagyunk még), az utána következő 3 uralkodóval. Itt lehet tudni, hogy Magyarországon pontosan ismerték a magyarság tragikus sorsát, jövőjét és pontosan ismerték, hogy bár majdnem lehetetlen, - de mivel tényleg lehetetlen nincsen, - hol lehet a sorsot jóra fordítani. Hunyadi Mátyást egy olyan uralkodó követi a képeken, aki ül a trónszéken, és az igazak álmát alussza. Ő Ulászló (őt zavarták ki a templomból). Aki alszik, aki tunya és lusta, az ne uralkodónak minősítse magát.
Utána jön egy sokkal lényegesebb szereplő, egy fiatal király, aki egy tűztenger kellős közepén áll. Ő II. Lajos. Benne áll a tűzben, és itt emlékezzünk vissza Özséb látomására, elindul egy nagy tűz és elpusztít mindent. De könnyen lehet az is, hogy a pálos útból fakadóan ezen a tűzön át lehet menekíteni az értékeket. Ez alapvető tétel, eljön a nagy tűzözön a nemzet életében és van egy király, akinek a kezébe – bár lehetetlen és tragikus körülmények között, de - mégis adatik hatalom, és itt Hunyadi Mátyás tragédiáját is megérezhetjük.
Amikor ugyanis Bonfini leírja Mátyás halálát, akkor leírja, hogy Mátyást kérlelték a vitézek és a csillagászok, hogy ne menjen el Bécsnek büszke várába, mert meg fog halni, viszont a pálos atyák arra buzdították, menjen el nyugodtan, mert akkor is meg fog halni. Tehát nem a halál a kérdés, mert a halál biztos, a kérdés, hogy hogyan hal meg a király. Ekkor a pálosok generálisát Szombathelyi Tamásnak nevezik, róla elmondják, hogy szent életű és a próféták lelke volt vele. Ez azt jelenti, hogy minden egyes csata előtt megjósolta csalhatatlan pontossággal, hogy Hunyadi Mátyás hogyan fogja az ütközetet végezni. Amikor Mátyás Bécset ostromolja, az egyik vitézét hazaküldi, hogy Szombathelyi Tamás imádságát kérje, és itt jegyzi meg Gyöngyösi Gergely, hogy a magyar zászlósurak soha nem vonultak csatába anélkül, hogy a pálosok atyja ne imádkozott volna értük a hadjárat folyamán.
Ez a Szombathelyi Tamás mondta meg Mátyás királynak, hogy mikor fog meghalni. Érdemes megvizsgálni, hogyan történik meg a halál. Emlékezzünk vissza a pálos hagyományban a címerszerű főszereplőkre: két oroszlán, és egy holló, és ez magának Hunyadinak a címere. A pálosok címere: látunk egy fát és a fa oldalán, két oroszlán feltámaszkodik annak törzsére, a lombok között ott van a holló, de a holló nem kenyeret tart a csőrében, hanem gyűrűt. Itt érezhető, hogy amit a királyok elindítottak a pilisi királyi központból – IV. Béla, IV. László és III. András – itt most ténylegesen ennek a kifutási időszaka érhető tetten. És Hunyadi Mátyás elmegy Bécsbe.
Húsvéti ünnepek vannak, virágvasárnap. Mátyás 1464-ben virágvasárnapon akarta magát megkoronáztatni, de nem lehetett, mert jeges áradás volt, rossz volt az idő és a nemesség a szertartásra nem gyűlt össze. Kizökkentünk az időből, hol lehet visszazökkenni? Megint virágvasárnap van, de ez már nem koronázási szertartás, Mátyás Bécsben van és tudja, hogy miért van ott, egész nap nem vesz magához ételt, (szertartás van). Bonfini leírja, hogy az uralkodó nagy fegyelemmel bonyolítja le a szertartásokat, méltósággal fogadja a vitézeket, lovaggá üti az arra méltó férfiakat, és nem eszik, s ez még egyáltalán nem jelent semmit. A király már lehet, hogy több hete nem evett, a pálosokról írják, hogy a böjt volt az eledelük, Hunyadi Mátyásnak is a böjt az eledele ebben az időben és virágvasárnap délutánján véget ér ez az időszak. Azt mondja: Éhezem – ez a jézusi szomjazom váltó-párja – és a király fügét kér, amikor nincs itt a fügeérés ideje.
Ez a FÜGE lényeges, mert ettől FÜGG a magyarság további sorsa, vagyis a király halálától függ Magyarország további léte. A király pontosan tudja, hogy halálával mit vállal: megváltásból vállalja a nemzet érdekében a halált, és amikor eljön, hihetetlen fájdalmakkal jár. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy valakit felbérelnek-e.
Bonfini leírja, hogy a király mindent megtett életében, nem hagyott maga után rendezetlen kérdéseket. Egyetlen egy dolgot nem tudott megvalósítani. Az volt a terve, de korai halála ebben megakadályozta – nem kellett volna még meghalnia, de vállalta a halált – itt az idővel futunk versenyt, a dolgokat nem lehet halogatni. Tehát volt egy terve, a fehérvári királyi központot és temetkezőhelyet akarta megújítani, még életében.
Mi történik akkor, ha Hunyadi Mátyás a fehérvári szakrális központot megújítja? Most nem lenne kérdés, hogy hol volt Fehérvár, és hova járhatunk haza megújulni, amikor nagy baj időszakában élünk – ez kimaradt, tehát a kulcs a fehérvári királyi központ. Ezt a központot a következőképpen nevezik: országunk közepe, országunk köldöke (gondoljunk arra, hogy hol jelenik meg a kis csillagocska a gyermekrajzokon (magcsillag), azon a szinten, ahol az anya méhében hordja a gyermeket és a köldök, a táplálásnak, a létfenntartásnak a köteléke, ha nem lenne, akkor nem születne meg a gyermek) időre vetítve, ez a megújuló idő tengelye. A nemzet életét, történetét a köldökön keresztül lehet megújítani, a harmadik elnevezés: országunk szíve, ha a szív nem dobog, beáll a teljes halál. Hunyadi Mátyásnak ez volt a nagy terve, Fehérvár megújítása, de nem sikerült.
Mátyás fájdalmak között, kínnal hal meg, lehet, hogy kardokkal döfik át, lehet, hogy megmérgezik. Mindegy, a halál szörnyű kínok közepette történik, és a király fájdalmában üvölt. Ez a lényeg, ordít, mint a szenvedő oroszlán. Visszakaptuk az oroszlánt, és itt lehet az oroszlán időszakában az időt megnövelni, fájdalmában ordít és egyetlen egy nevet tud kimondani: Jézus, Jézus, Jézus. Bekövetkezik a halála és ekkor Magyarországon, Budán, a fővárosban a király két oroszlánja, pont akkor mikor Mátyás meghal, kimúlik ebből a világból. Ez félelmetes és hihetetlen, de le van írva. Meghalnak az oroszlánok, majd az összes holló, ami a Kárpát-medencében fellelhető, csapatokba verődik és Magyarország közepére, Fehérvárra szállnak. Következő lépésben Magyarország alsó részein a vizek kiáradnak, kiömölnek – teljességgel működik az oroszlán-vízöntő tengely, az idő-tengelyben vagyunk – és itt hozzáteszi a krónikás, hogy azért áradnak ki a vizek, mert a király még holtában is védi a nemzetet és az országot a török támadások ellen.

Hunyadi Mátyással tehát valami félbe marad, hiába teljesedik ki, egy teljes szakrális védelmi rendszer megmozdul, de Fehérvár fő kérdés marad. És így érkezünk el II. Lajos király idejébe.

1522-ben II. Lajos elmegy Prágába. A pálos atyák megbízzák őt, ha már Prága városában jár, akkor hozza haza Remete Szent Pál fejét. Miért fontos ez? Nagy Lajos hazahozza a testet, utolsó Lajosnak pedig meg kell szerezni a fejet, mert az, ami nem romlik, ami kiállja az idő próbáját, külön van. II. Lajos elmegy Párágba – Ő Cseh király is volt – ott tartózkodásának utolsó napján összegyűlik a cseh főnemesség és II. Lajos felteszi nekik a kérdést: volna egy kívánságom – mondja Lajos király - teljesítenék-e? A cseh főnemesség azt mondja: Teljesítjük, bármit kívánsz. Lajos azt mondja: Adjátok ki Remete Szent Pál fejét. Ekkor fagyossá válik a légkör, fogak csikorognak, s a fejet nem akarják kiadni, de végül, mivel szavukat adták, odaadják, de előbb cselhez folyamodnak. Gyorsan elmennek a Prága melletti várba, és a kápolnában, ahol sok fejereklye van, összecserélik a feliratokat, a fedő kendőkön. De egy lelkiismeretes cseh főpap ott áll az ajtóban és figyelmezteti Lajost, hogy figyeljen oda, mert a Remete Szent Pál feliratú kendő alatt nem a thébai szent feje van, és megmondja, hogy melyik kendő alatt találja meg az igazi fejet. Lajos király magához veszi Remete Szent Pál fejét és hazahozza Budára, ahol megismétlődik az ünnepségsorozat, zarándoklatok, szertartások. A szertartásoknak van egy döntő fázisa, s ezt Gyöngyösi Gergely nagyon pontosan leírja: „a szertartások több napot vesznek igénybe” - és itt jön a drámai pillanat – „a király jelenlétében” - és ez azért drámai, mert neki nem csak jelen kell lenni, hanem a szertartásokat neki kell lebonyolítani. Ő viszont csak jelen van. Egy teljes napig tart, amíg a fejet a törzzsel egyesítik, szertartások közepette. Gyöngyösi hozzáteszi: „Sajnos ez a fej, már a cseh atyafiaknak köszönhetően nagyon sanyarú állapotban került vissza, a haját, a szakállát és az összes szőrzetét kitépték”, hatástalanították. Itt érzékelhető, hogy II. Lajos az Özséb látomásában szereplő nagy tűzön most már egyre kevesebb reménnyel fog átkelni.

Így érkezünk el 1526-hoz. Ekkorra már a török elfoglalja Magyarországon a Királyi Központ területeit, Budát épségben hagyják, a királyi várat a török nem pusztítja el. Amit elpusztít, az a Budaszentlőrinci pálos kolostor. Ezt a földdel teszik egyenlővé. A pilisi pálos kolostorokat a földig rombolják. A török a fő csapást nem is Buda felé méri, hanem Budaszentlőrincre, a Szent Kereszt kolostorra, és a sokat emlegetett Klastrompusztai romegyüttesre.
Azok a régészek, akik 1959-ben Klastrompusztánál ástak, egy Mérei István nevű régész – tudjuk ez nem volt a szellemi tisztánlátás ideje – megdöbben, és leírja, hogy nem az volt a fájdalmas, hogy alig találtak valamit, hanem a pusztítás nyoma, mert senki nem gondolta volna, hogy így pusztították el a középkorban a pálos kolostorokat. Ez azt jelenti, hogy a falaknak csak a csonkjai maradtak meg, és olyan tűzzel pusztították el ezeket a kolostorokat, hogy még a kőszobrok is szétrepedtek és meghasadtak, és ami megolvadhatott, az mind megolvadt. Ugyanígy pusztították el Budaszentlőrincet is, és írják a későbbi források, hogy a Budaszentlőrinci kolostor, akármilyen idő is érkezzék el Magyarországra, már soha nem lehet helyreállítani, de hozzáteszik, hogy - nem kell megijedni, mert - a pálos atyák, az isteni szertartásoknak minden fontos eszközét és tárgyát eldugták és elrejtették a török elől. Tehát valahol megvannak. Ezekre a kincsekre mind a mai napig nem találtak rá, de mind a mai napig folyamatosan keresték. 1827-ből maradtak meg jelentések, hogy a Pilist messzi földről felkeresik kincsásók, és a régi kincseket keresik. Mérei István leírja, hogy elképesztő az, hogy ezeket a romokat a kincsásók hogyan forgatták meg, hatalmas aknákat ástak. (Valamit érdemes volt keresni.)

Visszatérve II. Lajos királyra, elérkezik 1526 és a királynak nem az erőben vannak gyengeségei, vagyis nem a haderőn múlott, hogy gyenge volt a király, hanem személyes vallomása szerint a fő probléma egy szóban foglalható össze: IDŐ.
Vonulnak a seregekkel a török felé, elhagyják Magyarország közepét a Duna vonalán, és várja Lajos király a sereghez csatlakozó részeket. A seregrészek viszont nem csatlakoznak. Küldi a segélykérő leveleket, és a legdrámaibb levelében lehet látni, hogy mennyire kényes kérdés az idő. A főpap megírja a levelet, a király odalép, és saját kezűleg írja oda, hogy gyorsan, gyorsan, gyorsan. De minden csiga-lassúsággal történik.

Nem lehet elővenni azt az időt, amivel az eseményeket jóra lehetne fordítani. Így érkeznek le a mohácsi csatamezőre, és az első nagy figyelmeztető jel is az időhöz kötődik. Megérkeznek hajnalban. Minden magyar királyunk a sorsdöntő csatákat hajnalban indította. II. Lajos ott áll hajnalban, az idő születésének kapujában, ott áll a sereg, kinevezve a fővezér. Egy papot neveznek ki, a keresztneve – nem véletlenül – Pál.
Tomori Pál – tehát ez pálos kérdés a kozmikus idő szerint – s a török nem jön. Délutánra jár már az idő, amikor megjelennek a török seregek. Teljes kizökkenés az időből, ami azt jelenti, hogy nem sikerült valamit helyreállítani.
Elkezdődik a csata, és bármilyen különös, az első elsöprő roham után jönnek vissza a magyar főurak és jelentik Lajos királynak, hogy indíthatja a derékhadat, mert győztünk, a török meg van törve, vonul vissza. (Ez nem kozmetikázás, el kell olvasni a korabeli jelentéseket.) És felemelik a királyi zászlókat, elindulna a királyi hadtest, mennének, de azt látják, hogy a király eltűnt, épp a legkritikusabb időben. Mi veszi át ekkor a főszerepet? A vízfolyások, egy patak, a patak neve pedig Csele-patak. Ez egy nem várt fordulat, nem készültünk fel kellően és a sors kibabrált velünk, kicselezett. És teljesen mindegy, hogy amikor megtalálják a holttestet, akkor egy cseh kard által átütött sebeket találnak rajta, tehát háromélű kard ütötte át a testét, ténylegesen meggyilkolták.
Ami a lényeg az a Csele-patak. A hagyomány szerint a király ezen még átkelt – tehát még itt is van remény, még van lehetőség – egy vitéze lelép a vízbe, feltartja a pajzsot és a király ezen kel át, de erről a patakról valamit mondanak, ez a patak megáradt. De egy megáradt patak nem tud kozmikus katasztrófát előidézni, de egy elrontott Vízöntő program igen. Amikor megáradnak az idők és elsodornak, az már veszélyes lehet.
A történelmi énekek itt veszik át a főszerepet, amikor azt mondják: Lajos király lent van a Csele-patak gyomrában, a szederindákban benne, tehát a Magyarok Királyát egy indarendszer köti gúzsba, nem tud mozdulni. Könyörögnek egy madárhoz – itt azért a holló is végigvonul – „Madár, madár szálljál Csele-patak fölé, szárnyaddal csapd ketté a vizet és hozd fel a Magyarok Királyát, ha lehet!” Tehát itt már nem Lajosról van szó, hanem a Magyarok Királyáról.

Ettől a történelmi pillanattól kezdve nincs a magyaroknak királya.

(Vége)

forrás: Mária országa. hu

A Nyirkai Jóslat

2009-03-07T07:28:00.000-08:00

Hét rábaközi táltos, bácsa, tudó ember megidézte a 40-es évek végén Lápkumánja táltos szellemét, hogy miképpen alakul a jövő. Döbbenetes módon elővetítették a világ, s hazánk történéseit, s ráismerünk azokra a vezetőkre, akik idáig vitték az országot. Előre láttak mindenkit, jeleztek kínt, keservet, de a mostanra vonatkoztatva a sok-sok nehézség, vész és probléma után felvillantottták az ígéretesnek tűnő jövőt. Ajánlom mindenki figyelmébe.

„Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfi ember. Jó ha ennyén vannak, a „Nagy hívás”-hoz. Mert nagy SZELLEMET szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akartak, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. „Nagy hívás” akkor köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától.
A táltos asszonyok egyike „utaztatható” volt. (El lehetett küldeni testéből szellemét, károsodás veszélye nélkül, szerk.)
Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. /…./
A „látó-halló” táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsöltek maszlagbimbóval, hogy ne ostromoljak a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak.
Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyakat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt.
A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az ő nyelvével szólalhasson.
Lápkumánja táltos SZELLEMÉT idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy báj érje. Először csak hebegett (ún. „szókábulatról” van szó…szerk.), aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:

Egy. Egyből kettő, kettő meg egy…

Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják (1953. Kelet-német lázadás K-Berlinben)
És elverik rajta a port.

Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján (1956. Magyar forradalom)
vérben úszik a hulló lomb,
És ösvények tapostatnak
a hanyatló nap palástján.

Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik, (Nagy Imre)
De vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert, (1956.okt.-nov.)
nők és férfiak egyaránt.
Közel a győzelem

Ekkor megelevenednek az árnyékok. (1956.nov.4.)
Az igaz harcosnak kedvét szegik (Maléter Pál)
Az ügyet nyugattól-keletig elárulják. (Szabad Európa Rádió és USA hitegetése):
Szerencsés, ki időben kereket oldhat. (Tartsatok ki! Aztán cserbenhagytak.)
Nagy az érvágás! (Sok magyar disszidált.)

A Négy Folyó Városának Igaz Emberét (Győr lehet a 4 folyó városa:Duna,)
Kiejtik az ablakon. (Rába, Marcal, Rábca)
A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot, (Rákosi Mátyás)
És a Vasmacskák Városának fattyát (Kádár János törvénytelen gyerek volt.)
teszik meg helytartónak.
Ő megöleti a Tétovázó Öreget. (Nagy Imre és fiatal magyarok kivégzése)
Az ifjúságon bosszút áll.

Sokáig uralkodik, és rontja a nemzetet.(Kádár János hosszú regnálása)
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyűg. (Kádárista jelszó: Kicsi vagy kocsi.)

Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbődül, (1968.csehszlovák forradalom)
De ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre. (Magyar híradósok és tankok is bevonultak)
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földművest már megtörték. (Tsz-esítés befejezése)

Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs (Enyhül a kommunista diktatúra)

Még negyven és néhány!
A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző. (Horn Gyula)
Korábbi ellenfelek összefognak, (NSzK-NDK)
rést vágnak a kerítésen. (Közép-Európai piknik,magyar határzár )
Meglazítják a medvebocs láncát, (lebontása, németek egyesülése)
A kétfarkú oroszlán ketrecének láncát is. (Csehek elválnak szlovákoktól) Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik. (Kádár János megzavarodik)
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.

A szürke marhát napos legelőre engedik. (Ú.n. rendszerváltás)
A csorda megszédül a szabadságtól. (Reformkommunizmus)
A barmok egymást öklelik
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit (Német Miklós helyett MDF-kormány)

A Jóindulatú Beteg kerül az élre. (Antal József)
Mások intézkednek.
A földművestől elveszik örökét, (A hazug kárpótlás)
és dobra verik (Új nagybirtokok)
A senkiháziak vérszemet kapnak. (Külföldiek ingatlanvásárlásai)
Bitangok tékozolják a fényt. (Egy szűk réteg meggazdagodása)

Gyülekeznek a dögmadarak. (USA-beli vezető posztot betöltők)
A nagy tengert átrepüli (Atlanti óceánon át rendszeresen jönnek)
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a Kánya is - osztozkodni.
Megint terelgetik a népet. (Pártok hazudozása)
Hiteket erőltetnek. (Kereszténység helyett más politikai)
Szaporodnak a pénzért fennhangon imádkozók. (és vallási felekezetek)
Boldogasszonyunkat elfeledik,
buta lúddá tekerítik
Jaj pedig, ha Istenünk Asszonyi-fele
elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!

A Régi Nagy Csata Városában
Ezek papjai dűlőre jutnak, (Keresztény egyházak)
És új lovat nyergelnek.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
A Könyörtelenség Hatalmasaival.

A galambnak álcázott Karvaly, és a kánya, (Szabadkőműves páholyvezetők)
Égig érő fára segítik a Kiskanászt. (Orbán Viktort hatalomra segítik)
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól rondán cselekszik. (Kormányok eladósítják a hazát:)
Zsákja feneketlen. (de kormánytagok vagyona nő.)
Letaszítják- újra mászik! (Orbán Viktor)

A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!

Még ötvenöt-hatvan! (2oo3-2oo8)
Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll. (Magyarország a Natoban, EU-ban)
Az ő ingével- gatyájával tömítik a rést.
Messze jutnak a parttól,
már nem tud kiszállni.

A döglött sárkány kutyáit
a Koronázatlan Cár veszi pórázra. (Putyin)
A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják az élre. (Medgyesi Péter báb)
Saját táborából ütnek pártot ellene, (Gyurcsány - Hiller puccs)
Mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért. (Gyurcsány Ferenc)

A nemzet tűri. - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet (Orbán - Gyurcsány: rossz és )
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket. (rosszabb.) Itt tartunk most, itt van a jelen és innen van elvileg a MI jövőnk!

Nemes lovag-ősök fehér liliomán (Európai lovag királyok: I.Szt László,)
tipródik a nemzet. (I.Nagy Lajos Anjou lilioma)
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt. Erkölcsben, gazdaságban hátul
Lenézett népek mögött kullog a magyar! kullogunk az EU tagok közül

A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld! (Földért életjáradék,földeladások
2oo7-től korlátozás nélkül, idegenek betelepedése)

Még hatvan-hetven! (2oo7-)
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.

Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy innen köpködhessen lángot,
a bikát nyergelő asszonyra.

Ebből viszály támad benn is, kinn is.
A Kost Áldozó (Ábrahámot közös ősüknek tartó zsidók)
két fia tovább marakodik (és arabok)
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
Hogy megtévesszék a népet,
és arannyá válthassák a félhold csillogását.

Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az ország. (Háború, testvérharc)
A lángot vér oltja.

Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének
A rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.

Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,És böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé
YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.

A Jó Szomszédság Törvénye győzedelmeskedik

A táltosok közös gondolattal kérdezték: „Így van ez megírva _nem lehetne-e másképp?”
A SZELLEM erre azt felelé: „Minden jövendölés ókumálás (következtetés, szerk.), a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható – ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívlelitek az ősök intelmeit”
A táltosok megköszönték Lápkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Ő távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ívott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakartak és strázsáltak hajnal hasadtáig. Akkor lemostak róla a maszlagot.
A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak előtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nő-barátok áldását: „BOLDOGASSZONY oltalmazzon fehérben, zöldben, feketében!”
Ezek után ki-ki hazaméne és tette a dolgát.”

Hol és mikor történt ez? A hely leírása pontos. A Rókadombon, a Hanságban tényleg volt egy ó-kút. Téglait a szocializmus éveiben elhordták és beomlott. Az „égés” említése arra enged következtetni, hogy 1946 után zajlott az esemény. Akkor égett ki a Rókadomb mögött a tőzegréteg. A jóslat első eseménye föltehetőleg a berlini fölkelés (1953. június 16-19 között, három hónappal Sztálin halála után /március 5./). Ezt a jóslat öt-hét év multával vélte esedékesnek. Ha visszaszámolunk, 1947 vagy 1948 nyara jöhet számításba. Ekkor már bizonyos volt az is, hogy az orosz igát beláthatatlan ideig nyögni fogja a nemzet. Ezért akarták táltosaink tudni, hogy „középtávon” mi vár ránk.
A jóslat képletes, de nem érthetetlen. Ami már megtörtént azóta, azt könnyebb kibogozni, mint azt, ami még ezután történik.
Ki-ki értelmezze belátása szerint!

A nyirkai jóslat elolvasható Máté Imre Yotengrit című kétkötetes művében, amelybe a Rába-közi táltos hagyományokat gyűjtötte össze.

A POGÁNY TORONY

2009-03-06T08:32:00.000-08:00

Őseink hite feltámasztásának gondolata komoly formában a századfordulón vetődött fel az akkoriban alakuló Turáni Mozgalom köreiben. Különösen a Paikert Alajos és elvbarátai által 1910-ben alapított Turáni Társaságban, melyhez olyan ismert szeméylek tartoztak, mint József Ferenc főherceg, gróf Széchenyi Béla, gróf Teleki Pál, Pekár Gyula és mások.

E mozgalomból nőtt ki több mint tízezres létszámmal, Bencsi Zoltán vezetésével a Turáni Egyistenhívők Tábora, Egyháza. E csoport az 1930-as években Budán szobrot akart állítani „Ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanúhalált halt Koppány vezérünk és a vele pusztult sok-sok jó magyar emlékére”. De a keresztény egyházak nyomására a főváros nem adott helyet. Ahogy nem kaptak engedélyt a Hármashatár-hegyre egy sumér stílusú, örökké égő áldozati oltár felállítására sem. A turániak azonban nem adták fel céljukat. Az állandó rendőri zaklatások ellenére folyamatosan kiadták lapjukat, a Turáni rohamot, illetve egyik jómódú tagjuk, az erdélyi Szász Farkas saját telkén, az óbudai Aranyhegyen (Állomás u. 1.) felépített egy tornyot Atilla, Árpád, és Koppány tiszteletére. Ami 1935-re készült el.

A július 7-ei avatási ünnep aztán amolyan kereszténykurzusosra sikeredett. Ugyanis az ünneplő több ezer embert, köztük gyerekeket, asszonyokat is a kivonultatott csendőrök megkardlapozták. Jelezve ezzel a Krisztushívő hatalom tűrőképességének határát, saját fajtájának múltja iránt. Az állandóan félillegalitásban élő hívők többsége életének a II. világháborúba történt belépésünk adott végletesen tragikus fordulatot. A vallási közösség tagjainak ezreit ugyanis Ukrajnába hurcolták munkaszolgálatra, mint „megbízhatatlan magyarokat”. Erről a tényről, és az esetleges túlélők kárpótlásáról azonban a mai napig nincs szó, hiszen ők csak magyarok voltak 1945 után az úgynevezett népi demokráciában se működhettek. Bencsi Zoltán meghalt. Más ismert tagok, mint Magyar Adorján, Nagy Kászon, végleg visszavonultak a nyilvános szerepléstől. Némely nyugatra menekült túlélő, például Homonnay Ottó János azért folytatta a tevékenységét.

A tornyot az ötvenes években az ÁVH használta őrtoronyként, majd eladták. Azóta többször is gazdát cserélt. Jelenlegi tulajdonosának tetszett, mikor megvette. „Legalább mászhatnák rá a gyerekek”.Az elmúlt években történtek kísérletek a környékbeliek által pogány toronynak nevezett emlék megmentésére, műemlékké nyilvánítására. Ami annál inkább könnyű lenne, mert megvan az eredeti tervrajz és a torony körül a leomlott kövek is.

Zarathusztra már ünnepelte

A természet ritmusához igazodóan élő népek talán legnagyobb közösségi ünnepe, az új esztendő kezdete, a tavaszi napforduló (március 21.). A tavasz beköszönte, mikor mély téli álmából felébredve megújul, virágba borul a természet. Nálunk, ha egyre halványulóbban is, de e nappal kapcsolatban sokunknak sajnos elsősorban Kun Béla és Szamuely egykori őrjöngése jut az eszünkbe. De nem így van ez az egyik legjelentősebb múltú, a gyökereihez erősen ragaszkodó népnél, a perzsánál illetve a kultúrájuk által befolyásolt más népeknél (azeri, tadzsik, üzbég, urdu, kazah, türkmén, kurd, pastu, khazari, beludzs). Náluk e nap valódi ünnep, a megújuló élet ünnepe a maga teljes pompájában. A perzsa nevén noruz (új nap) –nak nevezett tizenhárom napos ünnep mintegy háromezer évre megy vissza. Pontos eredetét nem ismerjük. De azt biztosan tudjuk, hogy Zarathusztra idején (i.e.VI. sz.) már kiemelkedően jelentős volt. A siita iszlám vallás az elmúlt 13OO évben ezen az ünnepen csak annyit tudott változtatni, hogy mint legyőzhetetlenhez csatlakozott hozzá. Az iszlám forradalom óta pedig e ünnepségsorozat keretében emlékeznek meg az 1979 –es forradalom mártírjairól is. A Noruz ünnepének legtisztább formája napjainkban az Irán közepén levő Jázdban, a jász főváros, Jászberény testvérvárosában élő mintegy negyvenezer zoroasztriánusnál maradt meg illetve az Indiába, többnyire Bombayba és környékére szakadt hittestvéreiknél, az un. pársziknál (parszi = perzsa). Tehát ott, ahol Zarathusztra tűztemplomaiban (kelisza) még ma is ég a szent tűz. Melyek közül van még olyan hely is, ahol bizonyítottan több mint másfél ezer éve ég megszakítatlanul.

Március 21.-e a perzsa időszámítás szerinti ferverdin hónap első napja. Iránban ma is ez a nap az év kezdete. Az ünnepre való felkészülés már néhány nappal korábban nagytakarítással kezdődik, ami nem csak a lakás vagy a ház, de az egész település megtisztítását is jelenti. És erre az időre esik az új ruhák megvétele, majd Noruzkor történő első viselete. Az ünnep maga is ténylegesen Noruz előtt néhány nappal, a perzsa időszámítás szerinti utolsó hónap (eszfend) utolsó szerdáján kezdődik. Ez az un. „ünnepélyes szerda” (cseharsenbé szuri). Amikor országszerte a családok nagy tüzeket raknak, és e szavak kíséretében, amit a tűznek mondanak, azt átugorják: „add nekem a te pirosságodat, és én neked adom az én sárgaságomat”. E tüzek gyakran az arrafelé többnyire lapos tetejű házak tetején égnek, és a napokon át tartó ünneplés is jelentős részt ott történik. Néhány nappal az ünnep előtt még lencsét vagy búzát is ültetnek kis tálkákban, amely kicsírázva Noruzkor, piros szalaggal átkötve az ünnepi terítékre kerül. Az ünnepi teríték neve: „hét szin teríték” (szofré-je- heftszin). Ami azt jelenti, hogy a tükör, a gyertya, a pirosra festett főtt tojás mellett hét „sz” (szin ﺱ ) betűvel kezdődő tárgynak, ételnek stb. is lennie kell az asztalon. Például: alma(szib), szomag ( ez egy fűszerféle),jácint(szombol), ecet(szerké), zöldség(szebzi), óra(sza-et), olajbogyó(szendzsed), tálca(szini), aprópénz(szekké). E tárgyak mindegyikének külön jelentése is van. Az ünnepi étel zöldséges főtt rizs hallal (szebzipolo ba mahi) és hozzá gyakran, de nem kötelezően italként joghurtos, sós ásványvizet (dug) isznak. Ritkább esetben édes rizs (sirinpolo) az étel. A zöldséges rizs kaprot, petrezselymet, zellert, tárkonyt, fodormentát, sáfrányt, és datolyát tartalmaz többnyire. És bár Iránban a muzulmánoknak tilos az alkoholfogyasztás, de a zoroasztriánusoknak engedélyezik, ami nyilván emeli ilyenkor a hangulatot is. A perzsa ételekről érdemes megemlíteni, hogy többségében megfelelnek a magyar gyomor ízlésének. Legfeljebb csak az édesség nem, azok túl édesek számunkra. Nálunk élő perzsáknál is egy ilyen étel tökéletesen élvezhető. Az ételeken kívül szinte mindig a terítéken van még egy Korán és a perzsák legkedvesebb költőjének, Hafeznak a verseskötete. Utóbbinak sorait jóslásokra is használják. Jelentősége pedig akkora a perzsa költészetben, mint nálunk Arany, Petőfi és Vörösmarty együttesen. Amikor pedig a XVIII. század második felében, Európában divat lett a perzsa irodalom, akkor Goethe a velük (Ferdoszi, Omar Khajjám, Rumi, Hafez, Szádi stb.) való megismerkedés után, belátva, hogy nem csak Európában van komoly költészet, határozta meg az addig nem létező „világirodalom” fogalmát. A kortárs Csokonai Vitéz Mihály pedig lépést tartva vele, talán az első magyar volt, aki Hafezt fordított.

Az ünnepkor az idősebbek illetve a rangidősek kis értékű új pénzeket ajándékoznak a gyerekeknek, a fiatalabbaknak. A Noruzt követő napok pedig a végeláthatatlan vendégjárások és fogadások ideje. Családok, barátok, jó ismerősök váltva keresik fel egymást és élvezik ki a hosszú ünnep minden percét. Az ünnep utáni tizenharmadik napon a családok mennek a szabadba, mezőre, hegyoldalakra, ahol gyökerestül hajítják el a kicsíráztatott lencsét vagy búzát, és kérik az összes gond megoldását a felső hatalmaktól. Szavaik szerint bántalmaik gyökerei is úgy legyenek kitépve, mint a csíráztatott búzáé vagy lencséé. Ajándékba pedig tulipánt, jácintot, kálát vagy rózsát adnak egymásnak. A lányok a kicsíráztatott növények eldobását (irányát, távolságát, földre érésének módját ) még férjhez menetelük szempontjából is fontos jelnek tekintik. E tizenharmadik nap a bolondozás napja is, hasonlóan a mi április elsejénkhez, amely viszont a mi köztudatunkban, mint egy „furcsa nap”, már csak értetlenül álldogál magában, naptárunkban. E két (egy ott szervesen kapcsolódó és egy nálunk gyökértelenül lógó) bolondos nap pedig egymás mellett van, és nyilván nem véletlenül. Ferverdin hónap 13. napja ugyanis a mi naptárunk szerint április 2.-a. A XIX: század elején, miközben idegenek a finnugrizmust kezdték ajánlgatni nekünk, sokan keresték múltunkat Perzsia, a „Fényországa”, Zarathusztra, Mitra, Mani szülőföldjén. Ennek hatásaként drámairodalmunk egyik legnagyobb alkotása, Vörösmarty Csongor és Tündéje is ennek egyik eredménye. E magyar drámát pedig csak az értheti meg igazán a teljes mélységében, aki tisztában van Zarathusztra dualista világszemléletével, a születés és halál, a jó és gonosz, a fény és sötétség mitikus küzdelmével, napfordulók jelentésével, szakrális jelentőségével. Így a Noruzzal, Zarathusztra újévének,tavaszának kezdetével .

"A mértéket nem alulmúlni, nem felülmúlni, hanem beteljesíteni kell"

2009-03-06T08:26:00.000-08:00

Az ezerkilencszázas évek elején Prohászka Ottokár és a katolikus jogtudós, Concha Győző arról beszélgettek, miért nem vallásos nép a magyar, illetve miért nem alapvető szellemi tulajdonsága a vallásosság a magyarságnak? Majd abban állapodtak meg, hogy a magyart egyfajta józan földhözragadtság jellemzi, s nincsenek nagy vallásos (keresztény) lelki, szellemi megnyilvánulásai. Megállapításuk érthető. Számikra a vallásosságot a katolikus-keresztény minta jelentette, és a magyarságra valóban nem jellemző a szokványos keresztény mentalitás (misztikus önkívületbe esés, önmegalázás, aszketizmus, nyilvános bűnbánat), ami jellemző más keresztény népekre, németekre, olaszokra, spanyolokra. De ha a vallásosság formáját nem szűkítjük le a keresztény modellre, akkor a helyzet megváltozik. Mert az, amit egy katolikus közömbösségnek lát, arról más megközelítésben kiderülhet, hogy mély lelki és szellemi tartalom. A magyar nemzet kialakulásában, ellentétben például a latin népekkel, a kereszténységnek semmilyen szerepe nem volt.

A magyar karakter a kereszténység előtti időből ered és onnan üzen. Nemzetünk évezredes kultúrájú kész nép volt, mikor keresztény hitre térítették. Ami a többség számára alapvetően csak politikai kényszer volt. ki lehetett cserélni az isteneket (Istent), az imákat, de nem olyan könnyű kicserélni az emberi tudatot, az évezredes szokásokat, mozdulatokat, a lelket. Tehát míg a nyilvános életben a katolicizmus került kizárólagos pozícióba, és az emberek vasárnaponként a számukra érthetetlen latin nyelvű misét hallgatták, attól ők még javarészt öntudatlanul is megmaradtak olyannak, mint addig. Élték megszokott lelki életüket, aminek legfeljebb csak a burka változott. Ez az önazonosság az évszázadok múltával persze csökkent, egyre több keresztény elem került a tudatokba, de ennek ellenére a katolicizmus iránti, sokszor megfogalmazatlan fenntartás végigkíséri a magyar nép utóbbi ezer évét. Ennek az erőszakos térítésen kívül a másik fő oka a katolicizmus nemzetekfelettiséget valló eszméje, mely nemigen vonzotta azokat a népeket, akiknek kialakulásában nem játszott szerepet, ahol a nemzeti és keresztény fogalma nem olvadt egybe, viszont egybeolvadt a spanyoloknál vagy az íreknél. A magyarság számára tehát, ha évszázadok múltával egyre kevésbé artikuláltabb formában is jelent meg ez az érzés, a katolicizmus mind a mai napig mint politika maradt meg elsősorban. Például maga az a tény, hogy a reformáció olyan gyorsan terjedt el nálunk, ellentétben más országokkal, ahol csak egy vagy egy irányzat sem, ráadásul itt szinte minden árnyalata megjelent. Ez is mutatja elődeink felszínes viszonyulását általában a kereszténységhez. Nem csökkentette a katolicizmussal szembeni gyanakvást az sem, hogy az ellenreformáció mindvégig élvezte a Habsburgok fegyveres támogatását.

A protestantizmus keretein belül jelent meg azután ismét nyíltabban a magyarság mint önálló arculat, ahol a nemzeti értékek, már kényszerből is, egyre nagyobb szerepet játszottak. A nemzeti öntudatot, a kollektív nemzeti mélytudat mellett, a protestáns prédikátorok - mert Habsburg-ellenesek voltak - tartották fenn, nem a katolikus plébánosok. Szokás arról beszélni, hogy a katolikus vallás, mivel egyetemességet hirdet, nyitott a nemzeti sajátságokra. De ez nem nyitottság, csak ügyes alkalmazkodás a helyi sajátosságokhoz, amiket beolvasztanak és átértelmeznek a katolikusok érdekeinek megfelelően. A protestantizmus - részben - a nemzeti tudat lázadása volt a katolikus, a nemzeti szempontokat teljesen a háttérbe szorító ideológia ellen. Nem véletlen, hogy a germán népeknél volt igazi reformáció, míg a latinoknál szinte semmi. Figyelemre méltó, hogy arányszámukhoz képest a protestánsok milyen jelentős szerepet játszottak és játszanak mind a mai napig a magyar kultúrában, a nemzeti tudat formálásában. Hogy végül Magyarország nem lett teljesen protestáns állam, annak a Habsburgok az okai, minden pozitív és negatív következményével együtt.

A magyarság vallásosságának megértéséhez szükséges a kereszténység előtti magyar mentalitás ismerete, megértése. Viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen éppen a magyarság akkor már kialakult állapota miatt minden megmaradt töredékből következtetni lehet rá. Talán a legjellegzetesebbnek tartott magyar tulajdonságból, az ún. passzív rezisztenciából érdemes kiindulni. E fogalommal kapcsolatban a nézőpont és a megnevezés egyaránt helytelen. Mert a megfogalmazás a nyugati, ún. fausti ember látásmódját tükrözi. Valójában szó sincs semmiféle passzivitásról. Aki ismeri a magyar múltat és gondolkodást, annak ilyesmi eszébe se jut.

A magyarság körülbelül a mohácsi csatáig kifelé igen aktív volt, noha nem volt kifejezetten hódításra törekvő nép. (Ezeréves hatások Európa közepén, azonos lelki és földrajzi határok.) Inkább csak a környezetére ügyelt, mindig egyfajta katonai és politikai egyensúlyra törekedett. Ez a „kalandozásoktól” Hunyadi Mátyásig igaz. Ha voltak is nyughatatlanabb királyaink, a rendek általában igyekeztek határt szabni a nemzetre nézve károsnak tartott ambícióknak. A Mohács utáni történelem az, ami inkább sugallhatja a passzivitás érzését. De a nemzet azóta is számtalanszor bizonyította, hogy nem passzív. Mindig éberen figyelt, nyitott volt minden irányba, mérlegelt. Csak gyengesége folytán környezetének egyensúlyi, hatalmi helyzetébe egyre kevésbé tudott beleszólni. Alakító helyett mindinkább az elviselő szerepébe csúszott. Alkalmazkodni kényszerült és ezzel tisztában volt. Ez volt a passzivitása. Vagyis a passzív szó helyett a reális helyzetfelismerő kifejezés lenne az eligazító. Harcai, fellángolásai azóta is mindig a helyzet ellehetetlenüléséből eredtek. Ez a maga tragikus formájában is egyfajta egyensúlypolitika. A magyar azóta is mindig hajlandó a kompromisszumra, nem hisz a totális győzelmekben. Vajon honnan a magyarságban ez a józan önmérséklet, egyensúlyra törekvés? És honnan az állandó figyelem, érdeklődés a környezet jogos igény iránt? Ez nyilvánvalóan nem keresztény örökség, hiszen már korábban is megvolt. A magyarságban egy belső nyugalom, magabiztosság van. Olyan belső tulajdonság, ami csak a „nagy idejű” népek jellemzője. Az, amit Konfuciusz mértéknek (Li) nevez, az minden originális magyarban megtalálható. A mérték itt az ősök hagyományában rejlő rendtörvény alkalmazását jelenti, amely az ember helyzetét, viszonyát egyszer és mindenkorra rögzíti. A magyar szemléletre szintén jellemző, amire a kínai hagyomány azt mondja: Délre tekint. A mértéket nem alulmúlja, nem felülmúlja, hanem beteljesíti. A középen marad. Hasonlót mond Hamvas Béla is, aki szerint a magyar aranykori hagyományban él. E helyzetéből, életérzéséből kimozdítani a legnagyobb bűn vele szemben. Ennek némiképp ellentmond, hogy máskor a magyarságot öt géniusz egységeként, illetve különféle variációiként magyarázza a magyar karaktert. Ezt földrajzi helyhez is köti, megfeledkezve arról, hogy a honfoglalók „valamit” hoztak is magukkal, nem tabula rasa szellemmel, lélekkel érkeztek. Az öt géniusz hatása tehát valamire rárakódik, amit Hamvas nem vett számításba. Prohászka Lajos nemzeti karaktere (bujdosó magyar) Mohács-komplexusban szenved, azaz a Mohács óta eltelt időt, helyzetet általánosítja a magyarságra. A szükségesnek tűnő, a látszólagos, a beszűkült karaktert azonosítja a valódival. Így, noha vannak helyes részmegállapításai, de egészében félreérti a magyar jellemet. Nem látja a magatartás mélységét, perspektíváját, csak egy kényszerű maszkját.

A magyar történelemben, leszámítva a keresztény hitre térítést, igen kevés vér folyt vallási okokból. Három legjelentősebb, látszólag vallási okokból kitört parasztháborúnk (Budai Nagy Antal, Dózsa György és Karácsony György) pillanatok alatt antifeudális harccá alakult, legfeljebb hivatkozási formája volt vallásos, keresztény. Bocskai, Bethlen, a Rákócziak harcai elsősorban rendi-nemzeti küzdelmek voltak. Ezek jogosultságát még Pázmány Péter is elismerte, ő sem tekintette azokat vallásháborúnak. Egyébként Pázmány lehetőleg maga is kerülte az erőszakot, a rekatolizációs tevékenységében.

Katolicizmusunk szentjei, legalábbis akiket a köztudat számon tart, vagy politikus szentek (Szt. István. Szt. László, Szt. Gellért stb.), vagy jótékonykodók (Szt. Erzsébet, Szt. Margit). Nincsenek misztikusaink, látnokaink. Furcsa fintora a sorsnak, hogy az egyetlen európai buddhista szent éppen magyar (Kőrösi Csoma Sándor). Az ő szent voltának indoka, ellentétben magyar keresztény sorstársaival, egyértelműen szellemi teljesítménye. Ez a tény mindenképpen mutatja a magyarság alkalmasságát igen magas spirituális teljesítményre, „józansága, földhözragadtsága” ellenére is. Úgy látszik, csak megfelelő helyzetre van szükség, ahol kibontakozhat a magyar spirituális érzékenység.

Elgondolkodtató a magyarság „mély keresztény hitére”, hogy II. Endre keresztes hadjáratának emléke a magyar tudatban mindössze egy pejoratív értelmű közmondás (Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől). Pedig a német, a francia, az angol uralkodókon kívül csak magyar király vezetett személyesen hadjáratot Palesztinába. Német, francia, angol korabeli dalnokoktól kezdve a mai napig (regények, filmek, tanulmányok) zengik e dicsőséget – mármint saját királyaikét. Mi pedig szinte el is felejtettük, nem része nemzeti tudatunknak. Nekünk e korból az Aranybulla és Bánk bán maradt. Pedig pragmatikusabb európéereink II. Endre hadjáratainak tényéből még ma is kovácsolhatnának politikai tőkét.

Igen jellemző, hogy legműveltebb és talán legintelligensebb Árpád-házi királyunk, Könyves Kálmán nem lett szentté avatva. Bár ha meggondoljuk, hogy vele kapcsolatban mik is jutnak először az eszünkbe (bizonyos boszorkányok létének tagadása, keresztes had szétverése), akkor rögtön megértjük e hiány okát. Talán a magyar nőknél lehetne utólag némi tisztelete e bölcs uralkodónak, hiszen az elmúlt századokban tudatlanul is százezrek köszönhették neki az életüket. Nyugat-Európában még a XVII. században is évente sok ezer asszonyt égettek el boszorkányként, míg nálunk egész történelmünkben összesen néhány száz a szerencsétlen áldozatok száma. A fanatizmusnak, a keresztény hit feltétlen szolgálatának a hiánya a történelem későbbi korszakaiban is jellemző ránk. Jó példa erre a reformáció korszaka is. Amíg Kálvin Genfben máglyát gyújtott Servetnek, Párizsban Szt. Bertalan éjjelén tömegmészárlás folyt, Véres Mária Angliában gyilkolt, V. Károly egész birodalmát változtatta égő máglyává, addig Erdélyben a rendek Tordán összegyűltek, hogy a négy „bevett” vallás szabadságát biztosítsák. E gyűlés jelentőségének megkérdőjelezői általában azt hozzák fel érvül, hogy azért volt szükségszerű a megállapodás, mert különben e kis állam teljesen felőrlődött volna a török és a Habsburg között. Lehet, hogy ez igaz, viszont mindenképpen szükség volt olyan emberekre, akik ezt felismerték. A spanyol világbirodalom vallási fanatizmusnak (az intelligencia rendszeres megtizedelése) esett áldozatul. Ők miért nem ismerték fel, mi az érdekük? De ha tovább lépünk száz évvel a történelemben, ott ismét ugyanazt a vallási bigottságot látjuk Cromwellnél, XIV. Lajosnál, I. Lipótnál, a Stuartoknál. Ugyanakkor a kor egyik legtisztességesebb mondatát a törökkel élethalálharcát vívó Zrínyi Miklós mondta ki, mikor megüzente ellenségeinek, hogy nem vallásuk, hanem hódításaik miatt harcol ellenük.

Míg a XVI. század végén a magyarság 90 százaléka protestáns, addig száz évvel később már újra több mint a fele katolikus. De míg máshol e változások óriási lelki és társadalmi megrázkódtatásokat okoztak, addig ez nálunk semmilyen mélyebb nyomot nem hagyott. Mintha mindegy lett volna. Szokás arra is hivatkozni, hogy mély keresztény meggyőződésünk miatt nem lettünk törökké, noha az bizonyos előnyökkel járt volna. De aki így gondolkodik, az csak arról feledkezik meg, hogy az iszlám éppen olyan idegen világ lett volna, mint 1000 körül a kereszténység.

A magyar géniusz és a keresztény szellem valahogy nem tudott találkozni az elmúlt századokban s főleg nem egybeolvadni. Termékeny kapcsolatról is csak feltételesen beszélhetünk. Nem arról van szó, hogy nem voltak vagy nincsenek őszinte meggyőződésű keresztény magyarok, hanem hogy az egyed esetében hol a magyar, hol a keresztény jelleg kerül előtérbe vagy hátra. Együtt alig működik. Igazi keresztény irodalmunk – leszámítva a hitvédő, irodalmilag többnyire másodrangú műveket – alig van. Vannak és főleg voltak keresztény költőink, istenes verseink, de ezek a nagy életműveknek (Adynál, József Attilánál stb.) inkább csak melléktermékei. Nagyon sok írónk (Zrínyi, Mikes, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Arany, Kemény, Németh, Márai) igazi meditáló szellem. Szavaik, gondolataik és főleg magatartásuk más világot idéznek, főleg nemzetben gondolkodnak, nem vallásban, hitben. A mi íróink józanok, megfontoltak, nincsenek misztikus látomásaik, némelyek melankolikusak. Nem az Istenről, hanem mindig az egyénről és a közösségről gondolkodnak. A valóság, a megvalósíthatóság mindig a szemük előtt lebeg. Szeretik a világos, a tiszta gondolatokat. Emberek tudnak maradni az írásaikban is. Számukra Isten csak a közösség vagy az egyén szempontjából érdekes, önmagában érdektelen. Néhány papköltőnket leszámítva, talán csak Pilinszky János az egyetlen klasszikus, akinek írásait teljes egészében áthatja a keresztény eszmeiség, ahogy az sok külföldi keresztény íróra jellemző. De Pilinszky sem merte magát úgy Istenére bízni, mint ahogy ez egy keresztény misztikustól elvárható. A lábát ő is mindig a földön tartotta. Mindvégig megmaradt kis szürke hivatalnoknak, havi fix fizetéssel, s csak írásaiban volt szenvedő. Ráadásul ő egy olyan szenvedő volt, akinek együttérzése a múltra irányult, s némán ment el kora (Rákosi- és Kádár-terror) szenvedői mellett.

Milyen tehát a magyar vallásosság, amit Prohászka és Concha nem látott? Van istenfogalma, de nem az atyáskodó istené. Nem igényli a közvetítőket, a teatralitást. A harmóniát, a rendet keresi istenében, nem a lázas megváltást. Vallásosságának alapja a tradíció iránti érzék. „Jóakaratúnak bizonyult elődei eleven emlékét tartja fenn” (Illyés Gyula). Fontosabb nála az ember, mint az eszme. Állandó önvizsgálat jellemzi, befelé nézés. Az önvizsgálatot akkor is végrehajtja, ha az számára káros következményekkel jár. Van belátása, de nincs nagy, látványos bűnbánata. Nem érzi a keresztény tan nyomását, hogy folyton nyilvánosan gyónjon, „terhétől” megszabaduljon. A magyar vallásosság nem társadalmi termék, nem próféták kinyilatkoztatása, hanem az örök világrenddel való eredendő szellemi és morális azonosulás. A magyar, csak ha egyensúlyban van, akkor él igazán. Nem csinál filozófiát, léte maga a filozófia, ezt a nyelve tükrözi legjobban. Ha a vallás a helyes életre nevelés, az élet szabályainak a megtanulása, márpedig az, akkor a magyar vallásos nép. Mert a magyar vallásos géniusz felett nem kétes értékű, múltú szentek lebegnek, hanem a legősibb szellemiség halhatatlan öröksége.

Forrás: arisztokrata.hu

Grandpierre K. Endre: ŐSHONOS-E A MAGYAR A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN?

2009-03-02T09:09:00.000-08:00

EZERÉVES TITKOK

Ezeréves titkok sűrűsödnek a magyar történelemben és az emberek tudatában, fölfedezetlen, nemlétezőnek látszó titkok, mikről nem esik szó, és amelyekre nincs válasz sehol. Ha van valami, ami jelzi a magyar történelem rejtett jellegét, úgy ez az. Látszólag azonban minden rendben van, a legnagyobb rendben, vita nincs sehol, természetesen a történetírásban sem, amiből szinte arra lehetne következtetni, hogy a viták hiánya, teljes mellőzése a tudományosság alapkövetelménye. A szemlélőnek azonban föltűnik, hogy mégiscsak van két merőben ellentétes fölfogású történészi tábor. További érdekesség: a két tábor között nincs semmilyen vita, azaz, pontosabban, a nem hivatalos tisztségben ülő, tehát szabadnak nevezhető történészek tábora ugyan folytonosan bírálja a hivatalosak nézeteit, ámde a másik oldalról, egy-két indulatos, becsmérlő kifakadástól eltekintve, éppúgy nem jön válasz, mintha holdbéli szúnyogok döngését hallanák, a titoközön pedig afféle tudat mögötti mocsárként szabadon gőzölöghet tovább.

Ne kívánja olvasónk, hogy ennek az írásnak szűkre szabott keretében fölsoroljuk az évezreden (netán több évezreden) át fölgyűlt titkok tömegét. A tárgyunkkal kapcsolatos, fölöttébb izgalmas ezeréves titkokra (a magyarok őseredetének, őshonos vagy jövevény voltának és az ezekkel kapcsolatos, itt amúgy is kifejtendő) titkokra utalnunk pedig fölösleges. Nem hallgatható el azonban, hogy e titkok körül eltorzult kódok formájában Európa egyik legrégibb nemzetének, a magyarságnak történelmi drámája zajlik.

És ez az, amiért nem hallgathatunk erről a kérdésről. A vitákat lefújták – de a történelem választ követel.

A magyar népnek, de a világnak is, jogában áll eldönteni, megtudni, mi történt Közép-Európában 896-ban és határozott választ kapni az alábbi kérdésekre:

1) Mi az igazság, békés bejövetelről, a kinti magyarok visszatéréséről, honvisszavételről volt szó, vagy fegyveres hódításról? Melyik a régibb feltevés?

2) Kik képviselik az első és kik a másik feltevést? Lehetséges, hogy a honvisszafoglalás valóban csupán néhány hóbortos történész és műkedvelő bolondériája?

3) Miről tanúskodnak a középkori magyar és nem magyar krónikák?

4) Mit tanúsítanak a történeti tények?

5) És, végére hagyva, a döntő kérdés: Cui prodest? – Kinek használ? Kinek az érdeke?

Ha ezekre a kérdésekre kellő választ kapunk, megvilágosodhat előttünk a történelem egy bonyolultan homályos szakasza.

EGY MEGEMÉSZTETLEN HAGYOMÁNY NYŰGÉBEN

Manapság közkeletű a vélekedés Árpád 896-i bejöveteléről, a hivatalos álláspont alapján, hogy „h o n f o g l a l á s” történt. Egyöntetűen erről szólnak a hivatalos közlemények, a lapok, a médiák. Eszerint el kellene fogadnunk, hogy ez a történeti valóság, s 896-ban csakugyan honfoglalás zajlott le.

De vajon mi mondunk ezzel? Már felületesen tekintve is világos, hiszen benne van a honfoglalás szóban: foglalást, területfoglalást, vagyis: erőszakos, fegyveres hódítást, idegen népre, területre való fegyveres betörést, fegyveres rátelepülést idegen népekre. Ez történt Árpád bejövetelekor?

Meg kell fontolnunk hát, hogy amikor honfoglalásnak mondjuk Árpád bejövetelét, vajon akaratlanul is, nem azt állítjuk, hogy a magyarok nem eredeti lakói, nem őslakói hazánknak, hanem betolakodók, akik fegyveresen, erőszakkal hatoltak be ide, idegen népek területére?

Továbbá, azt is állítjuk ezáltal, hogy idegenek vagyunk saját hazánkban, vagyis, ahogy rosszmájú rágalmazóink suttogják – ázsiaiak vagyunk, idegenek Európában.

Még tovább menve, a „h o n f o g l a l á s” már-már szinte fennhéjázó hangoztatásával, közvetve, szándékunk ellenére is igazoljuk világunk egyik legszörnyűbb rákfenéje, a terjeszkedés, hódítás jogosultságát, ami pedig nekünk magyaroknak egyáltalán nemhogy nem érdekünk, hanem a legutóbbi ezredévet tekintve is, legnagyobb tönkretevőnk, aminek áldozatai vagyunk, és ami a legélesebben ellentmond nemzeti létünk alapjainak, tragikus történetünknek, közfölfogásunknak, igazságérzetünknek. Ezt a hírneves antik szerző, az ógörög Xenophon is tanúsítja, mondván: „A szkíta nép képtelen a hódításra.” A hódításra képtelen nép pedig képtelen más népek elnyomására, erőszakos beolvasztására s ő maga válik erőszakos népek beolvasztási hajlamának áldozatává (ez a magyar tragédia egy mondatba tömörítve).

ELKÉPESZTŐ PÁRHUZAMOK

De adódnak itt még különösebb érdekességek. A „h o n f o g l a l á s” hangoztatása sajátos módon egybeesik azoknak a környező országoknak a propagandájával, amelyek a trianoni világfölforgatás folytán országnyi részeket ragadtak el a Történelmi Magyarország felségterületéből, és akik saját leleményeik alapján azt állítják, hogy nem mi, hanem ők hazánk, a Kárpát-medence őslakói, a magyarok pedig fegyveres ázsiai betolakodók. Ez az állítás a magyar állami, hivatalos történelemírás „h o n f o g l a l á s” -elméletével párosulva jelentős mértékben hozzájárult a végzetes trianoni döntés kicsikarásához és igazolásához, azóta pedig a kisebbségbe szorult sokmilliós magyarság elnyomására, erőszakos beolvasztására is jogcímet szolgáltatott.

Döbbenetes párhuzam ez: mindkét fél, a nyertes is, a vesztes is, a magyar is és ellenfelei is ugyanazt állítják. Mégis hiba volna arra gondolnunk, hogy megátalkodott ellenségünk minden historikus, aki a „honfoglalás” szemlélete alapján áll. Képtelenség erre még gondolni is. A téves hiedelmek, beidegzettségek is óriási szerepet játszanak ebben. Azzal sem számolhatunk, hogy annyira megszállottaivá váltak vélt igazságuknak, hogy kiállnak érte, bármi történjék is, úgy gondolván, az igazság érvényesítése érdekében, ha kell, inkább önmagunkat, népünket pusztítjuk el, de nem takarjuk el az igazságot. Ahogy a régiek mondták: vesszen a világ, győzzön az igazság. Egy efféle magatartást tán még borzalmasan szépnek is nevezhetnénk, de lehetetlen, hogy ezért tennék, lehetetlen, mégpedig azért, mert nemhogy nincs bizonyítékuk rá, de fordítva, minden ellene bizonyít.

Kérdés tehát, miért sodródnak hivatalosaink a létünk ellen folyó birtokperben az ellentáborba, hiszen látniok kell, kárvallottjává teszik az egész magyarságot. Más szóval: érthetetlennek és képtelennek kell tartanunk, hogy saját hivatalos történetírásunk tudatosan fordítja ellenünk történelmi birtokperünket. Ép ésszel - a háttér-okok ismerete nélkül – ezt fölfogni is lehetetlen és érthetetlen.

Beleütközünk tehát az érthetetlenbe, ez pedig csalhatatlanul jelzi: a kérdés mögött valami tisztázatlanság, vagyis rejtély lappang. Ennek kell utánajárnunk.

A HAZÁNK FÖLÖTTI BIRTOKPER MÉG NEM ZÁRULT LE

Ha szembenézünk a fölhozott tényekkel, be kell látnunk: a két fél egyező véleménye határozottan azt a látszatot kelti, mintha a történelmi jog, a birtokjog nem mellettünk, hanem ellenünk szólna. Továbbá, hogy Trianonban nem sötét összeesküvés, nem minden nemzetközi jogot és igazságot lábbal tipró merénylet történt Európa legrégibb államalakulata, Magyarország ellen, hanem holmiféle kései, ezer esztendő utáni igazságtétel. Ha pedig ez így áll, számolhatunk vele; nem elég, hogy felségterületünk több mint kétharmadát elragadták, az utódállamok még keveslik is az ölükbe hullott óriási magyar felségterületeket és még a maradék országcsonkot is szeretnék bekebelezni. A románok még mindig fújják a „Dela Nisztru pán la Tisza” (A Dnyesztertől a Tiszáig) kezdetű sovén dalt (érthetetlen mit keresnének a románok a Tiszánál, ahol legföljebb átutazóban ha voltak). A szlovákok pedig „Nagy-Moravia” álomgőzétől szédülten a Balkánig szeretnének lehatolni, a szerbek viszont föl egész Ausztriáig.

Mindez jelzi: a Nagy Pör még távolról sem zárult le, mi több: továbbra is ellenünk folyik; maradék felségterületünk is veszélyben forog. Elképesztő, hogy ebben a történelmi birtokperben hivatalosaink és a fegyveres behatolást igazoló

„h o n f o g l a l á s” jóvoltából továbbra is vesztésre állunk. De mit számít ez a szó hangoztatóinak? Honfoglalás, honfoglalás! Szajkózzák rendületlenül. Ne csodálkozzunk hát: ha mi magunk állítjuk magunkról, hogy betolakodók vagyunk, jogcím nélküli erőszakos foglalók, jövevények saját hazánkban – akkor mit várhatunk másoktól?

ÖNMAGUNK ELLEN KÜZDÜNK?

Bármilyen szörnyűnek találtassék is, ki kell mondanunk: véleményünk szerint, ha ez az igazság, bármi fájdalmas legyen is, ne tagadjuk el. Természetesen csak akkor, ha ez megfelelő bizonyítást nyer. Minden kérdésben lenniök kell bizonyítékoknak, hiszen enélkül borzasztó felelőtlenség nyilatkozni bármilyen kérdésben. De mi bizonyítja a fentieket? Hol a bizonyítékok? Ki kutatta föl, találta meg és ismertette a bizonyítékokat? Ki bizonyította be – akár magyar, akár idegen szerző s hol, mikor, hogyan, miféle bizonyítékokkal, hogy ezerszáz évvel ezelőtt fegyveres idegen hódítókként törtünk rá az itt élő népekre?

Sajna, a bizonyításról a jelek szerint megfeledkeztek. Furcsa, de még csak az igénye sem vetődött föl. A bizonyításnak se pro, se kontra nincs nyoma sem.

Maradjunk annyiban: a környező népek politikusait, szerzőit még csak megérthetjük - nemzeti érdekből kötik magukat állításaikhoz. Nem ez az érthetetlen, hanem az: miért ragaszkodnak az ügyintéző magyar körök görcsösen, mindennek ellenére a magyar érdeket romboló „h o n f o g l a l á s” -hoz? Nem lehet kétséges: történetírásunk korszakos felelőssége bajosan tagadható.

Nyilvánvaló: egyetlen népnek sem lehet érdeke, hogy letagadja saját, valóságos nemzeti múltját, föltéve, hogy nem silány, alantas, szégyenteljes a múltja. Ez pedig a magyarra nem áll. Érthetetlen hát, ha nemes nép mégis erre az útra lép, letagadva saját hagyományait, jóvátehetetlen károkat okozva saját magának. S hogy mindez mennyire így van, tanúsítja, hogy akadnak népek, amelyek nemlétező ősöket, hősöket, hagyományokat koholnak maguknak, noha aligha kétséges, hogy az efféle hamis őskeresés a világ szemében előbb-utóbb nevetségessé válik. Mondanunk se kell, hogy mindkét véglet ártalmas és elvetendő. Óvakodnunk kell mindkettőtől. A hamis hagyomány elvetendő, de nehogy ezt tegyük az igazival, mert aki a népet múltjától fosztja meg, az jövőjét rekeszti el. Igaz, bizonyos köröknek érdeke fűződhet ahhoz, hogy eltagadja valamely nép őshonosságát, ősi voltát. A történelmi birtokpereknek ez a sajátos vetülete következett be magyar vonatkozásban, a Habsburg időkben. De erről később.

Reméljük, hogy a továbbiak során kifejtendők során mindenki belátja: képtelen elmélet ez és szinte hihetetlen, hogy egyáltalán elterjedhetett. Még hihetetlenebb azonban, hogy képviselői konokul ragaszkodnak hozzá, ami nem is okolható meg mással, mint örökölt beidegzettséggel. Ahhoz hasonló tünet ez, ahogy a hulla körme és szőrzete is továbbnő, nem vévén tudomásul, hogy a halál már bekövetkezett.

Meglehet így, előjáróban, kissé élesnek tűnik ez a fogalmazás, de elkerülhetetlenné teszi úgy a kérdésben való továbblépés szükségessége, mint a magyarság mai helyzete, pontosabban; azok a még jelenleg is fölkísértő, Ceausescu, Tito és Hlinka korát idéző mesterkedések, amelyek a kisebbségi sorsba taszított magyarság milliós tömegeinek jogfosztására és beolvasztására törekszenek. Ilyen körülmények között az ellenünk folyó birtokper kiperelhetné hazánk földjének megmaradt részét is a lábunk alól. Tudomásul kell vennünk: olyan életbe-húsbavágó kérdése a magyarságnak, amit újra meg újra mindaddig föl kell vetnünk, míg legmakacsabb képviselői is belátják, nincs már mit tenni, a „honfoglalás” mesterségesen összetákolt történelem- és tudományellenes elmélete - miután mérhetetlen károkat okozott a magyarságnak – megbukott és nem tartható fenn tovább.

A KIDÖNTÖTT MAMMUTFENYŐ

Senki előtt pillanatig sem lehet kétséges, hogy ez a Habsburg uralom által ránk préselt szemlélet - a maga idegenérdekűségének megfelelően – akarva-akaratlanul is gyökértelenítésünkre, védtelenítésünkre használta (és használja) föl ezt a fogalmat, ami úgy kettényeste történelmünket, úgy lenyeste róla többezer éves őstörténetünket, ahogy egy égtartó mammutfenyőt kidönt a barbár emberiség gépi villanyfűrésze.

Nincs ennél tökéletesebb gyökértelenítés. Ország-világ előtt azt sugallja: gyökértelen nép vagyunk, jövevények saját hazánkban, és ráadásul kidöntve, félig élve a földön heverünk.

Saját bőrünkön tapasztalhattuk, mi lett a következmény. Mert mi történt? Mi történik ilyenkor?… Múlnak az évek, évtizedek kormányok váltakoznak, birodalmak omlanak a porba, ám a berögződött rossz hagyomány, amely olyan, akár egy nyakunkba varrt koszos, büdös batyu, amit nem tudunk leráncigálni – mert az nem esik darabjaira, mi több, tovább dagad, dogmává kövül és lerázhatatlanná válik, és a „hagyomány” mezét ölti magára. Alighanem ez magyarázza, hogy számos derék magyar értelmiségi és politikus nem csupán a nemzedékről nemzedékre rejtetten végbemenő személyi folytonosság következtében, de ezáltal is a „honfoglalás” szemléletének csapdájába esett.

A „HONFOGLALÁS” ELVÉNEK BUKÁSA

Ilyesformán alakult ki esetünkben a „h o n f o g l a l á s ” eszméje. Mert félreértés ne essék – nem egyetlen szó ez, nem puszta fogalom, hanem egy fogalomra épített történelmi szemlélet, egy vesztünkre kiagyalt, ellenünk fordított elmélet, ami csupán egyike a Habsburg orv-idegenuralom számos, mindmáig föltáratlan átkának, aknájának, annak okítására, hogy mi következik, mivel számolhatsz, ha idegenek kezére adod magad.

A népünk millióit etnikai szolgaságba taszító történelmi tények tükrében ma már az elmélet erőltetői és a hozzá görcsösen ragaszkodók is bevallhatják magukban – lelkiismeretük rajta – hogy közvetve vagy közvetlenül, akarva-akaratlanul, kisebb-nagyobb mértékben részeseivé váltak magyar nemzet- és országrészek, családok szétszakításának, elnyomorításának. Mert semmilyen élő szervezet, egy nemzet sem állhatja ki, ha kívül-belül-mindenfelől egyszerre támadják. A „honfoglalás” viszont - ha az urak nem vették volna észre - a maga rejtett módján támadás a javából. S akit nemcsak kívülről, de belülről is támadnak, az könnyen összeroppan.

De valóban így igaz minden, ahogy itt elöljáróban fölhoztuk? Vegyük sorra, tételről-tételre a további tényeket. Lássuk a még alaposabb bizonyítást. Régi elvünknek megfelelően: minden állítás annyit ér, amennyit bizonyít.

***

MIRŐL TANÚSKODNAK RÉGI KÚTFORRÁSAINK?

A) ŐSGESZTÁNK, A TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ (9.-10. SZÁZAD)

Beszámolója félreérthetetlen:

Nimród halála után fia, Hunor népét Adzsem (Perzsia) tartományában támadás érte (Hunor ezt nyilván égi figyelmeztetésnek fogta föl, így hát Hunor) „Pannonija tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak a tartománynak, és az ő nyelvükön beszélnek az ottani népek.”

B) ANONYMUS A HONVISSZAFOGLALÁSRÓL

ANONYMUS műve, a Gesta Hungarorum arról szól, miként vezette vissza hazánkba Attila hun nagykirály örökségének visszavételére Álmos a magyar sereget, illetve Árpád miként verte ki a Kárpát medencéből a bolgárszláv megszállókat, és a segítségükre siető balkáni hadsereget, továbbá Árpád vezér különös lakomáiról, örömünnepeiről.

Próbáljuk összefoglalni Gesztája főbb vonásait:

1.) Attila örökségét jönnek visszavenni.

2.) Isteni erők segítik őket útjukban, küzdelmeikben.

3.) A vereckei szoroson átkelve Álmos hungár (magyar) vitézei Hungár tartományba, Hung(ár) várába, és a Hung(ár) folyóba ütköznek.

4.) Véres harcok helyett nagy népünneket, lakomázásokat, vigadozásokat rendeznek.

5.) A Geszta lépten-nyomon valósággal refrénszerűen ismétlődő formulái:

a - a sereg „minden veszteség nélkül” halad előre

b -„épen és sértetlenül tér vissza” táborhelyére

c -„semmiféle ellenség nem mutatkozott előttük, aki kezét merte volna emelni rájuk

d -nagy örömmel vonulnak tovább és tovább előre.

6.) Az ország szlávjait a bolgárszláv hatalom telepítette be, és valamennyi itt élő szláv befért egy közepes várba.

7.) Még a honvisszavétel befejezése előtt az itthoniak kérésére és közreműködésével, nagy munkálatokba, határvédő erődök, várak, gátak építésébe kezdenek.

8.) „Szabolcs, ez a bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségénél fogva kiváló. Tehát…-összegyűjtötte a köznépet…(és) igen erős várat épített.”

9.) „Tas, Szabolcs és Tétény…az ország határszéleit hatalmas gátakkal megerősítették”.

10.) „Tas az urának, Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt”.

11.) „A föld lakosai kőkapukat építettek és ledöntött fákból nagy gyepűgátakat emeltek az ország határán”.

12.) „Az országhatár széleit hatalmas gátakkal megerősítették”

13.) Szovárd, Kadosa, Huba és Bors „a hozzájuk hű lakosok kérésére megállapodott abban, hogy a sereg harmada a föld lakosaival együtt a Zólyom-erdőbe megy, és ott az ország határán kőből meg fából is hatalmas erősségeket csinál”.

TOVÁBBI VÁRÉPÍTÉSI ÉS NYELVI BIZONYÍTÉKOK

ANONYMUS GESZTÁJÁBAN

1. „Bors vezér pedig …a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt az a nép Borsodnak hívta azért, mert kicsiny volt.” (Kicsiny a bors, de erős – fontos nyelvi bizonyíték a lakosság magyar voltáról!)

2. Árpád vezér és nemesei pedig fölkerekedtek Hung várából s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort... egészen a Szerencse hegyéig…mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme; attól a naptól egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják azt a helyet.”

3. Végül mindez beletorkollik az Attila király városában és félig romos állapotában még mindig fönnálló kőpalotájában tartott hatalmas népünnepélybe, ahol az örömtől ujjongva mulatnak a honvisszavívók. „Árpád vitézei Magyarország vitézeivel (vagyis a hazai vitézekkel) együtt”; a regösökkel, síposokkal, kobzosokkal együtt; s ahol „a közrendűeknek meg a parasztoknak ezüst edényekben hordák föl az ételt.” S ebben a betetőzést kifejező 46. fejezetben mindenre rácsattan az ige: mindaz, ami a vereckei szoroson való átkelés után végbement, „h á b o r ú n é l k ü l t ö r t é n t”. Vagyis Anonymus csodaműve a maga teljességében ellentmond a honfoglalási elképzeléseknek.

(Engedtessék meg itt egy talán kissé időelőtti megjegyzés: aki mindebből nem tudja kivenni, hogy Anonymus a magyar nép két részének, ágának örömteli egyesülését örökítette meg és úgy véli, erőszakos hódítás, honfoglalás történt, az bízvást visszakövetelheti tanáraitól az iskolapénzt.)

C) KÉZAI SIMON KRÓNIKÁJA (13.sz.)

„Miután tehát előadtuk a hunok eredetét…most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannoniába; a visszatérőknek kik voltak a kapitányai”. Kissé alább: „a nyolcszázhetvenkettedik esztendőben a hunok, vagyis a hungarusok újból Pannoniába indultak…”.

D) KÉPES KRÓNIKA (1358) :

„Kezdődik az előbeszéd a második bejövetelről:

A magyarok másodízben jöttek ki szittyaországból…a magyarok vagy hunok, latuinul pedig ungarusok…ismét benyomultak Pannoniába…”

E) CHRONICA HUNGARORUM (1473):

„A Krónikának ez a második része szól a magyaroknak Pannoniába történt második bevonulásáról…”

F) PETRUS RANSANUS MŰVE (1490)

„Sokan elhatározták közülük, hogy Szármáciát elhagyva Pannoniába mennek… fiaik és unokáik, valamint azok leszármazottai mindig vágytak arra, hogy Pannoniába menjenek, melyet egykor – mint hallották – őseik birtokoltak. Gyalázatos dolognak tartották ugyanis, hogy elfeledjék híres hazájukat”.

***

HIBBANTSD MEG ÉS URALKODJ!

Térjünk vissza a Habsburgokra. Megvesztegetéssel, árulók révén a magyar korona birtokába jutván, az oszd meg és uralkodj elvének alapján a Bécsi Titkos Kamarilla előnyösnek vélte, hogy a befogadott és az ősi magyar felségterületekre éhes nemzetiségeket a magyarok ellen uszítsa. Erre azonban csak úgy volt lehetőség, ha a magyar értelmiségiek közül is megnyernek némelyeket ennek az ügynek a szolgálatára. A nagy magyar 1848-1849 - i szabadságharc cári segítséggel – tehát két világhatalom összefogásával - történt leveretése után, a Bach-féle terrorkorszakban következett be ez; sikerült néhány írástudót az ügyük mellé állítani.

Világosan át kell látnunk az Ausztrián diadalmaskodó magyar szabadság által Bécsben keltett pánikot. Ferenc József, a császár a lealázkodásig süllyedve könyörögte ki a „minden oroszok cárjá”-tól a katonai beavatkozást, amelynek aztán, a hazai nemzetiségek föllázításával és osztrák segítséggel végül is sikerült eltiporni a magyar szabadságharcot. A Habsburg-ház kénytelen volt végleg fölismerni, hogy nem bír a „fékezhetetlen magyarokkal”. Ennek a „fékezhetetlenségnek” a magyar vitézségi hagyományokon túl a magyar hazaszeretetben és szabadságszeretetben gyökerező, illetve a nemzeti hagyományokra épülő büszkeség, a nemzeti öntudat volt az alapja. A Bécsi Titkos Kamarilla ennek a nemzeti öntudatnak az aláásására eszelte ki a „honfoglalás” és vele együtt a magyarság kései és dicstelen, gyökértelen eredetének elméletét.

Ekkor koholódott ki a „h o n f o g l a l á s” újonnan képzet, eladdig a magyar nyelvben ismeretlen nyelvújítási fogalmának politikai célokra való bevetése, fölhasználása (részletes feltárását lásd G. K. E. „Mi az igazság az árpádi bejövetel körül.” Bp., 1995). Idő folytán aztán ez a politikailag a 896. évi bejövetelre ráerőltetett, ránkpréselt, majd később hagyománnyá, rossz hagyománnyá fajult fogalmat, úgy is mondhatnánk: hagyománytagadó, hagyományellenes hagyományt a vezetés rejtett nemzedéki folytonossága, hatalmi, tudománypolitikai erőltetése szentesítette kimondatlan, íratlan törvénnyé. A megszokás viszont hatalmas nagy úr, nem ajánlatos szembeszállni vele. Ha pedig mindenki ugyanazt fújja, lassankint természetessé válik, mi több megszeghetetlenné, olyasmivé, amin már senki sem rágódik és ez nem is ajánlatos.

Jellemző, az idegenuralmak szellemiségére, hogy a bolsevizmus idején még a csapból is „honfoglalás” folyt. Ha valaki egy kalyibát, kutyaólat tákolt össze a falú szélén, már arról is „honfoglalás”-ként cikkeztek a lapok. Divatos közhellyé vált utcán és tudományban. S ki merne szembeszállni az árral? Ki töprenkedne azon, vajon helytálló-e s vajon régi kútforrásainkkal szemben megállja-e a helyét az, amit közvetve állít, hogy nem eredeti birtokosai, őshonosai vagyunk hazánknak, de fegyveres erőszakkal hódító elragadói, elfoglalói.

***

A „honfoglalás” idegenuralmi hatalmi nyomással elterjesztett elméletének éppen ez a célja: lenyesni a magyarság őstörténetét, és ezáltal aláásni a magyarság nemzeti öntudatát, összetartozás-tudatát, büszkeségét.

***

Mindezt áttekintve megállapíthatjuk: a „honfoglalás”-t vallókkal kapcsolatban a tárgyilagosság jegyében fölhozott egyetlen állítás, egyetlen mentség sem állja ki sem a történelmi, sem a logikai vizsgálatot.

A földi paradicsom: A Kárpát-medence

2009-02-28T03:59:00.000-08:00

1. rész

TELJES Kárpát-medence

Mostantól felejtsd el, hogy hazánk egy semmit nem érő, szegény kis átjáróház.

Nem véletlenül sulykolják hosszú idő óta a hivatalos tanrend szerint a merjünk kicsik lenni ideológiáját. Tisztában kell végre lennünk azzal, hogy milyen terület birtokosai vagyunk, mekkora a felelősségünk őseink hagyatékának kezelésében, a jövő nemzedéknek történő megmentésében.

A jégkorszak ideje alatt a Kárpát-medence biztosította a fajok számára a fennmaradást, a túlélést. A Kárpátokon túli területeket vastag jégtakaró borította. Vonulata több ezer évvel ezelőtt is megvédte a belső területeket. A klíma itt elegendően enyhe volt ahhoz, hogy a populáció életben maradjon és a jég felolvadását követően az élet újból elindulhasson. Olyan, mint Noé bárkája. A Pilis hegységben található Noé hegye. A történelem során eredendően a magot, a középpontot, a kiindulópontot, az emberiség bölcsőjét jelentette és jelenti ma is. A Kárpát-medence a Földnek az a helye, mely emberi számítások szerint a legnagyobb katasztrófák bekövetkezése esetén is védelmet nyújt az itt lakóknak: szélsőségektől mentes éghajlat, jéghegyek olvadása, viszonylagos földrengésmentesség, hurrikánok, tornádók, ciklonoktól való védettség,....

Rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Teljes területi, földrajzi egység. Zártsága és védettsége felhívja magára a figyelmet. Kitüntetett a Kárpátoknak az anyaölszerű, biztonságot nyújtó, óvó, védő szerepe. Minden itt élő ember számára menedéket nyújt. A Kárpátok ölelése évszázadokon keresztül védettséget biztosított egy kívülről jövő esetleges támadás ellen. Az ellenségnek nincs lehetősége könnyűszerrel lerohanni az országot.

Történészek által elismerten olyan stabil, állandó országhatár, mely a Föld más országaira nem jellemző. Trianon szakította meg ezt az állandóságot.

Éghajlati, növényzeti, állatvilágbeli területek határain fekszik. A teljességet megidézve mind a 4 évszak gyönyörűségeinek részesei lehetünk. Itt mindenből megvan az élet továbbviteléhez szükséges minimum, a mag. A megélhetéshez minden energiaforrás és nyersanyag rendelkezésre áll. A földi egység jelképeként megtalálható minden tájforma, minden ásvány, minden kőzet, minden gyógyvíz és gyógynövény, ami a világ más részein csak külön-külön, részletekben, hiányosan fordul elő. Természeti kincsekben, nyersanyagokban, erdőkben, vizekben, nemes és drága kövekben gazdag, a növényvilág széles skálájával rendelkezik és bővelkedik.

Trianon előtt a Kárpátok erdőségei, bányái ellátták a mélyebben fekvő területeken élő lakosságot a szükséges famennyiséggel, ásványokkal, sóval. Cserébe az alacsonyabban fekvő területek a hegyvidéknek gabonát és élő jószágot szolgáltattak. Erdély sóbányái Európa szükségleteinek 75%-át kielégítették. Az országon belül a megélhetéshez szükséges teljes ellátás megoldott volt. A gazdaság önállóan és önellátóan tudott működni. Nem szorultunk a nyugat és a kelet gyengébb és silány minőségű termékeire. A globalizáció eredményeként ma az önellátás helyett a drága importra fecséreljük jövedelmünket. Ez szinte kizárólag a szemét behozatalát jelenti anyagi és szellemi síkon egyaránt. A behozott termékek többsége értéktelen, olcsó bóvli. Az éltető ételek helyett génkezelt, betegségeket okozó, vegyszerezett, romlott hulladékot szállítanak. Nem beszélve az illegálisan, tonnaszám bekerülő egyéb hulladékokról és az erkölcsöt, az emberséget, a nemzetiséget porig romboló, liberálisnak kikiáltott téveszmékről. Fordítva ez nem mondható el. Szintén ez jellemző a járványokra, fertőzésekre is, melyek soha nem a Kárpát-medencéből indultak ki. Ide minden időben kívülről kerültek be a fertőző, járványos betegségek. Lásd pl. az 1347-es európai pestis járványt, mely több millió áldozatot követelt. Magyar földön egyetlen megbetegedést sem regisztráltak!

A Kárpát-medence geológiai, vízrajzi egység. A Földön az összetételében ismert összes gyógyvíz itt egy helyen, együtt, nagy mennyiségben megtalálható. Gyógyvizeink gyógyító hatása világszerte ismert és elismert. Többek között ez is jelzi a magyarság gyógyítási feladatát. Hő vizeink nagy mennyisége kivételes lehetőséget teremt a hőenergia hasznosítására. A privatizálás eredményeként forrásvizeink külföldi tulajdonban vannak. Egyetlen gondolat eredményeként elzárhatják előlünk saját ivóvízkészletünk összes vízcsapját. Folyóink egységesen a medence belseje felé folynak, édesvíz készletük hatalmas. Európában hazánk rendelkezik a legnagyobb föld alatti tiszta ivóvíz készlettel. Édesvíz készletünk becslések szerint 200 millió ember ellátására alkalmas. Ny-Európában az elmúlt években több olyan nyár volt, mikor a fejlettnek mondott országoknak heteken keresztül problémát jelentett az ivóvíz ellátás. Az elmúlt években a nyugaton "hiányzó" esővíz (2007-et megelőzően) a Kárpát-medencében hullott le. Közvetlen negatív hatásként az áradások sok települést pusztítottak, vagy problémát okoztak különösen Erdélyben, a Mátrában. A belvíz szinte az egész ország területét elborította. Hosszú távon viszont előny, hogy a nagy mennyiségű tiszta esővíz megtisztította, kimosta a földekből a korábbi években felhalmozódott műtrágyát és nem utolsó sorban feltöltötte a medence föld alatti vízkészleteit, így számunkra hosszú időre biztosított a vízellátás. Ha a térképen keletre nézünk, a vízhiány nagy probléma. A Közel-keleti országoknak nagy az olajkészletük, tiszta ivóvizük elegendő mennyiségben azonban nincs. Kőolajjal lehet fűteni és hatalmas vagyonokra szert tenni, de ivóvíz hiányában az élet csak néhány napig lehetséges. Ezekben az országokban a vízkészlet nagyon szűkös és szennyezett, a hiányt csak tetemes plusz költség árán tudják pótolni. A víz ára az aranyéval vetekszik. Egyes országokban a vízkorlátozás miatt hetente csak egyszer lehet megnyitni a vízcsapot és még így is csak vékony sugárban csordogál a tiszta víz. A felmelegedés hatására a Földön az elsivatagosodás felgyorsult, a jelenlegi vízkészletek sok helyen kiszáradnak. Vannak olyan területek, ahol néhány év alatt több méterrel csökkent a földalatti készlet szintje. Felszínre hozása egyre nagyobb problémát jelent. A Föld édesvíz készlete a folyamatos szennyeződés miatt is radikálisan lecsökkent. Az ENSZ becslései szerint az ipari termelés növekedését és a népesség számának emelkedését figyelembe véve a személyenkénti vízfogyasztás 20 évente megduplázódik. 20 év múlva a Közel-Kelet országaiban fele annyi ivóvíz lesz, mint ma. 2050-re a becslések szerint 60 országban 7 milliárdan nélkülöznek majd vizet. A Föld területén megjelenő vízhiány globális népvándorlásokhoz vezethet a jó, vagy jobb adottságokkal rendelkező területek felé. Százmilliók célállomása a " fejlett világ" lesz. A Földön ma 2 milliárd ember él vízhiányos helyeken. A közeljövőben, sőt már ma is, nem az olaj és a gázkészletek kimerülése, hanem az ivóvíz hiánya okozza majd a legnagyobb problémát. Az olaj és a gáz pótlására új energiaforrások már jelenleg is léteznek. A most használatos energiahordozók lecserélése már évek óta megoldható lenne, de az új energiaforrásokra épülő találmányokat üzleti okokból nem hozzák nyilvánosságra.

Globalizáció:

Eredményeként a felmelegedés közvetlenül hat a jéghegyek, a két sarkkör hótömegének olvadására. Az elmúlt 10 évben 20%-al csökkent a nyári jégtakaró. Naponta több, mint egy Magyarország területnyi hótakaró, ill. jég olvad meg. Az óceánok vízszintje az elkövetkező évtizedekben, sőt években, várhatóan a vártnál és a médiákban nyilvánosságra hozott értéknél gyorsabban fog emelkedni. Amennyiben a természeti erőforrások felhasználása, elégetése a jelenlegi szinten folytatódik, ill. növekszik, abban az esetben már 10-20 éven belül olyan környezeti katasztrófák bekövetkezése várható, melyről ma a földi lakosság túlnyomó többsége még csak nem is álmodik. A média által 2007 nyarán először került nyilvánosságra az, hogy a jelenlegi felhasználást és pazarlást folytatva 10 év múlva a felmelegedési folyamat már szinte visszafordíthatatlan. Figyeljünk föl arra, hogy rövid időn belül, 2007 novemberében már arról szólnak a közvetítések, hogy ha már most abbahagynánk a járművek használatát és emellett egyéb intézkedések is megtörténnének, a felmelegedési folyamat már ebben az esetben sem lenne megállítható! A víz emelkedésének másik oka lehet a közeljövőben a Föld esetleges pólusváltása, melynek egyik következménye szintén a jelenlegi jéghegyek olvadása lesz. Nem kell különösebb számolás ahhoz, hogy 10 év múlva mennyi idősen leszünk kénytelenek szembenézni a tényekkel: A szárazföldön vízhiány van, miközben a tengerszint rohamosan emelkedik. A tengerparton élő népek lakóhelye sok helyen tengerszint alatt található, vagy minimálisan felette. Túlnyomóan ez jellemző egész Nyugat-Európára. Ezekről a területekről elinduló népvándorlás lehetséges célállomása a Kárpát-medence. Nézz a térképre! Egy emelkedő vízszintet sem észak, sem kelet, sem dél, sem nyugat Európában a Kárpátok óvó és védő ölelésén kívül nem tud feltartóztatni semmilyen természeti képződmény.

A világ tájain a termőföldek erősen lecsökkentek a benépesítések, a városok, az autópálya építkezések következtében. A Kárpát-medence területe a kiválónak minősített termőföld viszonylatában is kivételesnek mondható. A bolygón az összes megművelhető területet figyelembe véve, arányaiban itt található a legjobb minőségűnek értékelt termőföldek jelentős része. Következésképpen a Föld más területein szétszórva, csak minimálisan fordul elő olyan kiváló minőségű termőföld, mint itt nálunk, egy helyen minőségében és mennyiségében is egyaránt. Az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének nyilatkozata szerint a Földön a termőföldek összességének 3%-a minősíthető kiválónak, vagy jónak. Ez a 3% magában foglalja a magyar termőföldek felét. Ezt a kivételes adottságot használták ki őseink és váltunk ezáltal mezőgazdasági országgá. Az elmúlt évszázadokban többször láttuk el Európát (a jelenlegi EU-t) élelemmel akkor, mikor ott az általunk megtermelt növény és szarvasmarha állomány hiányában éhínség lépett volna föl. Ma a szándékosan tönkretett mezőgazdaság miatt az éltető élelmiszerek helyett a külföldi silány minőségű árukat preferálják. Ide kerül be a nyugat iszonyatos mennyiségű romlott, élelmiszernek nem nevezhető, génmanipulált szemete. A magyar termelők drasztikus megszorítása miatt az éves termelés rohamosan csökken, ami újabb külföldi behozatalt jelent. A jó minőségű és egészséges magyar gabonát, gyümölcsöt és zöldségeket pedig külföldre, idegenek számára magasabb árért, a gazdák megélhetőségük biztosításáért eladják. Így a magyar lakosság és a magyar gyermekek számára marad a külföldi mérgekkel átitatott szemét.

Számunkra ma természetes, hogy ha a Kárpát-medencében eldobunk egy magot, az itt magától kikel és bármerre járunk, folyóvizet, iható friss forrásvizet szinte mindenfelé találunk. A gabonatermesztéshez és az állattartáshoz is elegendő és kiváló minőségű földterület áll a rendelkezésünkre. Elhagyva a Kárpátok vonulatát, a Föld más tájain ez közel sem ilyen nyilvánvaló és nincs is így. A legtöbb helyen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a megélhetéshez szükséges gabona megteremjen és az ivóvíz rendelkezésre álljon. A Kárpát-medencében nem csak a termőföldek adnak kiváló és bőséges termést. Illetve adnának, ha a kormány a jelenlegi politikával nem fejlesztené azt vissza. Édesvizeink halállománya, az őshonos szürke marha és a mangalica húsa bőséges élelmet nyújtott-nyújt-nyújtana a teljes lakosság számára. Az utóbbiak génbankja biztosítja ma a külföld számára a gyenge külföldi tenyészetekkel szemben az életerős állományt. A magyar háztáji gazdálkodás, a rideg állattartás erőssé és védetté tette állatainkat. Népünk ennek a termelési módnak, az önellátásnak köszönheti, hogy a középkorban és a további évszázadokban a nyugati, polgáriasodott városokra jellemző, rendszeresen tomboló éhínség elkerülte. Jelenleg a madárinfluenza (mesterségesen létrehozott) vírusa alkalmas arra, hogy az állatok indokolatlan lemészárlásával a gazdákat csődbe juttassák, akik ezek után kénytelenek a fennmaradás érdekében az addig állattartást biztosító földjeiktől megválni. Ma a városi lakosságot vészjóslóan fenyegeti egy esetleges gazdasági válság esetén az éhínség. Az országban a vidéki gazdálkodást, a termelő gazdaságokat felszámolták. A gazdákat különböző fondorlattal kényszerítik földjeik eladására, idegen kezekre juttatásra. A megélhetést biztosító élelmiszertermelést és az ipart leépítették. Jellemzően az idegen kézben lévő bankok, bankárok, kereskedők, plázák, bevásárló központok és egyéb pénzintézetek zsebeit tömi a lakosság, nem gondolva arra, hogy ezzel elősegíti a megtermelt jövedelem drasztikus kiáramlását az országból.

A Habsburg uralom idején a magyar lakosság összefogása által kizárólag magyar származású és eredetű termékeket vásárolt. Ma szintén ez lehet fennmaradásunkhoz az egyik megoldás. A másik az idegen kézben lévő pénzintézetek uzsorakamat elleni összefogás lenne. Amíg a lakosság uzsorakamatra vesz föl hitelt és vásárol pl. Karácsonyra meggondolatlanul, addig a jelenlegi uralkodói elitet betonozza be jelenlegi székeikbe. Nem kellene hitelt felvenni egy olyan időszakban, mikor a lakosság szándékos eladósítása a cél. Az ország kifosztása után ma a lakosság magántulajdonának elvételét tűzték ki célul. Ezt könnyűszerrel megtehetik a munkahelyek elvesztése után a jelzálogosítások miatt. Fentiek mellett a hitelek visszafizetésének tömeges megtagadása jelentene előrelépést. Nem arról van szó, hogy fizetés nélkül jusson valaki lakáshoz. A helyzet az, hogy a felső elit valódi munka nélkül, a népesség kizsákmányolásával, őrületes összegű uzsorakamatok milliárdjai által jut ingyen, munka nélküli jövedelemhez.

Visszatérve a gazdálkodáshoz: Az őshonos és erős, ellenálló tönkölybúza szintén génbankként szolgál a világnak az egyéb, gyenge minőségű gabonák helyett.

A Kárpát-medence vízrendszerei és termőföldjei a világ más, egyéb tájaihoz viszonyítva egyedülállóan képesek a megtisztulásra, a megújulásra. Lásd a Tisza ciánszennyezését. A csodával határos módon a vízből a méreg különösebb átfogó tisztítás nélkül 1-1,5 év alatt eltűnt! Mára a halállomány újra bőséges. Sem a hazai, sem a külföldi kutató tudós csoportok nem tudnak a jelenségre elfogadható magyarázattal szolgálni. A Kárpát-medencében folyóink szabályozásával, az árterek lecsapolásával elindult az elsivatagosodás. Ez a helytelen bánásmód figyelmeztet a gyors váltásra, a mielőbbi intézkedések megtételére.

Magyarázat az elsivatagosodásra: A medencében lehulló csapadéknak a múltban elég ideje volt a párolgásra. Folyóink széles medre, az elterülő víztömeg párolgása során a nedvesség még itt, a medencében visszahullt, vagy a Kárpátok vonulatának ütközve az erdőségeket locsolta megfelelő mennyiségű tiszta vízzel. A lecsapolások, az árterek megszüntetésével, a folyók szabályozásával, a gátak építésével és megemelésével a víz átrohan a Kárpát-medencén és nincs ideje a párolgásra, így a természetes folyamat felgyorsul, melynek eredménye a kevesebb mennyiségű természetes csapadék visszahullása. Gondoljunk gyerekkorunkra, a Mezopotámiai gazdálkodásra tanultakra. Az ottani ártéri gazdálkodás bőséges termést biztosított. Így volt ez a Duna-Tisza folyamközének területén is, hiszen Mezopotámia folyamközt jelent. És ez a folyamköz, azaz Mezopotámia és annak összes gazdagsága megegyezik a két nagy folyónk által közrefogott területtel. Akkor hol is van-volt Mezopotámia? A helyzetet súlyosbítja a Kárpátokban egyre növekvő fakitermelés (fa- erdőkivágások). Esőzések után a vizet nem fogja meg az erdők, a fák gyökérzete. A víz lezúdul, az Alföldön ezáltal hatalmas áradásokat, belvizet okozva. És mindezt a globalizáció fenntartása érdekében tudatosan irányítják és teszik a földi kisebbségben lévő irányító réteg kedvéért. Állítsuk szembe ezt azzal, hogy néhány milliárdos miatt milliárdok éheznek és szenvednek. A Föld ennek a maréknyi kisebbségnek a hatalmon maradása érdekében van kitéve a tudatos pusztításnak, veszélyeztetve ezzel mindannyiunk életét, létét és jövőjét.

Fontos a génkezelt élelmiszerek behozatalának és termesztésének teljes tilalma. Azokon a területeken, ahol géntechnológiát alkalmaznak, a föld eredeti állapotát nehezebb visszaállítani (10 év), mintha egy lebetonozott területet kellene újra termővé tenni. Ezek a termékek hosszú távon fogyasztva, generációkon keresztül károsítják az egészséget, befolyásolják a hormon rendszert, az idegrendszert és a nemzőképességet. Az új generációk, azaz fiaink, unokáink nagy valószínűséggel torz képleteket hordoznak majd születésükkor. Ezt egyetlen szülő sem akarhatja!

Ténylegesen rajtunk múlik a folytatás! Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért. Nem elegendő az eddigi rossz magyar szokás szerint legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mit tegyek, úgy sincs eredménye. Ennek az időnek vége kell, hogy legyen. A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak kell jó példával szolgálnunk. Aki esetleg még nem hallotta megjegyzendő, hogy múltunkhoz hasonlóan, hosszabb távon a jövőben ez más népek számára is feladatunk!

Hagyományaink és szokásaink egyértelműen jelzik a Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti, népességi egybetartozását. Mára bizonyítottá vált, hogy területét uralkodóan mindig is magyar génekkel rendelkező emberek lakták. Hazug az állítás, mely szerint őseink a ma tanított honfoglalás idején érkeztek volna ide.

A honfoglalás szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek. Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére. Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa. A magyar a legrégebbi európai génjelző. A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld minden tájára.

Xenofon írja: Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.

Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik. Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll! Árpád vezetésével a hazajövetel jelentősebb ütközetek nélkül történt, hiszen itt a visszatéréskor magyarul beszélő rokonokat találtak. A Tarih-i Üngürüsz szerint " amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek. Anonymus megemlíti a székelyeket, akik Árpád elé mentek és csatlakoztak is hozzá. Anonymus és Kézai Simon visszaköltözésnek, Thuróczy János visszatérésnek, Székely István és Heltai Gáspár második bejövetelnek, a Képes Krónika, Ranzano és Bonfini nagy visszaköltözésről ír. A magyarok egy éppen akkor szétesett Európába érkeztek vissza. A Kárpát-medencében ezek után olyan szilárd jogállamot hoztunk létre, mely 1000 éven át a Szent Korona alá tartozó népek között viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett.

Makó: Itt található Európa (kivéve Oroszo. területét) legnagyobb, hivatalosan bejelentett földgázmezője, melyet a beleegyezésünk nélkül, titokban a kanadaiaknak privatizáltak. A hivatalos becslés szerint a makói földgázmező 600 milliárd euró-t ér! Néhány % (12) bevételért odaadta a kormány a lehetőségét annak, hogy: a készletből az ország államadósságát könnyedén törleszthessük és a jólét néhány év alatt elérje az ausztriai színvonalat.

Ha nem idegen hatalmak érdekeit szolgálná a jelenlegi kormány, akkor nem lenne szükség semmilyen megszorító intézkedésre és akár 100 évig is könnyedén élvezhetnénk ennek a kincsnek a javait. Végre jólétben élhetnénk. Minden magyar számára biztosított lenne a megélhetés.

2007-ben bejelentették, hogy megtalálták a Makóhoz hasonló, sőt nagyobb hozamú gázmezőt, melyet szintén Kanadaiak termelnek majd ki. Az ország egyéb helyein található (legalább 3-4) hasonló nagyságú földgázmezőkről még mindig hallgatnak!

Erdély: A Kárpátok vonulatában rekord mennyiségű az un. aromás kőolaj, melyből gyógyszer is előállítható. Erről a kincsről sem számoltak még be, elhallgatják. A Duna delta torkolatában a közelmúltban nagy mennyiségű olaj és földgáz készletre derült fény.

Börzsöny: Itt található a Föld egyik legnagyobb és legjobb minőségű, ma is működő arany bányája, melyet 1992-ben szintén a kanadaiaknak privatizáltak. Ki adta oda vagyonunkat, kincsünket?! Kitől kértek erre engedélyt?!

Mátraderecske mellett a Lahócza hegy 250 millió tonna aranyércet rejt, melynek kitermelését a magas költségek miatt hagyták abba. A rendkívüli mennyiségű arany mellett itt található Európa legnagyobb réztartalmú ércelőfordulása is.

A Magyarság kifosztói

A magyar aranybányászat Erdélyt is beleértve évszázadokon keresztül a legjobb minőségű aranyat biztosította. Valóban "aranyat ér", a középkorban értékmérőként használták. Európában a magyar királyság rendelkezett a legnagyobb jövedelemmel. Aranytermelésben a középkor idején Magyar-ország állt az első helyen. Az Árpád korban az arany "föveny" aranyként is előfordult, ami azt jelentette, hogy szinte bányászat nélkül, a felszínről lehetett kitermelni. Az itt található arany mennyisége a mai napig is meghatározó. A Habsburgok a XV. szd-ban rátették kezüket erre az aranykészletre, mely abban az időben a legnagyobb mennyiségű és a legjobb minőségű arany volt. A világ ezüst termelésének 1/5-e hazánkból származott.

Könnyű volt így a Habsburgoknak meggazdagodni és ezáltal Ausztria gazdaságát fellendíteni, Magyarországot pedig leigázva, kifosztva, szabadság harcát vérbe fojtva nyomorban hagyni. Ezért ne akarjon ma senki olyan buzgón a nyugat gazdagságához felzárkózni!

Meggazdagodásuk egyik alapja a tőlünk el-és kirabolt kincsek hatalmas készlete, továbbá a magyarság egyedülálló és kivételes tudásának kihasználása és annak kamatoztatása. És ez nem csak Ausztriára vonatkozik!

Lásd pl. Atilla királyunk több szekér elrabolt avar kincsét, aranyát, melyeket ma úgy mutogatnak a nyugati múzeumokban, mintha az örök időktől az ő tulajdonukban lenne és az ő kultúrájukból származna.

De nézzünk szét keleten is! Az orosz területeken feltárt szkíta halomsírokból tömegesen kerültek elő a finom munkával, a korhoz képest a legnagyobb tudással megművelt arany tárgyak, szobrok, ékszerek. A tuvai halomsírból előkerült több ezer arany tárgyat a század legnagyobb régészeti feltárásának tartják. A halomsír (kurgán) 800 m hosszú és 30-50 m magas. A lelet együttes egyértelműen igazolja a szkíta származást és a korhoz viszonyított magas fokú és páratlan műveltséget. A leletek jelentéstartalma a magyar hagyományokat jellemzi: több ezer aranyból készült ló, csodaszarvas, Turul szobor került elő. A szobrok és ékszerek mindegyikét a finom, gondos, nemes kidolgozás, az élettel teli mozgékonyság jellemzi, ellentétben más népek korabeli leleteivel, melyek képtelenek az életerőt tárgyaikban ábrázolni. A további ásatásokat a nagy mennyiségű kincs miatt fegyveresen őrzik. És ez szintén a mi örökségünk, melyről hallgatnak.

Beszélhetünk továbbá az iraki bombázásokról, a bagdadi múzeum kifosztásáról. Sokan nem tudják, hogy a bombázásokkal őseink eddig fennmaradt kultúráját tették tönkre és tüntették el. A bombázosok nem csak a föld színéről, hanem a sivatag homokja alatt is lerombolták a több ezer éves kultúrát. Első hallásra teljesen értelmetlennek tűnt a sivatag homokjának bombázása. Nem véletlenül irányították a rakétákat mélyen a föld alá. A bagdadi múzeumból teljesen tudatosan, listával a kezükben vitték el és vitették el a lakossággal származásunk és ősi múltunk dicsőségét igazoló emlékeit. Az iraki háború egyik valós célja ez volt. A magyarság egy része a jelenlegi Irakból származik. Legközelebbi rokonaink a kurdok. Számos felkelés és a nagyhatalmak számos ígérete ellenére ma sem rendelkeznek önálló állammal. Az Iránhoz, Irakhoz és Törökországhoz tartozó területeken élő kurdok a legnagyobb nép a világon, melynek nincs hazája. A szabadságukért harcoló kurdokat a jelenlegi hatalom negatív ítélettel felkelőknek, lázadóknak nevezi.

Erdély: Verespatakon az Unió 330.000 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelését tervezi. 1 km mélyen masszív uránium érc bányászható, melyet szintén titok övez. Az itt található aranyat nem szükséges hónapokig folyóvízben szitán átszűrni ahhoz, hogy néhány grammhoz hozzájussanak. Ezt a bányát ugyancsak kanadaiak termelnék ki. Feltehetjük a kérdést, milyen különleges képességekkel rendelkezik Kanada, hogy a Kárpát-medencében található földgázmezők és az aranybányák kitermelési joga pont az ő kezükbe került?

A program megsemmisít 5 hegyet, a középkori bányászat régészeti maradványait, 10 templomot, 12 temetőt, 98 gazdaságot, 900 lakóépületet és 2150 ember kényszerül lakóhelyét elhagyni. A bányászat évi 13000 tonna cián felhasználásával jár, miközben elpusztít számos növény-és állatfajt. A kitermelés során cián, arzén, kadmium, vas, higany, nikkel vegyületek keletkeznek, melyek tárolóból való kikerülése ökológiai katasztrófájával fenyegeti Makót, Szegedet, Aradot, Tordát, Zentát, stb....

Nem véletlenül volt szükség az ország teljes és tudatos, előre kigondolt legyengítésére és szétszakítására Trianonnal. Az Uniónak Erdélyre (Romániára) elsősorban a magyar föld aranykészlete, olajtartaléka és az erdőségek miatt van szüksége. Ma már nyilvánosságra került a tény, hogy az I. vh. kirobbantásának tényleges oka a Kárpát-medence feldarabolása és az akkor még "nagy" Magyarország legyengítése volt. Hosszú előkészületek után megtörtént a magyarság szétszakítása. Célul már akkor is a magyar föld megszerzését tűzték ki. Trianonnal az országot "keresztre feszítették" későbbi terveik megvalósításához.

Nem véletlen az sem, hogy évek óta meg akarják kaparintani a Mecsekben a Zengő és a Tubes védett területeit. A kijelölt helyszíneken feltűnően intenzív az energiasugárzás, az energia csomópontok érzékelhetősége. A radarállomás az itt sűrűsödő energiák megszerzésére és felhasználására lett megtervezve. Ennek világuralmi, hadiipari alkalmazására az USA technikailag a Haarp fegyverekkel képes. A telepítésre szánt radart olyan területen akarják elhelyezni, ahol díszesen faragott építőkövek maradványai találhatóak. Az itt található energiák működése alapján egy Stonehedge jellegű felépítményre lehet asszociálni. Szt. István idején itt gyógyító központ működött. Számtalan középkori legenda őrzi a múlt emlékeit. A Földön élő bánáti bazsarózsa 90%-a itt található. A populációt próbálták áttelepíteni, de a kísérlet kudarcba fulladt, más területen nem marad fenn. Az országban már két helyen helyeztek el ilyen lokátort.

A Pilisben a Pilis-hegy szintén az egyik legjelentősebb szent helyünk, energetikai központunk. Tetején orosz katonai bázis volt, a hivatalos magyarázat szerint Budapest védelmére. Ma az üresen maradt földalatti bunkerben még mindig mérhető a nukleáris sugárzás. A telepítés kiválasztott helye és a környezetszennyezés itt sem a véletlennek köszönhető.

A Kárpát-medencében élő népcsoport tudását illetően is kivételes. A Kárpát-medence, ill. a történelmi Magyarország alakja félbevágott agy, mely jelképesen az itt lévő tudást jelzi és jelenti. A földi tudást figyelembe véve a legtehetségesebb emberek bizonyítottan azok, akik a magyarok génjeivel születnek. Genetikailag a világon először a magyarokon vizsgálták, hogy milyen adottságnak köszönhetően magaslanak ki tudásukkal, tehetségükkel más népek közül. Mindig innen kerültek és kerülnek ki ma is a legjobb képességű emberek.

Egész Európában és a bolygó szempontjából is egyedüli és kivételes helyzetben van a magyarság. Az itt található kedvező klíma és éghajlati viszonyok, az élethez szükséges ivóvíz, a termékeny talaj, a Kárpátok védettsége, az energiaforrások széles skálája (kőolaj, földgáz, geotermikus hőenergia), sehol, egyetlen országnak, egyetlen népcsoportnak sem adatott meg ilyen kivételes formában, összetételben és mennyiségben rajtunk kívül. Mondhatjuk, hogy világhatalom vagyunk az életet biztosító tiszta ivóvíz készletben, olajkészletben, földgázban, aranybányákban, drágakő bányákban (szintén titkolják, pl. smaragd, itt voltak a legértékesebb opál bányák egész Európában), gyógyvizekben. Gyógynövényeink olyan széles skálával rendelkeznek, melyet egyetlen más ország sem mondhat a magáénak. Nincs olyan betegség, melyre ne lenne gyógyszer a Kárpát-medencében. Nemzeti Parkjaink száma és szépsége is rendkívüli.

Őseink pontosan tudták, hogy népünknek miért pont ezt a területet választották élő-és lakóhelyéül. A jelenleginél jobban kellene megbecsülnünk azt a Szent helyet, melyért őseink vére értünk hullt és melynek gazdagsága -születésünk okán- a számunkra ma természetes. Ha eddig még nem tetted meg, mostantól értékeld más szemmel azt a területet, melyet szülőföldedként tisztelhetsz!

2. rész

Betelepítés

Központi szerep: A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!

Az energiaközpont: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szívcsakrája a Kárpát-medencében található. A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben(Pólus) található a Föld szívcsakrája. A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.

(jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.)

A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van.Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:

"Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak."

Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura.

Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe . A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.

A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.

A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület.

Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.

A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp , a helyzet semmit nem változott.

Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.

Privatizálás:

A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.

Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.

A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.

2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.

A szőlősgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.

Az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.

A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 %-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.

Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek.

A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!

Vilder Penfild professzor:

A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressen ek. Olyanokat, amelyek a többit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni . Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselői a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzőbb képviselői a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport.

Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelő képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok...). Nem vette el más népek földjét. A magyarság alapvető képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövőben őseink útját járva, az ő példájukat kell követnünk!

Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekből:

"Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak.....Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvend, nem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebből következően egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élő nemzet megalakításában rejlik ."

A korábbi, megelőző századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az őslakosság uzsorával történő kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.

Sir Moses Montefiore:

Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élő zsidókat az "ígéret földjének" elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következőkről szólt:"Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elűzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektől, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek. "

Fentiek szerint mi birtokoljuk az "Ígéret földjét!"

Ezt követően a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni . A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.

Istóczy Győző említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszereződik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : "A nem zsidó lakosság fogyása..."...." az ország vagyona lépésről-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül...."

A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette. Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki őket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követően nem mutatott jelentős veszteséget.

Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett a részükre.

A világháborúk egyértelműen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelemkönyvek ennek éppen az ellenkezőjét tanítják és állítják.

Máté Imre : "Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni."

Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből részlet:

" A zsidó nép - egészében véve - a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon , össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. ... Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni."

Izrael:

Földje alkalmatlan életterület , terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történt bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétől eltelt néhány év alatt a jelen időkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet főként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élők egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.

Sem az életterület nem megfelelő, sem anyagilag nem fedezhető hosszú távon az ott élő zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységű költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, a magyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésből hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?! A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.

MTI: Népszava (2007.12.05.):

"A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar főváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok működnek. Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed , a zsidó háromszög. Budapesten működik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás előmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb."

Betelepítés:

A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.

Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.

Népirtás:

Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell . A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tűnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Unió s zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.

A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetők jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek....Rákosinak, Kádárnak.... Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!

Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erővel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetően nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.

Tel Avív:

Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következő szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az ő tulajdonuk az ő birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fő pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk , sőt egyesek meg is szavazták!

"Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"

Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.

Tervek:

Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését . Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. Néhány évvel ezelőtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre(érdemes megnézni a http://www.rimaszombat.polgarinfo.hu/www.judapest.org web oldalt)és a vidék sem számíthat jobb helyzetre. 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,- Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. A magyar nyelven kiadott bélyegen a következő szöveget lehet összeolvasni: A zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthető.Franciaországban és több államban már "kis zsidó ország"-nak hívják Magyarországot. A külföld felvilágosultabb és jobban tudja, mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság. A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.

Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!

Izrael:

Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott ki. Uralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-t és Amerikát. A gyűlölettörvény megalkotói és alkalmazói. Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.

http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm Bibliájuk a Talmud (lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyűlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyűlöli a kereszténységet és Jézust, akit ők feszítettek keresztfára . A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. A gojok (nem zsidók) barmoknak neveztetnek. Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása. Talmud idézetek: Zohar 1,160a : "A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket." Sotah, 12a : "Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste." Choscen Ham (156,5 Magah) : "Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minősül és azé, aki először megszerzi magának." Schabouth Hag.6d : "A zsidók tehetnek hamis esküt." Abodah Zara 266 : "A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök." Libbre David 37 : "....ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat."

Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás , az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetőséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az ő eltartásuk is . Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra előnyös pozícióban és helyeken előnyt biztosítsanak (Ma már döntően ez a jellemző ! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják . A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben. És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! " Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, aki kettős állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa is. Intézkedéseik nem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi miniszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot űznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.

A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét "tömjük zsírosra", míg mi nyomorgunk saját kínunkban. Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg. Egy utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet.

Magyarellenesség:

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről. (Lásd a Habsburgok származását.) A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek. A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Ceaucescu nyíltan hangoztatta területi igényét. Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.

Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bőrű, bűnöző réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülőfalujukból menekülnek.

Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítés. Szándékosan uszítják őket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvező feltételekkel a rendőrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsődleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettől eltekintve eltusolják.

Nemzetgyilkosság és népirtás:

A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:

"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.

Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen . Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek. A népszerűsítésre a média rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések . Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenő vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem. A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentő és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.

Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát is. Minél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bioélelmiszerek előállítása. (Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.) A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelően, a népesség további csökkentése érdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nők esetén a teljes meddővé tételt. Életük későbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késő lesz.

Divattá tették a csípőnadrágot. Hordása miatt ideje korán olyan nőgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddőséghez vezethet.

Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték először az abortuszt. Az utolsó 50 évben 6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot!!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.

Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!

Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több időt vesz el a már megszületett gyerekektől. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvető megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.

Megfelelő tájékoztatással még nem késő a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelős a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!

A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétől lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtő! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.

"Mag"unkra számíthatunk:

És szinte "büntetésként" (?!)újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.

A magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk. A történelem nagyjaitól idézve:

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal.

Talleyrand válasza:

"Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra . Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét."

A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg:

"A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg."

Zrínyi Miklós:

"A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!"

József Attila:

" Adj magyarságot a magyarnak!"

Gróf Széchenyi István:

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen."

Viktor Hugo:

"Magyarország a hősök nemzete . Magyarország az a hősiesség megtestesülése."

A nepáli papok:

2005-ben kijelentették, hogy mindennap imádkoztak a Földért. Most "vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."

A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:

"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!"

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz:

A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút.

" Magyarok!

Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk!

Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.

Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják . Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes. Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm."

Bízzunk magunkban és abban, hogy "megtáltosodni" kizárólag táltos nemzet tud. Táltos nemzetről pedig csak a magyarság beszélhet. Merjünk végre nagyok lenni, büszke fővel őseink kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz magyarságunkkal feltámadni!

"Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik, aki keres, az talál!"

Itt az ideje a fölébredésnek !!!

És kérlek szépen add tovább! Meg kell menteni Hazánkat, távozzanak az idegenek országunkból!!!

(X)

ANONYMUS: GESTA HUNGARORUM (Fordította: Pais Dezső)

2009-02-27T06:16:00.001-08:00

KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD
A MAGYAROK CSELEKEDETEIHEZ

Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti. - Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a Frígiai Dáresnek és egyéb szerzőknek könyveiből úgy, miként mestereimtől tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a hét magyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya földről, vagy milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból nyeri az Álmos nevet Magyarország első vezére, akitől a magyarok királyai erednek, vagy mennyi országot és királyt vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a maga nyelvén meg magyerinak. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más teendőktől akadályozva kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet. Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges vágtam, hogy véghezvigyem azt, amire ösztökéltél. De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog, jutott neki adomány sok; hisz örülhet minden órán, deákjának ajándékán, mivel megvan íme neki királyai és nemesei származásának a kezdete. Ezekért a királyokért pedig legyen dicséret meg tisztelet az Örökkévaló Királynak és Anyjának, Szent Máriának, s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen.

SZCÍTIA

Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön. Ugyanis ott bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják. De elég ennyi! Maradjunk meg a történet útján. Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Mágóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai, miként a következőkben majd előadjuk. A szcítiaiak, amint mondottuk, jó régi népek. Róluk a történetírók akik a rómaiak viselt dolgait megírták, így beszélnek: A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek voltak, földet nem műveltek, és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő közöttük. Ugyanis nem voltak mesterséggel épült házaik, csupán nemezből készült sátraik. Húst, halat, tejet, mézet ettek, és bőven volt fűszeres boruk. Nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe öltöztek. Arany, ezüst, gyöngy: annyi volt az nekik, mint a kavics, mivel saját földjük folyamaiban találhatták mindezt. Nem kívánták a másét, minthogy mindannyian gazdagok voltak, sok állatnak és elegendő ennivalónak a birtokosai. Nem paráználkodtak, hanem mindenkinek csupán csak egy felesége volt. Ámde utóbb a szóban lévő nemzet a háborúskodásba belefáradva, olyan kegyetlenné fajult, hogy - némely történetírók szerint - haragjában emberhúst evett, meg emberek vérét itta. Hogy kemény egy nemzet volt, hitem szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól. A szittya nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert veszített el, s nagy rettegve szaladt Perzsiába. Ugyancsak a szcítiaiak Círust, szintén a perzsák királyát, háromszázharmincezer emberével együtt megölték. A szcítiaiak magát Nagy Sándort, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították. Ugyanis a szittyák keményen bírtak minden fáradalmat, meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak a dicsőséget keresték ezen az úton. Dáriust, Círust és Sándort nem számítva, a világon egyetlenegy nemzet sem merte lábát tenni az ő földjükre. A fent nevezett szittya nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon; a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül akármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódairól is megítélhetitek. A szittya föld éppen azért, mert annyira messze esik a forró égövtől, különösen kedvez a nemzedékek szaporodásának. Azonban - ámbár szerfölött nagy kiterjedésű - mégis a rajta született népség sokaságát sem táplálni, sem befogadni nem tudta. Ezért a hét fejedelmi személyt, akit hétmagyarnak mondottak, a helyszűkét nem tűrte tovább, hanem gondolkozott, hogy azt mindenképpen elhárítja. Akkor ez a hét fejedelmi személy tanácsot tartva megállapodott abban, hogy olyan földet foglal el magának, amelyen laknia lehet, s evégből elhagyja szülőföldjét, miképpen majd a következőkben előadjuk.

MIÉRT MONDJÁK AZT, HOGY HUNGÁRUSOK?

Most ehhez még azt kell hozzátennünk, miért hívják a szittya földről kiköltözött népet hungárusoknak. Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása után a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost, Ügyek fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak. De elég ennyi! Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra, haladjunk a történelem útján, s úgy, amint a Szentlélek sugallja, végezzük a megkezdett művet!

ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR

Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak - ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!

ÁLMOS VEZÉR

Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek, merthogy az apja, Ügyek, Mágóg király nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az ujjai vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, jóakaratú, bőkezű, bölcs, derék katona volt; vidám adakozó mindazok részére, akik Szcítia országában abban az időben katonák voltak. Midőn pedig Álmos az érett kort elérte, mintegy a Szentlélek ajándéka jutott neki, s így pogány létére mégis hatalmasabb volt és bölcsebb Szcítia összes vezéreinél. És az országnak minden dolgát abban az időben az ő tanácsai szerint vagy az ő segítségével intézték. Mikor érett ifjúvá serdült, Álmos vezér akkor feleségül vette azon a földön egy igen nemes vezérnek a leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával vitt Pannóniába, amint majd a következőkben előadjuk.

ÁLMOS VEZÉR MEGVÁLASZTÁSA

A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szittya nemzetből vette, amelyet saját nyelvén dentü-mogyernak neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott született népek sokaságával, annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk. Ezért akkor a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott. Ámde a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos vezér, Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak, jelesebbek voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak. Tudniillik az a hét fejedelmi személy nem dolgában előkelő, hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt. Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: "A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged." Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.

ESKÜJÜK

Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!

KIKÖLTÖZÉSÜK

Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé. Közöttük kijött Álmos vezér, a Mágóg király nemzetségéből való Ügyek fia, jó emlékezetű férfiú, uruk és tanácsadójuk nekik; kijött pedig a feleségével meg a fiával, Árpáddal, valamint a nagybátyjának, Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával, továbbá az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával. Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ifjaik majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek. És Álmos vezér meg övéi mind ekképpen vonulva léptek Oroszország földjére azon a részen, amelyet Szuszdalnak hívnak.

OROSZORSZÁG

Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés nélkül egész Kiev városáig hatoltak. Midőn Kiev városán keresztülmentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér, Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő elődeik évi adót fizettek. De mégis a kievi vezér összehívta minden főemberét, és tanácsot tartva azt választották, hogy hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a harcban, mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére Álmos vezér uralma alá kerüljenek. A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött. A kievi vezér a maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos ellen nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rugtatva megállott mindnyájukkal szemben, és ezt mondta nekik: "Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal olyan földet kerestek, amelyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok, hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. De félre ezekkel! Csak azt mondom nektek: Ugyan ki tudott ellene állni Szcítia katonáinak? Nemde Dáriust, a perzsák királyát, a szcítiaiak megkergették, úgy, hogy rémületében nagy szégyenszemre Perzsiába szaladt és elveszített nyolcvanezer embert? Vagy Círust, ugyancsak a perzsáknak királyát, nemde szintén a szcítiaiak ölték meg háromszázharmincezredmagával? Vagy magát Nagy Sándort is, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki harcban sok országot leigázott, ugye szintén rútul megszalasztották a szcítiaiak? Ezért hát derekasan és vitézül küzdjünk azok ellen, akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s úgy féljünk az ő sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől." Ezt hallván Álmos vezér katonái, nagy bátorságra gyúltak. Azonnal megfújták a harci kürtöket mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott és heves küzdelembe bocsátkozott egymással. S igen sokan elestek az oroszok és kunok közül. Az oroszok és kunok vezérei pedig látván, hogy övéik a harcban alul maradnak, futásnak eredtek, és hogy életüket megmentsék, sietve Kiev városába húzódtak. Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat egészen Kiev városáig üldözték, és úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és kunok vezérei pedig, mikor a szcítiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak, mint a némák.

BÉKE A VEZÉR ÉS AZ OROSZOK KÖZÖTT

Álmos vezér és vitézei pedig a győzelem után elfoglalták az oroszok földjeit, és javaikat elszedve a második héten Kiev városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a szcítiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy kössenek velük békét. Mikor pedig a követek Álmos vezérhez jöttek, és kérték őt, hogy uraikat ne űzzék el székeikből, akkor Álmos vezér övéivel tanácsot tartván, úgy küldötte vissza az oroszok követeit, hogy vezéreik és előkelőik fiaikat túszul adják, évi adóul tízezer márkát fizessenek, ezenfelül pedig élelmiszert, ruhát és más szükségeset. Az orosz vezérek, ugyan nem önkéntesen, de mégis mindezt megadták Álmos vezérnek. Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt. És dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták ugyanis, hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a Tisza és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források. Azt a földet - mondták - szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai lakják. Ugyanis Attila király halála után a rómaiak Pannónia földjét legelőknek hívták azért, mivel a nyájaik Pannónia földjén legeltek. És joggal mondhatták Pannónia földjéről, hogy az a rómaiak legelője, hiszen éppen most is a rómaiak legelnek Magyarország javaiból. De már elég is ebből!

A KUNOK HÉT VEZÉRE

Álmos vezér meg főemberei tanácsot tartván, az oroszok vezéreinek kérelmét teljesítették, s békét kötöttek velük. Akkor az orosz vezérek, tudniillik a kievi és szuszdali, hogy székeikből el ne űzzék őket, fiaikat túszul adták Álmos vezérnek, és velük együtt tízezer márkát küldöttek, meg ezer lovat orosz módra díszített nyereggel és fékkel, továbbá száz kun fiút, valamint negyven teherhordó tevét, töméntelen hölgymenyét- és mókusprémet, végül sok más ajándékot, csak úgy számlálatlanul. Akkor a fent nevezett kun vezérek, tudniillik Ed, Edömén, Et, Bors apja Böngér, Örsur apja Ócsád, Vajta, kitől a Baracska-nemzetség származik, Alaptolma apja Ketel, midőn látták Álmos vezér kegyességét, amelyet az oroszok irányában tanúsított, lába elé borulva önként meghódoltak Álmos vezérnek ezekkel a szavakkal: "A mai naptól fogva legvégső nemzedékünkig urunkká és parancsolónkká választunk, és ahová a szerencséd visz, mindenüvé veled megyünk." És amit szóval mondottak Álmos vezérnek, azt pogány módra hitet téve, esküvel is megerősítették. Nekik Álmos vezér és főemberei ugyanily módon hittel meg esküvel kötelezték le magukat. Akkor ez a hét kun vezér feleségestül, gyermekestül meg ezenkívül is nagy sokasággal kész volt Pannóniába jönni. Hasonlóképpen az oroszok közül szintén sokan Álmos vezérhez csatlakoztak, vele együtt Pannóniába jöttek, és maradékuk különböző helyeken egészen a mai napig Magyarországon lakik.

LADOMÉR ÉS HALICS VÁROSA

Akkor Álmos vezér és a többi fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kievből, s a kievi oroszok kalauzolása mellett Ladomér városához értek. A ladoméri vezér és főemberei pedig különféle drága ajándékokkal az ország határáig elébe mentek Álmos vezérnek, és Ladomér városát önként megnyitották neki. S Álmos vezér minden hozzátartozójával három hétig maradt ott. A harmadik héten pedig a ladoméri vezér a maga két fiát főjobbágyai valamennyi fiával együtt kezesül adta Álmos vezérnek. Azonfelül kétezer márka ezüstöt és száz márka színaranyat számtalan prémmel és köntössel, továbbá háromszáz paripát felnyergelve és fékkel felszerelve, huszonöt tevét és ezer ökröt, hogy a málhájukat vigye, végül számtalan más ajándékot adott a vezérnek és főembereinek egyaránt. A negyedik héten Álmos vezér övéivel együtt Halicsba jött, s ott pihenőhelyet választott magának és övéinek. Midőn ezt Halics vezére meghallotta, minden hozzátartozójával mezítláb elébe ment Álmos vezérnek, és különféle ajándékokat nyújtott át Álmos vezér használatára: majd Halics városának a kapuját megnyitván, mint a saját urát, úgy látta vendégül, egyetlen fiát az ország főembereinek a fiaival együtt túszul adta, azonfelül tíz kitűnő arab paripát meg háromszáz más lovat nyergestül, fékestül, továbbá háromezer márka ezüstöt meg kétszáz márka aranyat és gyönyörűséges ruhákat ajándékozott a vezérnek, sőt minden katonájának is. Mikor aztán Álmos vezér egy hónapja tartott pihenőt Halicsban, akkor Halics vezére és többi társai, akiknek a fiai kezességben voltak, azzal a kérelemmel folyamodtak Álmos vezérhez és nemeseihez, hogy a Havason túl nyugat felé, Pannónia földjére szálljanak le. Ugyanis azt mondták nekik, hogy az a föld szerfölött jó, és rajta igen nevezetes források ömlenek egybe, melyeknek - amint fentebb említettük - a neve: Duna, Tisza, Vág, Maros, Körös, Temes és több más; hozzá még - mondták - ez a föld előbb Attila király földje volt. Az ő halála után a római fejedelmek foglalták el Pannónia földjét egészen a Dunáig, és ott telepítették le a pásztoraikat. Azt a földet pedig, amely a Duna-Tisza közén terült el, Nagy Kán, Bulgária vezére, Salán vezér őse foglalta el az oroszok és lengyelek határáig, s lakosokul szlovéneket meg bolgárokat tett oda. Azt a földet továbbá, amely a Tisza és az Erdély felé elterülő Igyfon-erdő közé esik, a Maros folyótól a Szamos folyóig Marót vezér foglalta el, kinek az unokáját a magyarok Mén-Marótnak mondták, mégpedig azért, mert több asszonya volt; ezt a földet az a népség lakta, amelyet kozárnak mondanak. Azt a földet végül, amely a Maros folyótól egészen Orsova váráig terül el, egy bizonyos Galad nevű vezér, aki Bodony várából jött, foglalta el a kunok segítségével. Az ő ivadékából született Ajtony, akit aztán jóval később, Szent István király idejében, Doboka fia Csanád, a király unoka-fitestvére Maros melletti várában megölt, mivelhogy az említett királynak minden dologban ellenszegült. Csanádnak az említett király a jószolgálatért feleséget adott, és neki adományozta Ajtony várát összes tartozékaival egyetemben, amint hát szokásuk a jó uraknak híveiket megajándékozni. Ennek a várnak most is Csanád a neve. De elég ebből!

MIKÉPPEN JÖTTEK BE PANNÓNIÁBA?

Álmos vezér és főemberei pedig elfogadván az oroszok tanácsát, igen biztos békét kötöttek velük, minthogy az orosz vezérek, hogy a székükből el ne kergessék őket, kezesül adták fiaikat, mint fentebb mondottuk, számtalan ajándékkal együtt. Akkor Halics vezére elrendelte, hogy kétezer nyilas és háromezer paraszt járjon előttük s a Havas-erdőn át a hungi határig utat készítsen nekik. Egyszersmind összes barmaikat megrakatta élelemmel meg más szükségessel, s enni való szarvasmarhát szintén igen sokat adott ajándékba. Akkor a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, és az a hét kun vezér, kinek a nevét fentebb soroltuk el, rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben az oroszok tanácsára és segítségével útra keltek Pannónia földjére. S így a Havas-erdőn áthaladva, a hungi részekre szálltak. Midőn pedig oda megérkeztek, azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el arra a földre, amelyet maguknak annyira áhítottak. Ott aztán, hogy fáradalmaikat kipihenjék, negyven napot töltöttek, és a földet kimondhatatlanul megkedvelték. A föld lakosai, a szlovének pedig megérkezésükről értesülve, szörnyen megijedtek, és önként meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér Attila király nemzetségéből származik. S jóllehet Salán vezér emberei voltak, mégis nagy tisztelettel és félelemmel szolgáltak Álmos vezérnek, megajánlva neki mindent, ami csak a megélhetéshez szükséges, úgy, amint az urukkal szemben illendő. Ilyen félelem és rettegés fogta el a föld lakosait. Kedvében is jártak a vezérnek meg főembereinek, mint a szolgák szoktak a maguk urának. Egyszersmind magasztalták nekik a föld termékenységét, és elbeszélték, hogy Attila király halála után Nagy Kán, Salán vezér őse, aki Bulgáriából jött, a görögök császárának tanácsára és segítségével miképpen foglalta el azt a földet. Elmondták azt is, hogy őket magukat, a szlovéneket, miképpen telepítették Bulgária földjéről az oroszok határára, továbbá hogy most a vezérük, Salán, miképpen bánik velük és övéikkel, meg minő hatalma van neki körös-körül a szomszédaik felett.

HUNG VÁRA

Akkor Álmos vezér és főemberei ezek hallatára módfelett felvidultak, és Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. Miközben tábort ütöttek a fal körül, a várnak Laborc nevű ispánja - az ispánt az ottlakók nyelvén dukának mondták - futóra fogta a dolgot, és Zemplén vára felé sietett. A vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták, és mindjárt azon a helyen felakasztották. Attól a naptól kezdve ezt a folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon.

ÁRPÁD VEZÉR

Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta. Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vezettette. Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam: s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették. Végre pedig, midőn mindezt, ami történt, Salán vezér futva elmenekült embereitől meghallotta, kezet nem merészelt emelni. Hanem bolgár szokás szerint követeket küldve elkezdett fenyegetőzni: Árpádot csúfondárosan Hungvária vezéreként üdvözölte, embereit gúnyosan hungvárusoknak nevezte, és nagy csodálkozásba kezdett, kik is hát ők, és honnan jöttek, hogy ilyen dolgokat mertek elkövetni. Egyúttal megüzente nekik, hogy gonosz cselekedeteiket tegyék jóvá, és a Bodrog folyón semmi esetre át ne merjenek jönni, mert különben ő maga kerekedik fel a görögök és bolgárok segítségével, és gonosz cselekedetüket megtorolva, alig ereszt el majd közülük csak egyet is, aki hazájába visszajutva hirdethesse az örömöt, hogy megmenekült. Salán vezér küldöttei Zemplén várának menve átkeltek a Bodrog folyón, és másnap eljutottak Árpád vezérhez. Harmadnap pedig Árpád vezért uruk nevében köszöntötték, és amit az meghagyott, tudtára adták. Árpád vezér meghallgatván a dölyfös Salán vezér követségét, nem gőggel, hanem tisztességgel válaszolta neki a következőket: "Az én ősapámé, a nagy hatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld egészen a bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én, nem ugyan azért, mintha a görögöktől vagy bolgároktól félnék, hogy nem bírok velük szembeszállani, hanem vezéreteknek, Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet. Azonfelül azt kérem a vezéretektől, hogy küldjön nekem a maga jóvoltából két korsót tele Duna vizével és egy nyalábot Alpár homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak, azaz Dentü-mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél." S miután így tudtukra adta üzenetét, több mindennel gazdagon megajándékozta őket, és ezzel megszerezvén jóakaratukat, meghagyta nekik, hogy menjenek haza. Aztán Árpád vezér tanácsot tartván szintén elküldötte követeit Salán vezérhez, s küldött neki tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét meg tizenkét kun fiút, a vezérének pedig tizenkét nagyon ügyes orosz leányt, továbbá tizenkét hölgymenyétprémet, tizenkét nyestbőrt és tizenkét aranyos köntöst. A küldöttek voltak ebben a követségben az előkelőbb személyek közül Ete apja Ond, a másik meg Alaptolma apja Ketel. Harmadiknak küldtek még egy igen serény vitézt, Tarcalt, kémlelés végett, hogy vizsgálja meg a föld minőségét, s hamarabb visszafordulva adjon hírt urának, Árpád vezérnek.

KOMÁROM VÁRA

Árpád vezér küldöttei pedig: Ete apja Ond, Alaptolma apja Ketel és Tarcal kun vitéz, akinek a maga személyében magva szakadt, útközben átúsztatták a Bodrog folyót azon a helyen, ahol ebbe a Sátorhalomról lefutó folyócska beleömlik. S így átjutottak a Bodrog folyón; de miközben az említett folyócskán keltek át nagy vígan, a víz árjában Ketel lova megbotlott, s ő elmerülve társai segítségével is csak alig bírt a halálból kimenekülni. Azt a folyót ezért Ketel társai tréfából Ketelpatakának nevezték el. Majd később Árpád vezér kegyesen ugyanennek a Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben. De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannónia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia Alaptolma várat épített, és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak a szolgálatára odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértől nyert népnek a kétharmadát. Hosszú idő múltán ugyancsak ezen a helyen temették el pogány módra magát Ketelt meg a fiát, Tolmát. Azt a földet is, amelyet most Ketelpatakának hívnak, az ő ivadéka Szár László fiának, András királynak az idejéig birtokolta. Azonban András király Ketel utódaitól cserébe megszerezte azt a helyet, mégpedig két ok miatt: először, mert a királyoknak alkalmas volt vadászat céljára, másodszor meg, mert szeretett azokon a tájakon lakni a felesége. Tudniillik ez, mivel az orosz vezér leánya volt, ott közelebb lehetett a szülőföldjéhez, azonkívül pedig félt a német császár jöttétől is, hogy majd Péter király vérének megbosszulása végett betör Magyarországra, amint majd lentebb beszélünk róla.

TARCAL HEGYE

Ekkor Ond, Ketel meg Tarcal, miután az erdőn áthaladtak, a Bodrog folyó mellett lovagoltak; majd mintha pályadíjért futottak volna, sebes vágtában nyargaltak fel egy jó magas hegynek a csúcsára. A másik kettőt maga mögött hagyva, Tarcal, a serény vitéz ért fel elsőnek a hegyoromra. Ezért a hegyet attól a naptól kezdve mostanáig Tarcal hegyének nevezték. A három úr a hegy csúcsáról, ameddig csak a szem ellát, körös-körül megszemlélte a földet; kimondhatatlanul meg is szerette azt, és mindjárt azon a helyen, pogány szokás szerint, egy kövér lovat ölve le, nagy áldomást csapott. Tarcalt, aki merész ember volt és megállta helyét a harcban, a társai most elbocsátották; s ő katonáival együtt visszatért Árpád vezérhez, hogy neki a föld alkalmas voltáról hírt adjon. Ez meg is történt. Ond és Ketel pedig továbbindultak Tarcal hegyéről, és gyors lovaglással harmadnap megtalálták Salán vezért Alpár várában, a Tisza mellett. Árpád nevében üdvözölték őt; majd udvarába való megérkezésük után másnap átnyújtották neki a magukkal hozott ajándékokat, s közölték vele Árpád vezér üzenetét. Salán vezér, mikor látta az ajándékokat, és meghallgatta a maga embereinek meg amazoknak is a követjelentését, szerfölött megörült. Árpád vezér küldötteit kegyesen fogadta és gazdagon megajándékozta, egyszersmind Árpád kívánságait szintén teljesítette. Tizednap pedig Ond és Ketel, midőn Salán vezértől megkapták az engedelmet, hazakészültek. Velük Salán vezér Árpád vezérnek különféle ajándékokon kívül nevetni való tréfaképpen küldött még két korsót tele a Duna vizével meg egy nyalábot Alpár homokjának a java füvéből. Azonfelül átengedve a Sajó folyóig terjedő földet lakosaival egyetemben. Erre Ond és Ketel hamarosan megjöttek Árpád vezérhez Salán vezér követeivel együtt; a küldött ajándékokat átnyújtották, és értesítették, hogy a földet összes lakosaival együtt megkapta adományban Árpád vezér. Emiatt szertelen vígság támadt Árpád vezér udvarában, és három napon át nagy lakomát csaptak. Azután Árpád megerősítette a békét, és Salán vezér követeit gazdagon megajándékozva elbocsátotta, hogy térjenek haza a béke hírével.

SZERENCSE

Árpád vezér és nemesei pedig nagy örömmel felkerekedtek Hung várából, s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort a Takta vize mellett elterülő mezőn, egészen a Szerencse hegyéig. Erről a hegyről látták, hogy milyen az a hely; mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy a nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme; attól a naptól egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják a helyet. Aztán Árpád vezér és összes főemberei egész cselédségükkel együtt dolgukat félbehagyták, és kunyhókat építve pihenőre tértek. Több napig maradtak ott, s ezalatt minden szomszédságukba eső helyet meghódítottak, mégpedig a Sajó folyóig és a Sóvárig. Ugyanott a Takta mellett és az erdők alján Árpád vezér különböző helyeken sok földet adott lakosaival együtt Ednek meg Edöménnek; és ezek utódai Isten kegyelméből még most is érdemesek a földek birtoklására. A fent említett Tarcal pedig Árpád vezér kegyelméből annak a hegynek a lábánál kapott nagy földet, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik; egyszersmind ugyanazon a helyen földvárat emelt, amely most a jelenben a Hímesudvar nevet viseli.

BORSOD

Mikor így gyökeret vertek, akkor az ott lakók intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fiát Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére. Bors pedig, miután elbocsátották, jó szerencsével nekivágott a dolognak, és a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt az a nép Borsodnak hívta azért, mivel kicsiny volt. Bors még összeszedte túszul a lakosok fiait, és felállította a mezsgyéket a Tátra hegyein, aztán visszatért Árpád vezérhez. Visszatérte nagy örömöt keltett a vezér udvarában. A vezér pedig jeles cselekedetéért abban a várban ispánná tette, és egészen reá bízta, hogy annak a résznek viselje gondját.

A BIHARI VEZÉR

Néhány nap múlva Árpád vezér nemesei tanácsa szerint követeket küldött Bihar várába Mén-Marót vezérhez, és azt kérte tőle, hogy ősapjának, Attila királynak a jussából engedjen át neki a Szamos folyótól a nyíri határig és a meszesi kapuig terjedő földet. Elküldte neki ajándékait is, amint előbb Salán titeli vezérnek. Abban a követségben két igen serény vitéz volt a küldött: Szalók apja Ösbő meg Velek, akinek ivadékából származik Torda püspök. Ezek ugyanis igen nevezetes nemzetségű emberek voltak, mint különben a többiek is, akik Szcítiából kijöttek, és Álmos vezért sok-sok néppel követték.

MIKÉPPEN MENTEK BIHAR ELLEN?

Árpád vezér küldöttei: Ösbő meg Velek a Tisza folyón a Lúcrévnél átúsztattak. Midőn innen továbbmenve Bihar várába értek, Mén-Marót vezért üdvözölték, és átnyújtották neki az ajándékokat, melyeket vezérük küldött. Végre pedig értésére adva Árpád vezér üzenetét, a fent nevezett földet követelték. Mén-Marót vezér kegyesen fogadta őket, majd több mindennel gazdagon megajándékozván, harmadnap meghagyta nekik, hogy térjenek haza. Azonban válaszképpen ezt mondta nekik: "Mondjátok meg Árpádnak, Hungária vezérének, a ti uratoknak! Tudjuk, mi a kötelességünk, mint barátnak barátja iránt, mindenben, ami csak kell neki; mert hiszen jövevény ember, és sok mindennel híjával van. Ámde azt a földet, melyet kegyelmünktől kért, semmiképpen oda nem engedjük, ameddig élünk. Azt is méltatlankodva fogadtuk, hogy Salán vezér igen nagy földet adott át neki, vagy jóindulatból, amint mondják, vagy félelemből, amit tagadnak. De mi sem jóindulatból, sem félelemből nem engedünk át neki még egy marok földet sem, noha azt a saját jussának mondja is. És szavai nem zavarják meg lelkünket, ha azt üzente is, hogy ő Attila király nemzetségéből származik, azéból, akit Isten ostorának hívtak. Attila ugyan erőszakkal elragadta ezt a földet az én ősapámtól, de most uramnak, a konstantinápolyi császárnak a kegyelmes jóvoltából senki sem bírja kiragadni azt az én kezemből." S miután ezt elmondotta, megadta nekik az engedelmet a visszatérésre. Akkor Ösbő meg Velek, Árpád vezér követei, sebes lovaglással urukhoz siettek. Midőn megérkeztek, előadták Mén-Marót üzenetét uruknak, Árpád vezérnek. Árpád vezér és nemesei pedig, mikor ezt meghallották, haragra lobbantak, és rögtön úgy rendelkeztek, hogy hadat küldenek ellene. Aztán megállapodtak abban, hogy menjen Lél apja Tas, Előd fia Szabolcs, akitől a Csák-nemzetség származik, továbbá Tétény, apja Horkának és nagyapja Gyulának meg Zombornak, akiktől a Maglód-nemzetség származik. Ezek, midőn Árpád vezér elengedte őket, nem kicsiny sereggel nekiindultak, és a Tiszát úgy úsztatták át a ládi révnél, hogy semmiféle ellenség sem szállt szembe velük. Másnap pedig a Tisza mentén a Szamos folyó felé kezdtek lovagolni. Majd tábort ütöttek azon a helyen, ahol most Szabolcs van. Ott annak a földnek a lakói majdnem mind önként meghódoltak előttük, és lábukhoz borulva fiaikat kezesül adták, csak hogy bajuk ne legyen. Ugyanis félt tőlük szinte az egész népség, azonban előlük elfutva alig menekültek meg csak néhányan, akik aztán Mén-Maróthoz jutva cselekedeteiket hírül vitték. Ezek hallatára oly nagy rémület szállotta meg Mén-Marótot, hogy nem merte a kezét mozdítani. Tudniillik az ottlakók mindnyájan kimondhatatlanul rettegtek tőlük, mivel hallották, hogy Árpád apja, Álmos vezér, Attila király nemzetségéből származott. Ezért aztán senki sem hitte, hogy másképpen élhessen mint csak Álmos vezér fiának, Árpádnak és nemeseinek a kegyelméből. Tehát a legtöbben önként hódoltak meg nekik. Az Isten Álmos vezéren és fián, Árpádon jól valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: "És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen!" Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Álmos vezér és fia, Árpád, nemeseikkel együtt tapodtak, az ő maradékaik birtokolták, és birtokolják mindmáig.

SZABOLCS

Akkor Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségénél fogva várépítésre való. Tehát - társainak közös tanácsa szerint is - összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott, és igen erős várat építtetett földből. Ezt most Szabolcs várának hívják. Majd Szabolcs meg társai a föld lakóiból sokat ahhoz a várhoz szolgálónépül rendeltek, akiket most várnépeknek neveznek. Miután egy Ekölcs nevű igen nemes vitéz alatt katonákat hagytak ott, nekikészültek, hogy majd továbbmennek. Szabolcs meg társai az egész sereget kettéosztották úgy, hogy az egyik rész a Szamos folyó mellett haladjon, a másik meg a nyíri részeken. Szabolcs és Tas - utóbbi a Lél apja - a sereg felével a Tisza partján indult el, és az ottani népet hódoltatva vonult a Szamos folyó felé arra a helyre, amelyet most Sárvárnak mondanak. Ott a lápok alatt Tas, Lél apja, sok népet gyűjtött össze; vele aztán nagy árkot ásatott, s igen erős földvárat építtetett, amelyet először Tas várának neveztek, most pedig Sárvárnak hívnak. Miután a lakosok fiait túszul összeszedték, katonákkal megrakva a várat hátrahagyták. Akkor Tas az urának, Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt. Ennek a vásárhelynek a maga nevét adta, úgyhogy mindmostanáig Tas vásárának hívják. Azután pedig Szabolcs és Tas innen továbbindulva Szatmár váráig jutott. Háromnapos megszállás és harc után győzelmet arattak. Negyednap a várba hatolva, Mén-Marót vezér katonáit, akiket ottkaphattak, vasbilincsre verték és undok tömlöcfenékre vetették, a lakosok fiait pedig túszul összeszedték. A várat katonákkal megrakva otthagyták, maguk meg továbbindultak a meszesi kapukhoz.

A NYÍR

Tétény pedig meg a fia, Horka, a nyíri részeken átlovagolva, nagyszámú népet hódítottak meg a Nyír erdeitől egészen az Omsó-érig. Így felfelé haladva Zilahig jutottak, s közben senki sem emelte rájuk a kezét, mivel Mén-Marót vezér és övéi velük szemben harcba szállani nem mertek, hanem a Körös folyót kezdték őrizni. Akkor Tétény meg a fia, Horka, Zilahról tovább menve a meszesi részekhez ért, Szabolcshoz és Tashoz. Midőn viszontlátták egymást, nagyon megörültek, és lakomát csapva mindegyikük eldicsekedett a maga győzelmével. Reggel pedig Szabolcs, Tas és Tétény tanácsot tartva elhatározták, hogy Árpád vezér országának a határa a meszesi kapuban lesz. Tehát a föld lakói parancsolatukra kőkapukat építettek, és ledöntött fákból nagy gyepűgátakat emeltek az ország határán. Azután ez az említett három férfiú összes tetteit biztos hírvivőkkel megüzente Árpád vezérnek és főembereinek. Mikor ez Árpád vezérnek és főjobbágyainak értésükre esett, szerfölött megörültek. Pogány módra áldomást csaptak, és azoknak, kik az örömhírt hozták, különféle ajándékokat adtak. Árpád vezér és főemberei a vígságnak ilyen okáért az egész héten át ünnepet ülve lakmároztak, s majdnem minden nap megittasodtak amiatt, hogy ez a nagy öröm beteljesedett. Egyszersmint aztán a hírre Árpád vezér és övéi kivonultak Szerencsből, és a Sajó folyó mellett ütöttek tábort, a Tiszától egészen a Hernád vizéig.

TAS, SZABOLCS ÉS TÉTÉNY DIADALA

Midőn Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten nagy győzelmet adott nekik, és annak a földnek majdnem az egész népét meghódították uruk számára, akkor mértéktelen dicsőségre tettek szert annak a földnek a lakosai fölött. S mikor olyan helyre értek, ahol már senki emberfiával nem találkoztak, több napig ott maradtak, s azalatt az ország határszéleit hatalmas gátakkal megerősítették.

AZ ERDŐNTÚLI FÖLD

Már huzamosabb ideje tartózkodtak ott. Ekkor Tétény, Horka apja, tudomást szerzett az ott lakóktól az erdőntúli föld jóságáról, ahol valami Gyalú nevű blak uralkodott. Amilyen fortélyos ember volt Tétény, áhítozni kezdett azután, hogy - ha lehetséges - urának, Árpád vezérnek a kegyelméből megszerzi magának és utódainak az erdőntúli földet. S ez meg is történt később. Ugyanis az erdőntúli földet Tétény ivadéka egészen Szent István király idejéig birtokolta; sőt tovább is birtokolta volna, ha a kisebbik Gyula a két fiával, Bolyával és Bonyhával együtt hajlandó lett volna a kereszténységre térni, és nem cselekedett volna mindig a szent király ellenére, amint ez majd a következőkben szóba kerül.

TÉTÉNY OKOSSÁGA

Az említett Tétény, ez az igen okos ember, kiküldött egy furfangos embert, Apafarkas-Agmánd apát, hogy loppal bejárva vizsgálja meg neki az erdőntúli föld minőségét és termékenységét, meg azt is, hogy miféle lakosai vannak. Ha lehet - gondolta -, háborúra kel majd azokkal. Ugyanis Tétény a maga emberségéből akart magának hírnevet és földet szerezni, mint ahogy a regöseink mondják: "Maguknak ők mind helyet szereztek, és hozzá még jó nevet is nyertek." De elég ebből! Midőn Agmánd apa, Tétény kéme, róka módra körözve, a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait - amennyire csak az emberi látás bírja - kifürkészte, kimondhatatlanul megszerette azt, és nagy gyorsan visszatért urához. Mikor megérkezett, urának sokat beszélt a föld jóságáról, aztán arról, hogy azt a földet igen-igen jó folyók öntözik; s ezeknek a nevét és minden hasznát is felsorolta: hogy fövenyükben aranyat gyűjtenek, s annak a földnek az aranya a legjobb, meg hogy ott sót ásnak. Előadta, hogy annak a földnek a lakosai az egész világon a leghitványabb emberek. Mégpedig azért, mivel blaszok és szlovének; aztán fegyverük sincsen más, csak íj és nyíl; a vezérük, Gyalú, maga is csak kevéssé állja a próbát, de meg nincsenek körülötte jó vitézek sem, akik helyt mernének állani a magyarok merészségével szemben; végül azért is, mivel a kunok és a besenyők sokat bántják őket.

HOGYAN MENTEK GYALÚ ELLEN

Mikor Tétény értesült a föld jóságáról, követeket küldött Árpád vezérhez, és engedelmet kért, hogy az erdőkön túl mehessen és Gyalú vezér ellen harcolhasson. Árpád vezér pedig tanácsot tartván, Tétény szándékát javallotta, és megadta neki az engedelmet arra, hogy az erdőkön túl menjen és Gyalú ellen harcoljon. Mikor ezt Tétény a követtől meghallotta, felkészült vitézeivel együtt, és hátrahagyva társait, nekiindult az erdőkön túlra kelet felé Gyalú blak vezér ellen. Jövetelét hallva pedig Gyalú, az erdőntúli vezér összegyűjtötte seregét, és nagy sebesen elébe nyargalt, hogy a meszesi kapuknál feltartóztassa. Azonban Tétény egy nap alatt áthaladva az erdőn, az Almás vizéhez ért. Mind a két sereg összekerült ott, és csak a folyó választotta el őket. Gyalú vezérnek az volt a szándéka, hogy majd ott tartóztatja fel a magyarokat nyilasaival.

GYALÚ HALÁLA

Reggelre kelve hajnal előtt Tétény két részre osztotta seregét. Az egyik részt kissé felfelé küldte, hogy a folyón átkelve majd Gyalú katonáinak a meglepetésére avatkozzék bele a harcba. Ez így is történt. Mégpedig, mivel átkelésük könnyen ment, mindkét csapat egyszerre bocsátkozott harcba. Heves küzdelem kerekedett; azonban Gyalú vezér katonái maradtak alul, s közülük sokan elestek, sokan pedig fogságba jutottak. Mikor vezérük, Gyalú látta ezt, hogy életét megmentse, kevesedmagával futásnak eredt. De miközben a Szamos folyó mellett fekvő vára felé sietve menekült, Tétény vitézei merészen futtatva nyomába szegődtek, és a Kapus-patak mellett megölték. Mikor a föld lakosai látták uruk halálát, önként békejobbot nyújtottak, és urukká választották Tétényt, Horka apját. A helyen, melyet Esküllőnek mondanak, esküvel erősítették meg hűségüket. S attól a naptól kezdve hívták azt a helyet Esküllőnek azért, mert ott esküdtek. Tétény pedig onnantól fogva békével és szerencsével birtokolta ezt a földet, ivadéka meg egészen Szent István király idejéig tartotta meg. Tétény fia lett Horka, Horkáé meg Gyula és Zombor. Gyulának volt két leánya: egyiket Karoldnak, másikat Saroltnak hívták. Sarolt Szent István királynak az anyja volt. Zombornak pedig a fia a kisebbik Gyula, Bolya és Bonyha apja, kinek az idejében Szent István uralma alá vetette az erdőntúli földet. Magát Gyulát ekkor megkötözve Magyarországra hozta, s egész életén át börtönben tartotta, minthogy a hitben hiú volt s keresztény lenni átallott, aztán még sok mindent cselekedett Szent István király ellenére, noha az anyja rokonságához tartozott.

MÉN-MARÓT VEZÉR

Tas és Szabolcs a győzelem után visszafordultak Árpád vezérhez, miután az egész nép meghódolt a Szamos folyótól a Körösig, és senki sem merte a kezét emelni ellenük. Sőt maga Mén-Marót vezér sem igen akart ellenük vonulni, hanem inkább útrakészült Görögországba. Nekiindulva lefelé jöttek egy Omsóér nevű víz mellett, s a Szerep-mocsárhoz értek. Azután útjukat folytatva Szeghalomhoz jutottak; itt át akartak kelni a Körösön, hogy Mén-Marót ellen harcoljanak, de Mén-Marót katonái odajöttek, s megakadályozták, hogy átkeljenek. Továbblovagolva tehát, egy napra rá az apró halmoknál ütöttek tábort. Innen pedig a Túr folyó mentén a Tiszához értek, s a Dorogma-révnél átkeltek rajta. Ott még egy Ohat nevű kun katonának Árpád vezér jóváhagyásával nagy földet szereztek, melyet ivadékai mostanáig birtokolnak.

VISSZAÉRKEZÉSÜK

Midőn a Tisza folyón átkeltek, előreküldték hírvivőiket Árpád vezérhez azzal, hogy örvendetes szerencséjüket jelentsék. Ezek meg is jöttek Árpád vezérhez, jelentették neki az örömhírt, hogy Szabolcs meg Tas seregükkel egyetemben épen és sértetlenül visszatértek, sőt már a Dorogma-réven egész hadukkal átkeltek. Midőn Árpád vezér meghallotta, hogy Tas meg Szabolcs egész hadukkal együtt épen és sértetlenül visszatértek, sőt a Tisza folyón is már átkeltek, nagy lakomát csapott, s az öröm hírhozóinak különféle ajándékokat adott. Mikor Tas és Szabolcs be akartak vonulni a vezér udvarába, ez összes vitézeit elébük küldötte, s így nagy örvendezés közepette fogadta őket. Aztán - amint az már szokásuk a jó uraknak, hogy híveiket szeretik - majdnem minden nap a maga asztalánál látta őket vendégül, és sok ajándékot adott nekik. Hasonlóképpen a vezérek szintén különböző ajándékokat nyújtottak át Árpád vezérnek, s beszolgáltatták neki a lakosok kezességbe adott fiait is.

SALÁN VEZÉR

Árpád vezér és nemesei néhány nap elteltével tanácsot tartottak, és elküldötték követeiket Salán vezérhez, hogy értésére adják - mintha biz annak ez örömére szolgálna - Tas, Szabolcs meg Tétény győzelmét, egyszersmind kérjék tőle a Zagyva folyóig elterülő földet. Ez így is történt. Tudniillik elküldték Etet és Vajtát, s mikor ők Alpár homokján megtalálták Salán vezért, elsőben az örömhírt közölték vele, majd a Zagyva folyóig terjedő földet követelték tőle. Salán vezér ennek hallatára szörnyen megrettent, és rémületében a követelt földet egészen a Zagyva vizéig átengedte Árpád vezérnek, a követeknek meg különféle ajándékokat adott. Mikor hetednapra Et és Vajta megkapták az elbocsátást, visszatértek urukhoz. Árpád vezér tisztességgel fogadta őket, és sikeres követjárásuk hallatára nagy öröm támadt a vezér udvarában. A vezér pedig elkezdett híveinek helységeket és nagy birtokokat adományozni.

TÁVOZÁSUK SZERENCSRŐL

Ezután a vezér és főemberei elhagyták Szerencset, s átkeltek a Sajó folyón azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik. A Héjő vize mellett ütöttek tábort, egészen a Tiszáig és Emődig, s egy hónapig maradtak ott. A vezér még ott Böngérnek, Bors apjának nagy földet adott a Tapolca vizétől a Sajó folyóig, amelyet most Miskolcnak hívnak, azonkívül odaadta neki azt a várat, melyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia, Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette.

ÖRSÚR VÁRA ÉS AZ EGER VIZE

Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak. Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig. Kunyhókat készítve több napig ott maradtak, s azt a hegyet, amelyen a vezér számára leveles színt vertek, Színhalomnak nevezték el. Táboruk az Ostoros-pataktól egészen Poroszló váráig húzódott. Azután útjukat folytatva elérték a Zagyva folyót; ennek a folyónak a partján tábort ütöttek a Tiszától egészen a Mátra-erdőig, s meghódították annak a földnek minden lakóját a Köröstől a Zagyva folyóig meg a Szepes-erdőig. Akkor Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk, Pata, később várat épített. Az ő sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király is, akit kegyességéért Abának hívtak.

NÓGRÁD ÉS NYITRA VÁRA

Ugyanabban az időben Árpád vezér, mikor látta, hogy vitézei jóvoltából ilyen nagy dicsőségre és bátorságos állapotra tett szert, tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának népét meghódítsák neki, sőt ha a szerencse szolgál, akkor menjenek fel a csehek határa felé Nyitra váráig. Ezeknek a hadra kelő katonáknak a fejeivé és vezéreivé nagybátyjának, Hüleknek két fiát: Szovárdot és Kadocsát rendelte, meg aztán Hubát, a fejedelmi személyek egyikét. Ez a három úr, miután megkapta az engedelmet Árpád vezértől, arról a helyről indult el, amelyet Pásztónak mondanak, s előbb a Hangony vize mentén lovagolt, majd ezen a folyón átkelt a Sajó folyó mellett. Innen Gömör várának részein át vonultak tovább, és eljutottak a Bolhád-hegyig, majd a nógrádi részeken haladva, a Galga vizéhez értek. Innen pedig útjukat folytatva a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett. És mivel az isteni kegyelem volt velük, félt tőlük minden ember; mégpedig leginkább azért féltek tőlük, minthogy hallották, hogy Álmos vezér fia, Árpád vezér, Attila király ivadékából származott. Akkor az összes szlovének, annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk. S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. Szovárd, Kadocsa meg Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere, mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak; majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval, harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták, sőt hadjáratukra magukkal is vitték, kezesül kapott fiaikat pedig többféle ajándékkal egyetemben Árpád vezérhez küldötték. A vezér és nemesei igen nagyon megörültek ezen, s az örömhír hozóinak sok ajándékot adtak.

GARAM FOLYÓ ÉS BORS VÁRA

Eközben Szovárd és Kadocsa, Hülek fiai, valamint Huba meg egész seregük átkelt az Ipoly folyón a Duna mellett. Másnap a Garam folyón mentek át, és a Várad nevű földvár mellett elterülő mezőn ütöttek tábort. Ezt a várat elfoglalva, három napig maradtak ott, és várták Böngér fia, Borsnak az érkezését, akit Árpád vezér nagy sereggel küldött nekik segítségül. Mikor negyednapra Bors erős csapatával megérkezett hozzájuk, annak a földnek összes lakosait félelem fogta el velük szemben, és senki sem mert kezet emelni rájuk. Akkor ez a négy úr egymás közt tanácsot tartott, és a hozzájuk hű lakosok kérésére megállapodott abban, hogy a sereg harmada a föld lakosaival együtt a Zólyom-erdőbe megy, és ott az ország határán kőből meg fából is hatalmas erősségeket csinál, hogy a csehek vagy lengyelek lopás vagy rablás végett valamikor be ne jöhessenek az országba. Közös elhatározással evégre Böngér fia Borsot küldötték ki vitézeivel. Mikor a Garam folyó mellett lovagoltak, egy szarvas futásnak eredt előttük, és nekivágott a hegytetőknek. Bors nagy sebesen űzőbe fogta, és a hegyormon lenyilazta. Majd midőn azokat a hegyeket ott körös-körül szemügyre vette, az a gondolata támadt, hogy várat épít ott. Azonnal össze is gyűjtött sok-sok várnépet, és egy magasabb hegy ormán igen erős várat emelt; egyszersmind a maga tulajdon nevét ruházta rá, úgyhogy Bors várának hívják. Innen csapataival egészen a Zólyom-erdőig nyomult, és kőből igen nagy erősséget építtetett, amelyet most Borsséd-Zólyom várának neveznek.

NYITRA VÁROSA

Szovárd és Kadocsa, valamint Huba Bors távoztával továbbvonultak Várad várából, és a Törzsök-erdőn túl, a Zsitva folyó mellett ütöttek tábort. Másnap pedig kémül küldtek ki néhány embert, akit merésznek ismertek, azzal a feladattal, hogy menjenek át a Nyitra folyón, és nézzék meg, vajon harc nélkül eljuthatnak-e Nyitra városáig. Mikor ezek igen gyorsan odaértek a Tormos-patakhoz, ahol ez a Nyitrába szakad, látták, hogy annak a vidéknek a lakói: szlovének és csehek a csehek hercegének a segítségével szembeszállanak velük. Tudniillik Attila király halála után azt a földet, amely a Vág és a Garam között a Dunától egészen a Morva folyóig terül el, a csehek hercege foglalta el, és egyetlen hercegséggé tette. Abban az időben pedig a csehek hercegének kegyelméből Zobor lett a Nyitrai vezér.

A VEZÉREK KÜLDÖTTE KÉMEK

Midőn pedig azok a kémek, akiket Szovárd és Kadocsa kiküldöttek, látták, hogy a szlovének és csehek nem képesek nekik ellentállani, háromszor rájuk nyilaztak, és néhányat közülük nyíllövéseikkel meg is öltek. Mikor a szlovének és csehek, akiket Zobor őrségre kirendelt, észrevették, hogy azok, kiket hétmagyarnak mondanak, ilyen fegyvert használtak, nagyon megrémültek, minthogy efféle fegyvert sohasem láttak. S azonnal hírül adták uruknak, Zobornak meg a vidék többi főembereinek.

ÁRPÁD VEZÉREINEK A HARCA

Akkor ennek hallatára Zobor a csehek segítségével nagyszámú fegyveressel elébük vonult, hogy harcba szálljon velük. Mikor mind a két sereg odaért a Nyitra folyóhoz, Szovárd, Kadocsa és Huba át akart kelni a folyón. Azonban Zobor, a nyitrai vezér meg katonái igen soká küzdöttek ellenük, és semmiképpen nem engedték, hogy átkeljenek. Miközben soká küszködtek egymással, a magyarok nyíllal lövöldözve sokat megöltek a csehek és szlovének közül, de három napig az árvíz miatt semmiképpen nem tudtak átkelni. Végre negyednap a csehek és az összes nyitrai szlovének, mikor látták a magyarok vakmerőségét, és a nyílzáport már nem bírták tovább, megfutamodtak, s hogy életüket megmentsék, nagy rettegve nyakra-főre bezárkóztak Nyitra városába. Ezeket Szovárd, Kadocsa meg Huba, valamint a többi vitézek egészen a városig üldözték, s közülük némelyeket megöltek, némelyeket megsebesítettek, másokat pedig foglyul ejtettek. Zobort, a vezért, mikor menekülés közben harcba bocsátkozott velük, s Kadocsa lándzsájától megsebesítve összerogyott, elfogták és őrizet alá vetették. A többiek meg a városba zárkózva úgy meglapultak, mintha némák lettek volna. Másnap Szovárd, Kadocsa és Huba hadaiknak sok-sok fegyveresével mindenféle módon hevesen ostromolni kezdték Nyitra városát. Az Isten nagy győzelmet adott nekik, mert küzdelemmel behatoltak abba, és számos ellenségnek a vérét ontották. Majd haragjukban a tartomány vezérét, Zobort, akit harmadnapja elfogtak, egy magas hegyre hurcolták, s ott felakasztották. Ezért azt a hegyet attól a naptól kezdve Zobor hegyének hívják. S e tettük miatt félt tőlük annak a hazának minden embere, úgyhogy a nemesek fiaikat mind túszul adták, és azon föld valamennyi népe meghódolt nekik egész a Vág folyóig. Mivel pedig az Isten kegyelme járt előttük, nemcsak a lakosokat magukat hódították meg, hanem elfoglalták egytől egyig a váraikat is, melyeknek most is Sempte, Galgóc, Trencsén, Bolondóc és Bán a nevük. Majd miután a várakba őröket helyeztek el, egészen a Morva folyóig mentek, és torlaszokat állítva oda, a magyarok országának határait Boronáig és Sárvárig tűzték ki. A győzelem után visszafordultak Árpád vezérhez, s mindenkit, aki csak azon a földön nem akart a hűségükre állani, vasbilincsbe verve magukkal hurcoltak. Mikor Szovárd, Kadocsa és Huba összes foglyaikkal együtt épen és sértetlenül megérkeztek Árpád vezérhez, nagy öröm támadt a vezér udvarában. Árpád vezér nemeseinek tanácsára és kérelmére megeskette a nyitrai részekről hozott hűtleneket, aztán különböző helyeken földeket adományozott nekik, nehogy még hűtlenebbekké váljanak, s így majd, ha hazatérnek, megrontsák a nyitrai határon lakó híveket is. Ebben az örömében még Árpád vezér Hubát Nyitra és egyéb várak ispánjává tette, egyszersmind tulajdon földet is adott neki a Zsitva folyó mellett a Törzsök-erdőig.

A GÖRÖGÖK ÉS BOLGÁROK SEREGE

Eközben Salán vezér, mikor megismerte a magyarok hatalmát és tetteit, megijedt, hogy egyszer csak haragra gyulladva őt űzik ki országából. Tehát tanácsot tartván övéivel, követeit a görögök császárához meg a bolgárok vezéréhez küldötte, hogy adjanak neki segítséget az Árpád magyar vezér ellen való küzdelemre. A görög császár és a bolgár vezér nagy hadsereget küldöttek Salán vezérnek. Mikor ezek megérkeztek, azon a helyen, amelyet Titelnek mondanak, nagy öröm támadt a vezér udvarában. Másnap pedig Salán vezér és nemesei tanácsot tartván, követeket küldöttek Árpád vezérhez azzal a felszólítással, hogy a földjüket hagyja el, s induljon haza szülőföldjére. Mikor ezek megérkeztek Árpád vezérhez, és előadták neki Salán vezér üzenetét, Árpád vezér meg nemesei felbosszankodva, ugyanazon követek útján ezt üzenték vissza Salán vezérnek: "A földet, amely a Duna és a Tisza között terül el, azonkívül a Duna vizét, amely Regensburg felől Görögországba folyik, a magunk pénzén szereztük meg akkor, amikor új emberekként megjelentünk itt, s azok ára fejében küldöttük a tizenkét fehér lovat meg a szóban volt többi mást. Ő maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb füvet küldött Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből. Megparancsoljuk tehát uratoknak, Salán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja idetelepedett a mi ősapánknak, Attila királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk." A követek ennek hallatára, miután megkapták az engedelmet, szomorú arccal Salán vezérhez siettek. Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak a Zagyva folyótól, és a Tetétlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a Tisza partján tovább vonulva, Alpár homokjára érkeztek.

SALÁN VEZÉR ELINDULÁSA ÁRPÁD VEZÉR ELLEN

Salán vezér a görögök és bolgárok segédcsapataival együtt elindult Titelről, és övéi biztatására is dühösen Árpád vezér ellen lovagolt. S mialatt a két sereg egymás közelében éjszakázott, egyik sem mert aludni egész éjjel, hanem felnyergelt lovukat kézen tartva virrasztottak. Reggel pedig, még hajnal előtt, mind a két fél készült a csatára. Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, felövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd imigyen tüzelte vitézeit: "Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól." Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen. Erre harcba elegyedett a két ellenséges csatarend, és kezdtek hevesen vívni egymással. S amikor Árpád vezérnek egész serege viadalra kelt a görögök ellen, igen sokan elestek a görögök és bolgárok közül. A fent említett Salán vezér pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, Bolgárfejérvárba sietett. A görögök meg bolgárok a magyaroktól való rettegésükben eszüket vesztve elfelejtették, hogy melyik úton jöttek, s midőn életüket mentve futásnak eredtek, a Tiszát kicsiny folyónak vélve, át akartak úszni rajta. De mivel ekkora félelem és rémület szállotta meg őket, a magyaroktól való rettegésükben majdnem mindnyájan a Tisza vizébe vesztek, s alig maradtak néhányan, hogy császárjuknak balsorsukról hírt mondjanak. Ezért azt a helyet, ahol a görögök vesztüket lelték, attól a naptól kezdve mostanig görögök révének hívják.

ÁRPÁD VEZÉR GYŐZELME

A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvélytónak mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény-erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek.

ÁRPÁD ELŐNYOMULÁSA

Aztán pedig Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet. Majd továbbindulva, a Szalánkemén-révhez jutottak, s a Tisza-Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották. Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort. Azokon a részeken a vezér nagy földet adott lakosaival együtt Tasnak, Lél apjának és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának. Akkor Árpád vezér meg főemberei tanácskozás után elhatározták, hogy sereget küldenek Salán vezér miatt a Dunán át Boglárfejérvár ellen. A sereg élére kapitányokul és vezetőkül Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, Kölpény fia Botondot állították. Ezek, miután Árpád vezér elbocsátotta őket, ellovagoltak, és azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenállás nélkül átkeltek a Dunán. Innen továbbindulva Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak. Ekkor a bolgárok vezére, aki Salán vezérnek rokona volt, görög segédhaddal együtt ott termett, hogy nagy sereggel megvívjon velük. Másnap mind a két fél csatarendbe sorakozott a Duna mellett elterülő mezőn. Tas fia Lél tulajdon jelével megjegyzett zászlaját felemelve, meg Bogát fia Bulcsú a hadikürtöket harsogtatva, rögtön előrenyomult a küzdelemhez. A két ellenfél csapatai egymás után összecsaptak s heves viadalra keltek. A görögök és bolgárok közül igen sokan elestek, mások pedig fogságba kerültek. Tehát Bolgárország vezére látva, hogy övéi a csatában a rövidebbet húzzák, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, berohant Fejérvár városába. Ekkor a diadalmas Lél, Bulcsú, valamint Botond tábort ütöttek a Duna mellett, valamivel lejjebb a síkon. Ott aztán a bolgárok meg görögök közül ejtett foglyokat mind maguk elé vezettették, majd vasra verve elküldték Árpád vezérnek Magyarországra.

BOLGÁRORSZÁG VEZÉRÉNEK KÖVETEI

Másnap pedig Bolgárország vezére különféle ajándékokkal elküldte követeit Lélhez, Bulcsúhoz meg Botondhoz s könyörgött nekik, hogy álljanak rá a békére. Azonfelül azt is megüzente, hogy nem fogja pártját nagybátyjának, Salán vezérnek, hanem meghódolva híven szolgál majd Árpád vezérnek, és évi adót is fizet neki. Azok pedig ráállva a békére és a vezér fiát zálogul elfogadva, Bolgárország sok javával eltávoztak, a vezért pedig bántatlanul hagyták. Azután útjukat folytatva a Vaszil-kapuig mentek: majd innen továbbindulva Rácföldet hódították meg, s annak foglyul ejtett vezérét soká vasra verve tartották. Erről a helyről felkerekedve egészen a tengerig jutottak, s annak a hazának minden nemzetét erőszakkal és szépszerével a magyarok vezérének, Árpádnak az uralma alá hajtották. Spalato városát szintén elfoglalták, sőt egész Horvátországot meghódították. A nemesek fiait kezesül összeszedve vonultak innen el, és visszatértek Magyarországra Árpád vezérhez. Háborúikat és egyes hőstetteiket, ha e lap írott betűinek nem akarjátok elhinni, higgyétek el a regösök csacsogó énekeinek meg a parasztok hamis meséinek, akik a magyarok vitézi tetteit és háborúit mindmáig nem hagyják feledésbe menni. Azonban némelyek azt mondják, hogy egészen Konstantinápolyig mentek ők, sőt Konstantinápoly aranykapuját is bevágta Botond a bárdjával. Mégis én, mivel ezt a históriaíróknak egyetlen könyvében sem találtam, hanem csupán a parasztok hamis meséiből hallottam, azért jelen művembe nem akartam beleírni.

ZÁGRÁB, POZSEGA ÉS VALKÓ VÁRAK

Bulcsú, Lél és Botond onnan tovább tartva alászállottak a Péter-gaznak mondott erdőn, és tábort ütöttek a Kulpa folyó mellett. Ezen átmenve a Száva folyóhoz értek. A Száván is átkeltek, s elfoglalták Zágráb várát; majd ellovagolva, Pozsega várát meg Valkó várát vették be. Innen is távozva, a Dunán a Geréc-révnél átkeltek, s megérkeztek Árpád vezér udvarába. Mikor Lél, Bulcsú, Botond és a többi vitézek a második esztendőben nagy diadallal, épen és sértetlenül visszatértek Árpád vezérhez, nagy öröm támadt a vezér egész udvarában. Csaptak nagy vendégséget, s mindennap pompásan lakmároztak a magyarok együtt a különféle nemzetekkel. Midőn a szomszéd nemzetek hallották véghezvitt jeles cselekedeteiket, Árpád vezérhez özönlöttek; igaz hűséggel hódolva szolgáltak neki, de volt is részük jó gondviselésben; így aztán igen sok vendég háznéppé vált.

A DUNA SZIGETE

Ezután pedig Árpád vezér elindult arról a vidékről, ahol most Bodrog vára áll, és a Duna mentén a nagy szigetig haladt. Tábort ütöttek a nagy sziget mellett, majd Árpád vezér meg nemesei bevonultak arra. Mikor látták a helynek a termékenységét és gazdagságát, továbbá hogy a Duna vize milyen erőssége neki, kimondhatatlanul megszerették. Egyszersmind elhatározták, hogy ez lesz a vezéri sziget, s a nemes személyek mindegyike ott udvart meg majort kap. Árpád vezér azonnal mesterembereket fogadott, és velük pompás vezéri házakat építtetett. Aztán meghagyta, hogy a napok hosszú során át elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig. Árpád vezér és nemesei pedig férfi- meg nőcselédeikkel együtt békében és hatalomban ott maradtak április havától október haváig. Ekkor közös tanácsban elhatározták, hogy feleségüket otthagyva, távoznak a szigetről, átmennek a Dunán túlra, meghódítják Pannónia földjét, aztán hadat indítanak a karantánok ellen; sőt még arra is előkészültek, hogy elmennek Lombardia határtartományába. Azonban mielőtt ez megtörténnék, sereget akartak küldeni Galád vezér ellen, kinek az uralma a Maros folyótól egészen Haram váráig terjedt. Az ő ivadékából származott hosszú idő múltán Ajtony, akit Csanád megölt. E dologra Szovárdot, Kadocsát és Vajtát küldték ki. Mikor ezek engedelmet nyerve ellovagoltak, a Tiszán Kanizsánál átkeltek és a Csesztreg vize mellett szállottak meg. Azonban semmiféle ellenség nem mutatkozott előttük, aki kezét emelte volna rájuk, mivel annyira rettegett tőlük azon a földön minden ember. Innen továbbindulva a bögei részekre jutottak. Ott két hétig maradtak, amíg annak a hazának összes lakosságát a Marostól a Temes folyóig meghódították, és fiait kezesül összeszedték. Azután seregüket nekiindítva, a Temes folyó felé mentek, és a Fövény-rév mellett ütöttek tábort. Midőn át akartak kelni a Temes folyón, ellenük jött annak a hazának a vezére, Galád, akinek ivadékából Ajtony származik, nagy lovas meg gyalogos sereggel, azonkívül még kun, bolgár és blak segítséggel. Mikor másnap - minthogy köztük volt a Temes folyó - egyik hadsor sem bírt sehogyan sem átjutni a másikhoz, akkor Szovárd meghagyta testvérének, Kadocsának, hogy serege felerészével vonuljon valamivel lejjebb, aztán akárhogyan, de menjen keresztül, és ütközzék meg az ellenséggel. Kadocsa rögtön engedelmeskedett testvére rendeletének, a sereg felével sebes vágtában lejjebb került, s minthogy az isteni kegyelem volt a kalauzuk, az átkelést könnyen végrehajtotta. Midőn a magyar sereg egyik része Kadocsával odaát volt, felerésze Szovárddal pedig az innenső oldalon, akkor a magyarok megfútták a harci kürtöket, és a folyón átúsztatva heves küzdelembe bocsátkoztak. S mivel az Isten járt előttük a kegyelmével, nagy győzelmet adott nekik, és az ellenség úgy hullott előttük, mint a kévék az aratók után. Ebben a csatában elesett a kunoknak két vezére, a bolgároknak pedig három kapitánya. Maga Galád, a vezérük, futással ugyan megmenekült, azonban egész serege elolvadván, mint a tűznél a viasz, kard élén emésztődött meg. Ekkor a diadal után Szovárd, Kadocsa meg Vajta onnan továbbindulva a bolgár határ felé nyomultak, és a Panyóca vize mellett ütöttek tábort. Galád vezér pedig, amint fentebb mondottuk, elszaladt, és a magyaroktól való félelmében Keve várába húzódott. Harmadnap Szovárd, Kadocsa meg Vajta, akitől a Baracska-nemzetség származik, elrendezték seregüket, és Keve várának a vívásához fogtak. Midőn Galád, amazoknak a vezére, látta ezt, követeket küldve békét kért tőlük, és a várat különféle ajándékokkal együtt önként odaadta nekik. Innen továbbmenvén Orsova várát foglalták el. Egy hónapig tartózkodtak itt. Ekkor Vajtát a sereg harmadrészével meg a lakosoknak túszul adott fiaival visszaküldték Árpád vezérhez. Egyszersmind avégett is küldöttek hozzá követeket, hogy adjon nekik engedelmet a Görögországba menetelre, ahol majd aztán egész Macedóniát meghódítják a Dunától a Fekete-tengerig. Hiszen a magyarok lelke abban az időben semmi mást nem áhított, csak földeket foglalni, népeket hódítani és hadimunkát végezni. Tudniillik a magyarok akkor úgy örültek az embervér kiontásának, mint a nadály, s bizony, bizony, ha nem így tettek volna, nem hagytak volna annyi jó földet utódaikra. De erről ne többet! Vajta és a követek megérkeztek Árpád vezérhez, s elbeszélték neki a történteket. A vezér pedig megdicsérte művüket, egyszersmind Szovárdnak meg Kadocsának teljes szabadságot engedett, hogy Görögországba menjenek, s ott földet foglaljanak maguknak. Vajtának pedig hűséges szolgálatáért nagy földet adott a Tisza mellett, Tarras nevűt. Szovárdnak meg testvérének, Kadocsának a követei ekkor, miután megkapták az engedelmet, visszatértek uraikhoz.

A BOLGÁROK ÉS MACEDÓNOK NÉPEI

Néhány napra rá Szovárd meg Kadocsa egész seregükkel együtt, magasra tartva jellel megjegyzett zászlójukat, átkeltek a Duna vizén, és elfoglalták Barancs várát, majd meg Szeredüc-vár alá vonultak. Mikor a bolgárok és macedónok népei ezt meghallották, erősen megijedtek tőlük. Erre annak a földnek lakosai mindvalahányan elküldötték követeiket sok ajándékkal, hogy a földet hódolva felajánlják, és fiaikat kezesül átszolgáltassák nekik. Szovárd meg Kadocsa békére készen mind az ajándékokat, mind a kezeseket elfogadták, s őket, mint a saját népüket, békében elbocsátották. Maguk pedig továbblovagoltak túl a Vaszil-kapun. Fülöp király várát bevették, majd Kleopátra városáig az egész földet meghódították, s hatalmuk alatt tartottak mindent Durazzó városától egészen Rácföldig. Szovárd ugyanezen a földön vett magának feleséget, és az a nép, melyet most Csaba-magyarjának mondanak, Szovárd vezér halála után Görögországban maradt. Mégpedig a görögök szerint azért mondták csobának, azaz ostoba népnek, mivel urának halála után nem volt kedve útra kelni, hogy hazájába visszatérjen.

A MAGYAR-RÉV

Néhány nappal később Árpád vezér meg összes főemberei közös elhatározással, egyetértéssel és szabad akarattal kivonultak a szigetről, és tábort ütöttek Soroksáron túl a Rákos vizéig. S midőn látták, hogy mindenfelől bátorságban vannak, és senki sem bír nekik ellentállani, átkeltek a Dunán. A révet, ahol az átkelést végrehajtották, Magyar-révnek nevezték el azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. Ennek hallatára a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futással biztosították életüket. Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat - egyeseket földig romban, másokat nem -, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják - s méghozzá háború nélkül - Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér. Ott lakomáztak mindennap nagy vígan Attila király palotájában, egymás mellett ülve. Mind ott szóltak szépen összezengve a kobzok meg a sípok a regösök valamennyi énekével együtt. Az ételt-italt a vezérnek meg a nemeseknek arany-, a közrendűeknek meg a parasztoknak ezüstedényben hordták fel, mert hiszen a körülfekvő egyéb országok összes javát az Isten az ő kezükbe adta. Bőségesen és pompásan éltek valamennyi hozzájuk jött vendéggel egyetemben. Árpád vezér a vele mulatozó vendégeknek nagy földeket és birtokokat adományozott. Ennek hallatára még több vendég tódult hozzá, és ujjongva vele mulatott. Ekkor Árpád vezér meg övéi örömükben húsz napig maradtak Attila király városában. Közben majdnem mindennap Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe előtt vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak: másfelől az ifjak pedig pogány szokás szerint íjas-nyilas játékot játszottak. Ettől Árpád vezérnek nagy jókedve támadt, s minden vitézének különféle ajándékokat adott: aranyat, ezüstöt meg egyéb jószágot is. Továbbá ugyanazon a helyen Kendnek, Korcán apjának földet adományozott Attila király városától a százhalomig és Diódig, fiának meg egy várat népe őrizetére. Korcán aztán ezt a várat a maga nevéről neveztette, s ez a név a mai napig sem merült feledésbe.

PANNÓNIA FÖLDJE

Árpád vezér pedig huszonegyed napra tanácsot tartván, felkerekedett Ecilburgból, hogy meghódítsa Pannónia földjét egészen a Dráva folyóig. Első nap a Duna mellett, a százhalom táján ütött tábort. Ekkor úgy rendelkeztek, hogy a vezér hadseregéből az egyik részt a Duna mentén Baranya-vár felé küldi. Ennek élére kapitányul és vezérül a fejedelmi személyek közül kettőt állított, tudniillik Őd apját, Etét meg Vajtát, akitől a Baracska-nemzetség ered. Egyszersmind nekik hűséges szolgálatukért Árpád vezér nem csekély ajándékokat adott: azonkívül meg Ődnek, Ete fiának, a Duna mellett földet számtalan néppel együtt. S azon a helyen Őd a vidék népét meghódítván várat épített, melyet közönségesen Szekcsőnek nevezett azért, mert ott magának széket és állandó lakot állított. Vajtának is hasonlóképpen nagy földet adott a Sár felé számtalan néppel, amelyet ma is Vajtának hívnak.

VESZPRÉM VÁROSA

A sereg második részével Szalók apját Ösbőt meg Ősét küldötték ki avégre, hogy menjen Veszprém városa felé, s hódítsa meg annak a földnek összes lakosságát egészen Vasvárig. Ekkor Ösbő, a sereg kapitánya és vezetője, miután a vezér elbocsátotta, felemelve zászlaját megindult, és a Pákozd-hegy alatt ütött tábort. Innen továbblovagolva a Pét-mezőn szállottak meg, s három napig ott is maradtak. A negyedik nap pedig Veszprém váráig nyomultak. Ekkor Ösbő meg Őse seregüket elrendezve heves támadást intéztek a római katonák ellen, akik Veszprém várát őrizték. És állt a harc köztük egy héten át. Ám végül is a második hét szerdáján, midőn mind a két fél serege a harci küzdelemben szörnyen kifáradt már, akkor Ösbő meg Őse sok római katonát karddal pusztítottak el, másokat pedig agyonnyilaztak. A még megmaradt rómaiak most már a magyarok merészségének láttára Veszprém várát odahagyva futásnak eredtek, s életüket mentve a németek földjére siettek. Ösbő meg Őse egészen a németek határáig üldözte őket. Egy nap pedig, mikor a magyarok és rómaiak a határon voltak a rómaiak lappangva átúszták azt a folyót, amely Pannónia és a németek határán van. Erről a folyót a magyarok Lapincsnak hívták, mert a rómaiak a magyaroktól való félelmükben lappangva úszták át.

VASVÁR

Innen visszatérőben Szalók apja Ösbő meg Örkény apja Őse bevették Vasvárt, és elvitték túszul a lakosok fiait. Aztán továbblovagolva, a Balaton vize mentén Tihanyhoz értek. Majd - miután a népeket ott meghódították - tizennegyednapra bevonultak Veszprém várába. Ekkor Ösbő meg Őse tanácsot tartva elküldték követeiket Árpád vezérhez különféle ajándékokkal és a lakosok kezességbe adott fiaival. De meg hírt is küldtek ezekkel, hogy miképp ajándékozott nekik győzedelmet az Isten, aztán hogy mi módon hagyták oda a rómaiak Veszprém várát, és megszökve előlük, mi módon úszták át lappangva a Lapincs folyót. Küldötteik Árpád vezért a Torbágy-erdőben vadak után járva-kelve találták. Ösbő meg Őse részéről több mindennel köszöntötték őt, egyszersmind a lakosok kezességbe vett fiait is átszolgáltatták a vezérnek. Árpád vezér pedig ennek hallatára szerfölött megörült, s megint visszatérve Ecilburgba, nagy lakomát csapott, az örömhírt jelentő követeknek meg nagy ajándékokat adott.

PANNÓNIA ELPUSZTÍTÁSA

Ezután Árpád vezér meg nemesei a sereg harmadik részével Ecilburgból kivonulva a sóskút mezeje mellett szálltak táborba. Majd innen ellovagolva a Bodajk-hegyhez értek. Árpád vezér pedig innen kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről. Ez alatt az erdő alatt, a Fertő-mocsár mellett Szabolcs unokája Csák sok idő múltán várat emelt. De erről ne többet! - Aztán ahogy így mentek Árpád vezér meg nemesei, Szent Márton hegye tövében ütöttek tábort, s mind maguk, mind állataik ittak Szabária forrásából. Majd amikor a hegyre felhágtak, Pannónia földjének szépségét látva igen megörültek. A szlovének és pannónok nemzeteit meg országait feldúlták, s tartományaikat elfoglalták. De a murai karantánok határait ugyancsak sűrű betörésekkel rohanták meg. Közülük sok ezer embert karddal leöltek, őrhelyeiket felforgatták, tartományaikat birtokukba vették, és az Úr segedelmével azokat maradékuk is mindmáig hatalommal meg szépszerével a kezében tartja. Ezután Ösbő meg Örkény apja Őse egész hadseregükkel együtt épségben és sértetlenül, nagy diadallal visszatértek Árpád vezérhez. Az Isten ugyanis, kinek irgalma járt előttük, Árpád vezérnek meg vitézeinek kiszolgáltatta ellenségeiket, s ők így kezükben tartották a népek munkájának gyümölcseit. Mikor ott gyökeret vertek, s majdnem minden szomszédos országot meghódítottak, vadászat kedvéért visszatértek a Duna mentén az erdő felé; a vitézeket a maguk jószágaira szertebocsátva, a vezér meg nemesei abban az erdőben maradtak tíz napig. Onnan aztán Attila király városába jöttek, majd Csepel szigetére vonultak, ahol a vezérné meg a többi nemesek feleségei voltak.

Abban az esztendőben született Árpád vezérnek Zolta nevű fia. És lett nagy öröm a magyarok között. A vezér és nemesei számos napon át nagy vendégséget tartottak, ifjaik pedig ott játszottak a vezérnek meg nemeseinek színe előtt, mint a juhok bárányai a kosok előtt. Néhány napra rá Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek Ösbő meg Velek lettek a kapitányai és vezetői. Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ösbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. A székelyek fiait azonnal elküldték Árpád vezérnek, s ők maguk elöljáróban a székelyekkel Mén-Marót ellen lovagoltak. A Körös folyón a Szarvas-halomnál átúsztattak s onnan továbblovagolva a Tekerő vize mellett ütöttek tábort.

MÉN-MARÓT VEZÉR

Mikor Mén-Marót meghallotta, hogy Árpád vezér legjelesebb vitézei: Ösbő meg Velek erős csapattal, elöljáróban a székelyekkel, ellene vonulnak, kelleténél jobban megrémült, és nem mert ellenük menni, mivel hallotta, hogy Árpád vezér és vitézei erősebbek a harcban, meg hogy a rómaiakat Pannóniából elkergették, a murai karantánok határait elpusztították, a kardjuk élétől sok ezer ember elhullott, a pannónok országát elfoglalták, és ellenségeik még a színük elől is megfutottak. Hanem Marót vezér sok-sok katonáját otthagyta Bihar várában, ő maga meg feleségével és leányával elmenekülve előlük, az Igyfon sűrűibe tette át lakását. Ösbő meg Velek, valamint egész seregük most Bihar vára ellen kezdett lovagolni, és a Jószás vize mellett ütött tábort. Harmadnap pedig elrendezték seregeiket, s aztán hadakozva a vár felé indultak. Viszont szintén harcolni kezdtek a különböző nemzetekből összegyülekezett katonái Ösbő meg vitézei ellen. A székelyek és magyarok sok embert lenyilaztak. Ösbő meg Velek hajítógépeikkel százhuszonöt katonát megöltek. Folyt a harc köztük tizenkét napig, és Ösbő vitézei közül húsz magyar és tizenöt székely esett el. A tizenharmadik napon pedig, amikor a magyarok és székelyek a vár árkait behányták, s a hágcsókat oda akarták támasztani a falhoz, Mén-Marót vezér katonái a magyarok merészségének láttára elkezdték kérlelni a seregnek szóban levő két kapitányát, majd a várat megnyitva, mezítláb, könyörögve Ösbő meg Velek színe elé jöttek. Ösbő meg Velek őrizet alá vetették őket, maguk pedig bevonultak Bihar várába, és sok becses jószágot találtak ott, ami azoké a katonáké volt. Mikor ezt Mén-Marót a szökve elmenekült hírmondóktól meghallotta, szörnyű nagy félelembe esett. Elküldte hát követeit különféle ajándékokkal Ösbőhöz meg Velekhez, s kérte őket, hogy maguk is békére hajolva engedjék követeit Árpád vezérhez, s ezek így hadd vigyék annak a hírt: Mén-Marót, aki előbb követei útján bolgár szívvel dölyfös üzenetben tagadott meg még egy marok földet is Árpád vezértől, most legyőzetve és eléje borulva ugyanazon követek útján vonakodás nélkül felajánlja egész országát, Árpád fiának, Zoltának pedig a leányát. Ösbő meg Velek helyeselték a szándékát, s követeivel együtt maguk is követeket küldtek, hogy ezek urukat, Árpád vezért szintén kérleljék a béke érdekében. Miután a követek Csepel szigetére jutottak és Árpád vezért üdvözölték, másnap elmondták Mén-Marót üzenetét. Árpád vezér pedig nemeseivel tanácsot tartva, Mén-Marót üzenetét szívesen fogadta és helyeselte; majd mikor hallotta, hogy Mén-Marót leánya már egykorú az ő fiával, Mén-Marót kérelmének teljesítését nem akarta tovább halasztani, és leányát Zolta feleségéül elfogadta a neki ígért országgal egyetemben. Aztán Ösbőhöz meg Velekhez követeket küldve azt üzente, hogy menyegzőt tartva Mén-Marót leányát vegyék át feleségül fia, Zolta számára, a lakosok kezességbe adott fiait hozzák magukkal, Mén-Marót vezérnek pedig adják oda Bihar várát.

ÖSBŐ MEG VELEK

Ösbő meg Velek, valamint egész seregük, uruk parancsának engedelmeskedve, Mén-Marót leányát menyegző után átvették, a lakosok kezesül adott fiait magukkal hozták, magát Mén-Marótot pedig Bihar várában hagyták. Aztán Ösbő meg Velek nagy tisztességgel és örömmel visszatértek Árpád vezérhez. A vezér és főjobbágyai eléjük vonultak, és Mén-Marót leányát, amint ilyen nagy vezérnek a jegyesét megilleti, tisztességgel a vezéri házba vezették. Árpád vezér, valamint minden főembere menyegzőt ülve nagy lakomát csapott, és majdnem napról napra - menyegzői szokás szerint - együtt vendégeskedett a körös-körül elterülő országok vitézeivel. Ifjaik meg ott játszottak a vezér és nemesei színe előtt. Árpád vezér Magyarország főembereit és vitézeit megesketve, fiát, Zoltát, nagy tisztességgel vezérré emeltette. Azután Szalók apjának, Ösbőnek hűséges szolgálatáért Veszprém várát adományozta minden tartozékával együtt, Veleknek pedig a zarándi ispánságot adta. Hasonlóképpen a többi nemeseknek szintén tisztséget meg helységeket adományozott. Mén-Marót ez eset után a második évben fiú nélkül meghalt, s egész országát békességgel a vejének, Zoltának hagyományozta. Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.

ZOLTA VEZÉR ÖRÖKÖSÖDÉSE

Örökébe lépett a fia, Zolta; apjához hasonló erkölcsére, azonban elütő természetére nézve. Zolta vezér ugyanis kicsit selyp és fehér bőrű volt, puha és szőke hajú, középtermetű, harcias vezér, bátor szívű, ám alattvalói iránt kegyes, nyájas beszédű, de hatalomra törő, akit Magyarország valamennyi főembere meg vitéze csodamód szeretett. Bizonyos idő elteltével, mikor Zolta vezér tizenhárom esztendős volt, országának főemberei valamennyien egyértelemmel és közakarattal egyeseket országbírákul rendeltek a vezér alá, hogy ezek a szokás jogával mértéket tartva, csendesítsék a viszálykodók pereit és versengéseit. Továbbá másokat - mégpedig Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, a vér emberét, valamint Kölpény fia Botondot - a sereg vezetőivé tették avégre, hogy különböző országokat feldúljanak velük. Ezek ugyanis harcias és bátor lelkű férfiak voltak, kik semmi másra nem viseltek gondot, csak arra, hogy uruk számára népeket hódítsanak és más országokat pusztítsanak. Ők aztán, amint engedelmet kaptak Zolta vezértől, leszámoltak a karantán sereggel; majd Friaulon át Lombardia határtartományába értek, s ott Pádova városát öldökléssel, tűzzel-vassal, nagy fosztogatás közepette kegyetlenül elpusztították. Innen benyomultak Lombardiába, és ott is sok rosszat műveltek. Mikor pedig annak a földnek a lakosai egybegyülekezve megpróbáltak szembeszállani erőszakukkal és vad dühükkel, akkor számtalan sok lombard veszett el a magyarok nyilától, sőt igen sok püspök és gróf is halálát lelte. Ennek hallatára Lutvardus, a vercelli egyház püspöke, a nagynevű férfiú, néhai Kis Károly császár legbizalmasabb barátja és leghívebb titkos tanácsosa, magával szállítva javait és páratlan drágaságait, melyekben mérhetetlenül gazdag volt, mindenképpen menekülni igyekszik vérengző kegyetlenségük elől. De ahol nem is gondolja, magyarokra bukkan, és ezek foglyul ejtve megölik, emberi mértékkel megbecsülhetetlen kincsét meg, melyet magával vitt, elrabolják. Ugyanekkor Waldo gróf testvére, István, mikor éjnek idején vára falán a félrehelyen ülve szükségét akarja végezni, a kamara nyílásán át egy magyarnak a nyilától súlyosan megsebesül, és sebébe még azon az éjjelen belehal.

LOTARINGIA, ALEMANNIA ÉS FRANKFÖLD ELPUSZTÍTÁSA

Azután Lotaringiát és Alemanniát pusztították el. A Frank- és Bajorföld határán lakó keleti frankok közül is sok ezeret leöltek, vagy nyilazásukkal csúfosan megfutamítottak. Majd minden javukat zsákmányul ejtve visszatértek Zolta vezérhez Magyarországra.

LÉL ÉS BULCSÚ HALÁLA

Öt évvel később, Konrád császár uralkodása alatt Zoltának, Magyarország vezérének néhai híres és dicsőséges vitézei: Lél, Bulcsú meg Botond uruktól küldetve Alemannia egyes részeire törtek, és ott sok becses zsákmányt ejtettek. De végül a bajorok és alemannok gyalázatos csalárdsága miatt Lél meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket. Botond meg a többi megmaradt magyar vitéz, mikor látták, hogy az ellenség gonosz csele miatt szorultságba jutottak, bátran és emberül helytállottak. Egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradó résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak ordítva a fegyverek közé, és az ellenséget szörnyű nagy öldökléssel terítették le. És noha le voltak győzve, mégis legyőzőiket erősebben, diadalmasabban győzték le, sőt szörnyű nagy öldökléssel terítették le. Szerencsés hát a magyarok így nyert poggyásza: a veszedelmekben szerzett tapasztalat; már biztosabb, gyakorlottabb is ez a szakadatlan hadakozás következtében, meg erőben, hatalomban is kitűnőbb. Így aztán egész Bajorországot és Alemanniát, továbbá Szászföldet és Lotár országát tűzzel-vassal elpusztították, sőt ezek vezéreit: Ercangert meg Bertoldot is lenyakazták. Majd továbbindulva Frank- és Gallföldet szintén kezükre kerítették. De midőn innen győzelmesen visszatértek, a szászok csele következtében nagy vereség érte őket; akik pedig megmenekültek közülük, hazatértek. Azonban Zolta vezér meg főemberei Lél, Bulcsú és többi vitézeik halála miatt szerfölött fölháborodtak, s ellenségeivé lettek a németeknek. Zolta vezér meg vitézei az ellenség elkövette sérelem miatt bosszút lihegtek, és nem hallgatták el, hogy akárhogyan, de visszaadják neki a kölcsönt. Isten kegyelméből Zolta vezérnek az Úr megtestesülésének kilencszázharmincegyedik esztendejében fia született, akit Taksonynak nevezett; szép nagy szeme volt és fekete, puha haja, üstöke meg hasonló az oroszlánéhoz, ahogy majd alább meghalljátok.

OTTÓ KIRÁLY ELLENSÉGEI

Ugyanebben az évben Ottó német király ellenségei átkos gonoszsággal az ő vesztén mesterkedtek. De minthogy magukban semmit nem tudtak neki ártani, a magyaroktól akartak segítséget kérni. Tudták ugyanis, hogy a magyarok a hadakozásnak megszokott viszontagságaiban legyőzhetetlenek, s igen sok országot az Isten általuk sújt haragjának ostorával. Ekkor Ottó német királynak ezek az ellenségei elküldték követeiket a harckedvelő Zolta vezérhez, és sok arany fejében arra kérték, hogy magyar segítséggel támadhassák meg az említett Ottó királyt. Zolta vezér pedig haragtól tüzelve, egyrészt ezek kedvéért és díjáért, másrészt meg azért, mivel fájt a szíve Lél és Bulcsú halála miatt, nagy hadat küldött Ottó német király ellen. Ennek kapitányaivá és vezetőivé Kölpény fia Botondot, Előd fia Szabolcsot meg Őse fia Örkényt tette. Mikor ezek elvonultak Zolta vezértől, Bajorországot, Alemanniát, Szászföldet és Türingiát megint kardra hányták. Majd innen továbbmenve, nagyböjt idején átkeltek a Rajna folyón, és ott Lotár országát is íjjal-nyíllal kiirtották. Egész Galliát szintén rettenetesen megnyomorgatták, sőt vadul berontva az Isten egyházaiba, még azokat is kifosztották. Innen a senonok meredek bércein át az aliminus népeken keresztül fegyverrel, karddal törtek utat. Miután pedig azokat a felette harcias és vidékük természeti helyzetében bátorságos népeket legyőzték, átkeltek a senonok hegyein, és bevették Susa városát. Azután továbbvonulva Torinót, ezt a dúsgazdag várost vívták meg. Midőn Lombardia sík vidékét meglátták, sebes nyargalvást végigfosztogatták majdnem egész Itáliát, amely minden jóban fölösen bővelkedett. Végül pedig Kölpény fia Botond meg Őse fia Örkény, miután az említett nemzeteket mind legyőzték, szerencsés diadallal visszafordultak saját országaikba. Ekkor Ottó német király a Rajna folyó mellett cselt vet nekik, és országa egész haderejével rajtuk ütve sokat megöl közülük. Botond, Örkény, valamint seregeikből a többiek készek inkább meghalni a harcban, mint a nyert diadalt elveszíteni; ezért makacsul szembeszállnak az ellenséggel. A csatában egy igen nevezetes fővezért megölnek, másokat súlyos sebbel megfutamítanak, sőt még zsákmányt is ejtenek tőlük. Ezután nagy diadallal visszatérnek országaikba. Mikor Botond meg Örkény vígan visszatérnek Pannónia földjére, akkor Botond a hosszas hadi fáradalomtól megviselve csodamód elkezdett erőtlenedni; meg is halt, és a Verőce folyó közelében temették el. Jegyezze meg azonban mindenki, aki tudni akarja, hogy a magyar vitézek ezeket meg az egyéb ilyen háborúkat egészen Taksony vezér idejéig viselték.

AZ ORSZÁG HATÁRAINAK MEGÁLLAPÍTÁSA

Zolta vezér pedig vitézei visszatérte után kitűzte Magyarország határait: a görögök felé egészen Vaszil kapujáig és Rácföldig, nyugat felé egészen a tengerig, ahol Spalato városa van; a németek felé pedig egészen Göncöl hídjáig. Hogy a legutóbbi vidéken várat emeljenek, az oroszok feladatául szabta, akik a nagyapjával, Álmos vezérrel Pannóniába jöttek. Ugyanezen a határon, a Mosony nevű fertőn túl nem kevés besenyőt is letelepített országának védelmére, hogy valamikor a jövőben a rajtuk esett sérelem miatt dühösködő németek a magyarok határait el ne pusztíthassák. A csehek felé pedig egészen a Morva folyóig tűzte ki a határokat, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy vezérük évi adót fizet Magyarország vezérének. Ugyanilyen módon lengyelek felé - mint előbb Böngér fia Bors - a Tátra hegyéhez tette az ország határát. Midőn Zolta vezér meg vitézei így mindenfelé gyökeret vertek Magyarországon, akkor Zolta vezér fiának, Taksonynak feleséget hozott a kunok földjéről. Majd még életében megeskette nemeseit, és a fiát Taksonyt még életében vezérré meg uralkodóvá tette egész Magyarország felett. Maga Zolta vezér pedig fia uralkodásának harmadik esztendejében a test börtönéből minden húsnak útjára költözött. Taksony vezér Magyarország főembereivel együtt élete valamennyi napján át hatalommal és szépszerével megtartotta országának minden jussát. Kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzetekből. Ugyanis Bulárföldről nagyon sok izmaelitával jöttek némely fölötte nemes urak: Billa meg Baks. A vezér Magyarország különböző vidékein földet adományozott nekik, s még azonfelül a várat is, melyet Pestnek hívnak, örökre nekik engedte. Billa pedig és a testvére, Baks, kiknek sarjadékából származik Etej, tanácsot tartván, a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedtek, egyharmadot meg utódaiknak hagytak. Ugyanebben az időben, ugyanarról a tájékról jött egy Hetény nevű igen nemes vitéz, és neki a vezér szintén nem kevés földet meg egyéb jószágot adott. Taksony vezérnek Gyejcsa nevű fia született, Magyarországnak ötödik vezére. Ugyanekkor a besenyők földjéről jött egy vezéri nemzetségből való vitéz. Neve Tanuzaba volt: Örkénd apja, kitől a Tomaj-nemzetség származik. Neki Taksony vezér lakóföldet a kemeji részeken adott a Tiszáig, ahol Abád-rév van. Ez a Tanuzaba egészen Taksony vezér unokájának, Szent István királynak az idejéig élt. S midőn Boldog István király az élet igéit hirdette és a magyarokat keresztelte, akkor Tanuzaba, ki hitben hiú volt, keresztény lenni átallott; így hát temetkezett élve feleségével az Abád-révbe, hogy a keresztségben ő meg a felesége ne éljen a Krisztussal örökre. Ám a fia, Örkénd, mint keresztény, Krisztussal együtt él mindörökké.

(forrás)

KÉZAI SIMON MESTER MAGYAR KRÓNIKÁJA (Fordította: Szabó Károly)

2009-02-27T06:08:00.000-08:00

ELŐBESZÉD

LEGGYŐZHETETLENEBB ÉS LEGHATALMASABB URÁNAK
III-DIK LÁSZLÓNAK,
MAGYARORSZÁG NAGYDICSŐ KIRÁLYÁNAK,
HŰ PAPJA KÉZAI SIMON MESTER KÍVÁNJA,
HOGY AHHOZ ÁHÍTOZZÉK,
KINEK DICSŐSÉGÉT A NAP ÉS HOLD CSUDÁLJA

Minthogy erősen szíveteken fekszik, hogy a magyarok tetteit ismerjétek, s azt én igazán tudom, gondoskodtam, hogy azon nemzet történeteit mellyek különbkülönbféle irományokban Olasz-, Franczia- és Németországban szerteszét vannak szórva, egy kötetbe szerkeszszem, nem követve Orosiust, ki Ottó császár kedvét keresve, kinek a magyarok különböző csatáikban sok zavart okoztak, könyveiben sokat hamisan koholva az állította, hogy a magyarok lator ördögöktől származtak. Azt irta ugyanis hogy Filimer, a nagy Aldarik góth király fia, midőn Scythia határaira haddal támadt, a mint beszélik, seregében számos asszonyt vitt magával, kiket Alirumnáknak neveznek. S ezeket, minthogy a katonáknak igen alkalmatlanok voltak, csábitásaikkal sokat elvonván közzülök a katonai munkától, a mint mondják, a király tanácsa ezért a sereg társaságából kiverte. Kik is a pusztákon kóborogva végre a Meotis tava partjain szállottak meg, s midőn ott férjeik vigasztalásától elesve hosszasan tartózkodtak, említett Orosius állítása szerént lator ördögök jöttek hozzájok s ölelkeztek velök. S ez ölelkezésből eredtek, mint mondja a magyarok. De hogy állítása nyilván nagy hazugság, bizonyítja először a szent írás, hogy a lelkeknek húsok és csontjok nincs, és hogy "a mi testtől van, test az, a mi pedig lélektől van, lélek az." De kitetszik, hogy a természet törvényeivel is ellenkezőt mondott; tökéletesen ellenkezik is a valósággal, hogy a lelkek nemzhessenek, mellyeknek nemző tehetség nem adatott. Miből nyilván van, hogy a magyarok is, mint a világ más nemzetei, eredetöket férfitól és asszonytól vették. Ugyanő ott is eléggé túl ment az igazságon, a hol a magyarok harczainak csak szerencsétlen kimeneteleiről látszik emlékezni, a szerencséseket pedig hallgatással mellőzi, mi nyilván való gyülöletét világosan mutatja. A valóságot akarván tehát követni, úgy szerencsétlen mint szerencsés harczaikat beigtatom s meg fogom irni az említett nemzet eredetét, és hogy hol laktak, hány országot foglaltak, s hányszor változtatták lakhelyöket: azonban annak segélyével és kegyelmének eszközlésével, ki mind annak, mi a hold köre alatt és azon túl e teremtett világon él, teremtő, megtartó és megváltó istene, kinek legyen tisztesség és dicsőség mind örökkön örökké.

Vége az előbeszédnek.
Kezdődnek a húnok tettei.

ELSŐ KÖNYV.
A HÚNOK TÖRTÉNETEI EREDETÖKTŐL ATTILA HALÁLÁIG
S BIRODALMUK FELBOMLÁSÁIG

I. FEJEZET.
A húnok és magyarok eredetéről és ősi lakaikról.

1. §. Bévezetés a magyarok krónikájába.

Hajdan az ó szövetség idejében és most a világ hatodik korszakában különböző irók, különböző történeteket sokszor és sokféle módon irtak le, mint Josephus, Isidorus, Orosius, Gotfridus és mások minél többen, kiknek neveit említenem nem szükség. Én pedig a világ azon korában, kezdtem e munkához, midőn a szeretet meghűlt, a gonoszság eláradott és minden test hajlandóbb vala roszra mint jóra.

2. §. A Bábel tornyáról.

Minthogy az özönviz csapása által Noén és három fián kivűl minden test elpusztúlt, végre Semtől, Kámtól és Jáfettől az özönviz után hetvenkét nemzetség származott: Semtől huszonkettő, Kámtól harminczhárom, Jáfettől pedig tizenhét. S midőn azon nemzetségek, mint Josephus mondja, zsidó nyelven beszéltek, az özönviz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a mult veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönviz ismét találna jönni, a toronyba menekűlve a bosszúló itéletet elkerűlhessék. Azonban az isteni titkos akarat végzése, mellynek emberi értelem ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összezavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem érthette, végre különböző tájakra széledének. Az említett toronyban, mint Josephus mondja, a legtisztább aranyból istenek templomait, drága kövekkel kirakott palotákat, arany oszlopokat s szinezett kövekkel különbnél különben kirakott utczákat csinálának. És azon torony négy szögre emelkedett; széle egyik szegletétől a másikig tizenötezer lépés, hossza ugyanannyi volt, magassága még nem volt bevégezve, hanem szándékuk szerént a hold köréig, mellyet az özönvíz fel nem ért, fel kellett volna emelve lennie. Alapjának vastagsága háromszáz lépés volt, emelkedtével azonban lassanként keskenyedett, hogy aljának vastagsága a rá nyomúló terhet megbírja. Vala pedig helyezve Nubia és Égyiptom közzé, s maradványait Memphisből Alexandriába menve maig is láthatni.

3. §. Nemrót Persiába költözik Fiai Hunor és Mogor a húnok és magyarok ős atyjai.

Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.

4. §. Hunor és Mogor a meotisi ingoványok közzé költöznek.

Visszatérvén onnan atyjokhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szállának lakozni. Meotis tartománya pedig Persia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kivűl mindenfelől tenger övezi környűl; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővölködik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingoványokba bémenvén, ott öt esztendeig mozdulatlanúl maradának. Hatodik évre tehát kimenvén véletlenűl, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkűl sátrakban tanyázának, s gyermekeikre bukkanának, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vevé nejűl. S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok és magyarok. S miután azon ingoványok közt hosszasabban időztek, lőn, hogy igen erős nemzetté kezdtek növekedni és a tartomány őket béfogadni és táplálni nem birta.

5. §. Hunor és Mogor Scythiába költöznek. Scythia leirása.

Kémeket küldvén tehát onnan Scythiába, miután Scythia országát kikémlelték, gyermekeikkel és barmaikkal azon hazába vonulának, hogy ott lakozzanak. Midőn tehát azon országba bémentek, abban lakókul az alpzúrokat és pruténokat találták, kiket eltörölvén, kivervén vagy megölvén, azon országot, mint tudjuk, szomszédaik ellenére mai napig békességesen birják. Scythia tartománya ugyanis Europában fekszik s kelet felé terjed; egy felől az éjszaki tenger, más felől a Rif hegyek zárják be; a forró égaljtól távol esik. Kelet felől Ázsiával van egybe kapcsolva. Két nagy folyóviz is ered benne: egyik neve Etöl másiké Togora. Az abban az országban termett nemzetek pedig henyeségbe merűltek, hijábanvalóságoknak hódolók, fenhéjázó természetüek, bujaságra hajlandók, rablásra áhitoznak, s általában inkább barna mint fejér szinűek. A Scythia országgal keletre határos a Joriabeliek országa ezután Tarszia s végre Mangalia, hol Európa végződik. A nyári nap alatti táj felé a korozmi nemzet fekszik és Ethiopia, mellyet Kissebb Indiá-nak hivnak, s aztán délszak és a Don folyó közt áthatolhatatlan puszta van. A Don folyó, mellyet a magyarok Etölnek neveznek, Scythiában ered ugyan, hanem a mint folytában a Rif hegyeken átmegy, Donnak nevezik, melly is osztán a sikra kiérvén az alánok földén foly, azután pedig három ágon szakad a kerek tengerbe. A Togora folyó pedig Scythiából ered, s puszta erdőkön, mocsárokon, és havas hegyeken át folydogálván, hol a köd miatt, a nap soha sem süt, végre Irkániába szakad, az éjszaki tengernek tartva. Scythia tartománya hosszában háromszázhatvan, széltében százkilencven stadiumra terjed. S oly erős természeti fekvése van, hogy egyetlen nagyon kicsiny helyen lehet beléje jutni; miért is sem a római császárok, sem Nagy Sándor nem birtak belé jutni, jóllehet megkisérlették vala. Scythiának földe buja, ligetekkel, erdőkkel, legelőkkel ékes, különféle vadakban csuda gazdag és tele. Nyugot felől szomszédai a besenyők és fejér húnok. Az éjszaki tenger körül pedig, melly vele szomszéd, Susdal országáig emberi nemzetnek járhatatlan sivatag erdő van, melly mint mondják nagy messze terűl, hol kilencz hónapon át sürű köd fekszik; ott a napot sem láthatni, hanemha csak junius-, julius- és augusztusban, azt is csak napjában annyi ideig, a mennyi hat órától kilenczig van. Az említett sivatag hegyeiben kristályt találnak és griffek fészkelnek s vadászsólyom madarak költenek, mellyeket magyarúl kerecset-nek hívnak. Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik. Száznyolcz tartománya van száznyolcz nemzetség miá, a mennyire osztották hajdan Hunor és Mogor fiai, midőn Scythiába berontottak. Mert száznyolcz nemzetségből áll a tiszta Magyarország, s nem többől, s ha tán hozzájok mások is csatlakoztak, azok idegenek, vagy foglyoktól eredtek. Mivel Hunortól és Mogortól a Meotis ingoványban minden jöttmenteken kivűl száznyolcz nemzetség származott volt. Melly jövevények nemzetsége e könyv végén rendre ki lesz téve.

II. FEJEZET.
A húnok Pannoniába jövetelétől a zeiselmauri ütközetig.

1. §. A húnok kapitányairól és hadi szerkezetéről.

Tehát a világ hatodik korszakában a húnok Scythiában laktokban mint a fövény ugy megszaporodván, az Úr hétszázadik esztendejében egybe gyülekezve magok között kapitányokat, azaz vezéreket, vagy fejedelmeket állítának, kik közzűl egy vala Béla Csele fia a Szemény nemzetségből; kinek testvérei Köve és Kadocsa mind ketten kapitányok; a negyedik vezér neve pedig Ethele vala, Bendaguz fia, kinek testvérei Rova Rof, és Buda, mind ketten vezérek valának az Érd nemzetségből, hogy együtt egy szivvel foglalják el a nyugoti tartományokat. S állítának magok között egy Kádár nevezetű birót, a Torda nemzetségből, ki a köz hadi népet ítélje, a visszálkodók pereit igazítsa, a gonosztevőket, tolvajokat, latrokat büntesse; ugy azonban, hogy ha azon biró mértékletlen ítéletet hozna, a község megsemmisítve visszavonhassa, a vétkes kapitányt és birót letehesse, mikor akarja. Mert azon törvényes szokás a húnok vagy magyarok közt Gyeics vezér, Takson fia, idejéig sértetlenűl fen vala tartva. Mielőtt ugyanis a magyarok megkeresztelkedtek és keresztyénekké lettek, a kiáltók a táborokban illy szavakkal gyüjték hadba a magyarokat: Isten és a magyar nép szava, hogy ez s ez nap, ez s ez helyen kiki fegyverben pontosan megjelenjen, a község tanácsát és parancsát meghallani. Valaki tehát a parancsot, helyes okát nem tudva adni, megvetette, az olyat a scythiai törvény karddal vágatta ketté vagy veszett állapotoknak tétette ki, vagy a köznép szolgaságába taszította. Tehát az illyes vétkek és kihágások választották el egyik magyart a másiktól: különben, miután minden magyar egy apától s egy anyától származott, hogyan mondhatnák egyiket nemesnek, másikat nem nemesnek, ha illy esetekért elmarasztalva nem lett volna szolgává.

2. §. A húnok bejöveteléről.

A száznyolcz nemzetségből osztán kiválogatták a hadra erős férfiakat, mindegyikből tizezer fegyverest szedvén, s a többit Scythiában hagyván, hogy országukat az ellenségtől őrizzék. S emelt zászlókkal megindúlván a besenyők és fehér kúnok földén átvonulának; azután Susdaliába, Ruthéniába és a fekete kúnok földére nyomulván, végre minden kár nélkűl, az említett népek ellenére, a Tisza vizéig jutának. Melly tartományt körültekintvén az egész községnek tetszett, hogy ne menjenek tovább barmaikkal és cselédeikkel; mert feleségeikkel, sátrakkal és szekerekkel szállottak vala ki országukból.

3. §. Macrinus és Veronai Ditrik hadi készületeiről.

S minthogy azon időben Pannoniát, Pamfiliát, Frigiát, Macedoniát és Dalmatiát a longobárd nemzetből Szabaria városából származott Macrinus hadfolytatásban tanult tetrárkha kormányozta, hallván hogy a húnok a Tisza mellé telepedtek s országát napról napra szaggatják, országa népével rájok támadni félvén, követeket külde a rómaiakhoz, hogy a húnok ellen hadi népet és segítséget kérjen, mert a rómaiak részéről parancsol vala az említett országokban. A rómaiak osztán Veronai Ditriket, alemann nemzetet, emelék önkényt akkor magok fölé királylyá, kit meg is kértek, hogy vígyen Macrinusnak segítséget. Ditrik tehát szives jó lélekkel rá állván, olasz és német sereggel s más nyugoti vegyes nemzetekkel megindulván Százhalomhoz juta, hol a longobárdok Potenciana város alá összegyülekeztek vala s tanácsot tarta Macrinussal, vajon a húnokat a Dunán átkelve tanyájokon vagy más alkalmas helyen kellene-é megtámadniok.

4. §. A tárnokvölgyi, és zeiselmaueri ütközetekről.

Míg hát Ditrik és Macrinus ebben a tanakodásban veszteglettek, a húnok csendes éjszaka a Dunán Sicambriánál tömlőkön átkelének, és Macrinus és Ditrik seregét, melly Potenciánába nem fért s kint a mezőn sátrakban tanyázott kegyetlenűl öldöklék. Melly támadáson Ditrik elkeseredvén, a maga és Macrinus embereinek igen nagy romlásával és veszedelmével ütközetet állván a húnokkal, a Tárnokvölgy mezejére kivonula; e helyt azonban, úgy mondják, hogy a húnokat hatalmasan meggyőzte. A húnok maradványa pedig megfutamodva sátraiba vonult vissza. Mert ebben az ütközetben a húnok közzűl százhuszonötezer ember veszett el, Köve kapitány is ugyanott elesvén. Ditrik és Macrinus katonaságából pedig azokon kivűl, kiket az említett város alatt sátraikban öldököltek volt le, kétszáztizezeren vesztek el. Látván tehát Ditrik, hogy embereiben illy nagy öldöklés esett, más nap hogy az ütközetet vívta, Macrinussal Tulna város felé vonúla. A húnok osztán észrevévén, hogy Macrinus és Ditrik a viadal helyéről táborukat visszavonták, a viadal helyére visszatérve, bajtársaik tetemeit, mellyeket megtalálhattak, és Köve kapitányt az országút mellett, hol a kőbálvány van felállítva, scytha módon ünnepélyesen eltemették s azon táj környékét ezért Köveházá-nak nevezték. Megismervén tehát a húnok, mennyi és millyen a nyúgoti nemzet fegyvere és lelke, neki bátorodva seregökkel Tulna felé indulának, hogy Ditrikkel és Macrinussal megvívjanak. Kiknek jövetelét a mint Ditrik megértette, velök Czézönmaurnál szembe szálla, s reggeltől délestig olly hevesen és dühösen folyt az ütközet, hogy Béla, Réva és Kadocsa dicső hún kapitányok azon viadalban negyvenezered magokkal elestek. Kiknek testeit is onnan visszavivén az említett bálványkőhöz, többi bajtársaik mellé temették. Elesett azon nap Macrinus is a római seregből s minél több német fejedelem, Ditrik homlokán nyillal halálosan megsebesittetvén és csak nem az egész nyugoti sereg fogságba jutván és megszalasztván.

5. §. Ethele és Buda uralkodásáról.

Miután a sereg elszéledt, a húnok római módra Ethelét teszik magok fölé királylyá; ki is testvérét Budát a Tiszától a Don vizéig különféle idegen nemzetek fejedelmévé és birájává tette. Maga pedig alattvalóival magát húnok királyának, világ félelmének, isten ostorának neveztette.

6. §. Ethele jellemzése s udvara leirása.

Ethele király ugyanis barna szinű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala. Vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala. Szekrényében pénzt tartani nem szeretett; miért is az idegen nemzetek szerették, minthogy bőkezű és barátságos vala, szerfölött nagy keménységéért pedig húnjai csudálatosan félnek vala tőle. Azért is az egész föld kerekségéről különféle országok nemzetei tódúlnak vala hozzá, kikhez tehetsége szerint bőkezűen viseli vala magát. Mert táborában tizezer kaszás szekeret vitet vala különféle müvekkel, mellyekkel a városokat és várakat romboltatja vala. Sátrait is a különböző országok különféle módja szerint szokta vala készíttetni, s egy sátra olly híres és pompás vala, hogy csudálatosan összekapcsolt arany lemezekből lévén összealkotva, az ember tetszése szerint szétszedhette s ujra egybe állíthatta, mellynek vert munkáju arany oszlopai kapcsokra jártak, közepett azonban üregesek, s eresztékeiknél bámulatos mivű drága kövekkel voltak egybefoglalva. De aklai is, mikor táborba szállt, különféle országok lovaival valának telve, mellyeket, bár látszott hogy kedve telt bennök, olly bő kézzel osztogat vala a szükölködőknek, hogy ollykor ollykor magának nyereg alá alig volt egy két lova. Azon aklok készsége bársonyból és biborból vala, királyi székei aranyból és drága kövekből valának készítve, asztala s konyhaedénye is arany vala. A legtisztább aranyból csudálatos munkával készült ágyat hord vala magával a táborban. Hadserege az idegen népeken kivűl tizszázezer fegyveresre telik vala, ugy hogy ha egy scytha meg talált halni, helyébe rögtön mást tesznek vala. Azon nemzet fegyverzete leginkább bőrből és különféle érczekből különféleképen vala készítve, minthogy íjakat, kardokat és láncsákat hordtak. Ethele király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czimert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták. Tehát ezen s más efféle pompákban Ethele király, minden korabeli királyoknál dicsőségesebb vala e világon. A városoknak, váraknak ura vágyott lenni s azokon uralkodni, de bennök lakni nem szeretett. Mert nemzetével együtt a mezőn sátrakkal s szekerekkel jár s kel vala; idegen fajta kisérete lakik vala városokban és falvakban. A viselet módjában és alakjában mind maga mind nemzete a médok módját tartja vala.

III. FEJEZET.

1. §. Ethele hadjáratáról s a châlons-i csatáról.

S miután a czézönmauri ütközetben a rómaiak megbuktak és szerte szét széledtek, Ethele király megtére népe táborába s néhány nap ott tanyázék tiszántúli szállásán. Azután Szevényben ünnepélyes udvart tartata: mellyre Németország fejedelmeivel Veronai Ditrik is megjelenvén, Ethelének és a húnoknak, mint mondják, teljesen meghódola, és rá vevé a királyt, hogy a nyúgoti tartományokat támadja meg. Kinek tanácsát Ethele elfogadván, tüstént parancsolá, hogy hirdessék meg a hadjáratot. S megindulván Sicambriából, először az illíreket hódoltatá meg, azután a Rajnán Constantiánál átkele. S a mint onnan a Rajna mellett alább szállt, Zsigmond király Basileá-nál roppant sereggel jött ellene, kit legyőzvén uralma alá hódoltata. S azon helyről megindulván Argentina városát szállá meg, mellyet eleitől fogva egy római császár sem birt megvívni, s a világ félelme falait lerombolva megvívá, és hogy rajta mindenki szabadon járhasson s kelhessen keresztül, parancsot ada, hogy míg ő él, falát meg ne építsék. Miért is azon várost később nem Argentiná-nak hítták, hanem mai napig Strassburg-nak nevezik. S megindítván onnan seregét Luxollium, Bizancia, Chalon, Masticonia Lingona és Lugdunum burgundiai városokat lerombolá, a végre a Rhodanus folyó mellett a katalaunok ellen szálla, hol is seregét megosztván, népének harmad részét választott kapitányaival Miramammona marokkói szultán ellen küldé. Minek hallatára Mirama Sevilla városából a húnok elől, a sevillai tengerszoroson átkelvén, Marokkóba futott. E közben azonban Ethele királyt Aëtius nevezetű római patricius tiz nyugoti királylyal hirtelen megtámadta. S Ethele midőn rögtön támadást akartak intézni ellene, követei által fegyverszünetet kére tőlök, hogy népének nagy részével, melly távol volt, csatlakozzék: de azok nem állván rá, a két sereg közt Belvider mezején reggeltől éjjelig folyt a csata. Vala pedig a két sereg közt egy patak, olly kicsinyke, hogy ha valaki egy hajszálat vetett volna belé, a viz csendes folyása alig birta volna alább vinni; ez a csata beálltával állatok és emberek vérével olly séddé nőtt, hogy kocsist szekerestől s fegyvereseket sodrott el, és a seregben e séd által igen nagy pusztulás lőn. Ez a csata tehát, melly a húnok és nyugoti királyok közt az említett helyen történt, a mint a régiek beszélik, nagyobb volt a világ valamennyi csatájánál, mellyet egy helyen és egy napon vívtak. Melly ütközetben a góthok királya Aldarikh nyomorúltan elesik; kinek halálát a mint a többi királyok megtudják, futásnak erednek. E naptól fogva emelkedett osztán fel a húnok és Ethele király lelke, s félelem szállotta meg a föld kerekségét, és ennek hallatára több ország adófizetéssel szolgált nekiek.

2. §. A húnok spanyolországi hadjáratáról.

A sereg harmadik csapata pedig, melly Miramammona ellen volt rendelve, a késedelem miatt a csatában nem vehetvén részt, Ethele haláláig a katalaunok közt maradt s végre Katalaunia lakosaivá lett. Mert csupán a húnok, az idegen nemzeteken kívül, háromszázharminczezeren és harminczketten voltak. Ezen húnok közzűl többen voltak a seregben kapitányokká téve, kiket a húnok nyelvén spán-oknak hívnak vala s kiknek nevéről nevezték később egész Ispániá-t, holott előbb katalaunoknak hívták őket.

3. §. Ethele diadalmi hadjáratáról.

Ethele és a húnok Belvidernél darabig időzvén, végre diadallal visszatérve bémenének Tolosa városába, hol őket a polgárok roppant dicsőséggel fogadták. S innen visszatértökben Reims galliai várost, melly Ethelének menet ellent állott volt, felégették, a katonaságot és polgárokat, kik belé zárkóztak volt, mind leöldökölvén. S miután Ethele Francziaországot és Flandriát így feldúlta, a Rajnán Coloniá-nál átkele, a hol szent Orsolyát a britanok királyának leányát a tizenegyezer szüzzel a kegyetlen húnok irgalmatlanúl leöldöklék. Innen Ethele Thuringiá-ba menvén, miután Eisenachban udvart tartott, a dákok (dánok), norvégek, friesek, litvánok és pruténok ellen nagy sereget rendele, kiket meggyőzvén és megalázván meghódoltata, határon uralkodásában túl ment vala, minthogy Sicambriát maga nevéről neveztette. És mivel Ethele király a húnoknak és más népeknek megparancsolta volt: hogy azt Ethele városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak nevezték; de a húnok azon tilalommal keveset gondolva mint előbb mai napig is Ó-Budá-nak hívják.

5. §. Ethelének a világ négy része felé felállított őrseiről.

Miután tehát ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriában nyugodott, őrszemeit a világ négy része felé szétosztván. Őrseinek ugyanis első csapata Sicambriától kezdve sorjában, a mennyire egyik kiáltása a másikig elhallhatott, Németország Colonia (Köln) városáig szokott vala éjjel nappal állani, a másik Litvá-ig, a harmadik a Don folyó partján, a negyedik Jadra dalmatiai városig állomásoz vala, kiknek riadó szavából a világ négy része megtudhatta, mit csinál Ethele, vagy milly táborozással foglalkozik.

IV. FEJEZET.
Ethele olaszországi táborozásától birodalma felbomlásáig s a magyarok bejöveteléig.

1. §. Aquileja megvívásáról.

Pannonia, Pamfilia, Macedonia, Dalmatia és Frigia városai, mellyeket a húnok gyakor rablásokkal és megszállásokkal zaklattak, Ethelétől szabadságot nyervén, szülöttjök földét oda hagyva, az Adriai tengeren át Apuliá-ba költözének, az oláhok, kik pásztoraik és jobbágyaik voltak, önkényt Pannoniában maradván. S miután Ethele király Sicambriában öt esztendeig nyúgodott, gondoskodék, hogy serege harmad rész híját, melly Kataloniában maradt volt, kipótolja, s ünnepélyes udvart tartván, megindula Pannoniából, és Stirián, Karinthián s Dalmátián átvonulván Salona és Spalato városánál éré az Adriai tengert, hol is mind két várost földúlatá és égetteté. S megindulván osztán a tenger mellett Tragura, Sebenicum, Scardona, Jadra, Nona, Sena, Pola, Parencia, Capostria és Terestina városait és sok más várost elfoglalván, a hegyek közt végre Aquilejá-hoz érkezék, mellynek nagyságán a mint körültekintette, elámúlván, magát vereségben gondolta volna, ha az említett várost megvívatlan hagyja, azért legkivált, mivel híre vala, hogy igen sok longobárd menekűlt volt bele Pannoniából, kik a húnok uralmát és Ethelét megvetették, kiket a polgároktól követei által vissza is követele. S midőn azok vonakodtak kiadni, a várost különféle vívó szerszámokkal vívni kezdé, s miután semmi módon meg nem vehette, más fél esztendeig megszállva tartotta. Egyszer hát történt, hogy a mint a várost sok varázsló kiséretében, kikbe babonás hite szerint igen nagy bizodalmát helyzi vala, körüljárta, látá hogy egy gólya a tengerből fölszállva egy palota ormára űle, mellyen fészke vala, és fiát szájába fogva szemők láttára a tenger nádasába vivé, s visszatérve többi fiait is fészkével együtt, mint mondják áthordá. Minek láttára Ethele király vitézeit magához egybe hivatván monda: "Lássátok íme bajtársak! e gólya a jövendő veszedelmet, hogy mi e várost föl fogjuk dúlni, előre érzi, s menekülni törekszik, hogy a polgárokkal együtt ne veszszen. Legyetek azért holnap a csatában annál vitézebbek; meglássátok, hogy a város bukni fog." S azután parancsot hirdetvén, miután a várost mindenféle vivó szerszámmal sem birta megvenni, utoljára scytha furfangossággal tízszer százezer emberétől mindegyiktől egy egy nyerget kivána, s a fal mellett nyeregből halmot hányatván a nyergeket meggyujtatá, mellyeknek lángja és tüze miatt a fal megrepedezve tornyaival együtt földre omlott. Mit látván a polgárok a várost mind oda hagyva a tenger szigetébe menekülének. Azon szigetbe ugyanis ugy szállottak, hogy örökre ott maradjanak: de kevés ideig lakozván benne, Ethele királytól féltökben a Rialto ingoványai közzé vonulának, hol ma is lakoznak. Miért is ama szigetet a velenczeiek nyelvén mai napig Vecca Venesia-nak (Ó-Velenczének) nevezik. A velenczeiek azon Trójából valók, mint a régiek krónikája mondja: "a velenczeiek trójabeliek" stb. Trója romlása után ugyanis Aquilejába szállának meg, mellyet mint mondják ők alapítottak. Némellyek azonban úgy vélekednek, hogy a velenczeiek Sabariából származtak. Sabariát pedig longobárdok lakták vala, hol a föld kereksége nemzetének közönséges iskolája vala, melly a költők énekeivel, a bölcsek tudományával jelesen ékeskedik s különféle bálványzó tévelygéseknek hódol vala. Mellyet elsőben a góthok Archelaus nevű királya pusztított el, de azután őket a húnok Pannoniából kiverték s most, mint tudjuk, a Ticino folyó partjain laknak, kiket Papiabeliek-nek is neveznek.

2. §. Ethele olaszországi hadjárata, Ravennába vonulása, Leo pápával találkozása.

Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá. Azután a mint Ravenna felé közeledett, az arianusok érseke, ki az említett városban, bő kincse lévén, az apostoli szék ellenére hitfelekezetéből tizenkét bibornokot emeltetett volt, a húnokat a polgárok tudta nélkül a városba titkon bebocsátá, a catholicusokat, kik abban tehetősebbek valának, általok leöleté, igérvén Ethelének, hogy ha hitfelekezetét követendi s a keresztyéneket üldözendi, Róma városát s egész Itáliát és Afrikát népe fáradsága nélkül ingyen urasága alá veti. S miután erre Ethele inkább az uralkodás mint az említett hitfelekezet kedvéért rá állott, a rómaiak átlátván a veszedelmet, melly ebből a keresztyénekre támadhatott, Leó római pápát Etheléhez küldék, kérvén hogy vonúljon ki a lombárdok határából, miért neki adót fizetnének és, mikor kivánja, sereget adnának. A pápa tehát az országnagyokkal és a római papsággal Etheléhez sietvén, összejövének értekezni a mezőn Ravenna előtt. S a mint mind ketten lóháton beszélgettek s a királynak úgy tetszett nehéz arra állnia, mit a rómaiak kivánnak vala, beszélgetés közben Ethele történetből föl felé tekinte, s feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kardot villogtatva, ki fenyegetőzik vala, hogy fejét lecsapja. Min osztán szivében megrettenvén a rómaiak minden kérelmébe bele egyezék, s így a pápa örömmel megtére Rómába, Ethele pedig Ravennába vonúla. Holott is az arianus érseket valamennyi követőjével és czimborájával együtt elfogatván, tőle hatvanezer márka aranyat csikara s azután mindnyájokat legyilkoltatá.

3. §. Szorád győzedelméről, Ethele haza tértéről.

Ugyanezen napokban, míg Ethele Ravennában múlatott, Szoárd, a király katonaságának főkapitánya, a hún sereggel bémegy Apuliába és Calabriába, hol Reggio városát és Catonát, mellyben Cato született és lakott, lerombolja, azután a Terra di Lavorót földúlván seregével a Cassino hegyéig dúl s onnan osztán diadallal tér meg Ravennába. Miután hát mind ezt igy véghez vitte Ethele király, megtére Pannoniába. És midőn e szerént hatalmát nyugoton és keleten, éjszakon és délen, széltében és hosszában uralkodva kiterjesztette, elméjében azt forgatja vala, hogy a tengeren átkelve Égyiptomot, Assziriát és Áfrikát hódítsa meg.

4. §. Ethele menyegzőjéről, haláláról és temetéséről.

E közben azonban a braktai király emberi alaknál sokkal gyönyörűbb, Mikolt nevezetű leányát viszik hozzája szeretőűl, kit is mint mondják, annyira megszeretett, hogy nem győzött betelni szerelmével. Azon éjjel ugyanis, midőn vele menyegzőjét üllötte, az ivásba szokásánál jobban bele merűle, s a menyasszonyi éj gyönyöre után hanyatt fektében orra vére megerede, s szabad folyása nem lévén torkára mene, s ott megaludván s lélekzetét elfogván a világ félelmét megfojtá. Mikolt osztán álmából felserkenvén, a mint urát föl-fölrázogatva ébresztette, de csak meg sem mozzanthatta, látván hogy dermedt testéből az élet melege kifogyott, a királyi ajtónállókat sikoltozásával magához híva kiáltozá, hogy ura a minden test útjára elköltözött. Kiknek rettentő kiáltozására az egész őrség a palota ajtaihoz riadva nyargalásza. S eltemeték őt a föntebb említett helyen, Béla, Kadocsa s a többi kapitányok mellé.

5. §. A hún birodalom fölbomlásáról.

A mint osztán halálának híre terjedt, a föld kereksége elámúla, s ellenségei nem tudják vala, sirjanak-é vagy örűljenek, rettegvén töméntelen sok fiától, kiket mint valamelly népet alig lehetett megszámlálni. Mert azt hitték, hogy majd utána valamellyik fia uralkodik. Azonban Veronai Ditrik és a németországi fejedelmek álnoksága miá, kiknek Ethele király uralkodva nyakokon űl vala, a húnok községe pártokra szakada, ugy hogy némelyek Csabát Ethele királynak a görög császár Honorius leányától való fiát, mások a Krimhild német fejedelemasszonytól született Aladárt törekszenek vala Ethele után királylyá emelni. Mivel pedig a józanabb rész Csabával, az idegen nemzet pedig Aladárral tart vala, azért mind ketten kezdének uralkodni. Ditrik álnokságából osztán, ki Aladárhoz szít vala, kettejök közt a dolog háborúra kerül. Az első ütközetben tehát Aladáron erőt vesznek, de a másodikban, melly Sicambriánál két álló hétig foly, Csaba hadát ugy legyőzik és szétverik, hogy Ethele fiaiból és a húnokból igen kevesen maradnak. Ez ugyanis azon csata, mellyet a húnok Krimhild csatájá-nak neveztek s maig is e néven emlegetnek. Melly ütközetben annyi vér ömlött, hogy ha a németek szégyenből nem titkolnák és tisztán meg akarnák vallani, a Duna vizét néhány nap sem ember sem barom nem ihatta, minthogy Sicambriától Potentia városáig vérrel volt áradva. Csaba tehát tizenötezer húnnal Görögországba Honoriushoz futa, s bár az ott kivánta marasztalni s görögországi lakossá tenni, nem marada, hanem visszatére Scythiába atyafiaihoz és rokonaihoz. Ki is mihelyt Scythiába visszatért, mindjárt kezdé sürgetni, hogy mindenestől menjenek vissza Pannoniába, hogy a németeken bosszút álljanak.

6. §. A székelyekről, és Csaba fiairól; Edről és Edeménről.

Maradt volt még a húnokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekűltek, kik is félvén a nyugoti nemzetektől Árpád idejéig a Sziklamezőn maradtak s ott magokat nem húnoknak hanem székelyek-nek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannoniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt. A honnan az oláhokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják. Ezek a székelyek azt hitték, hogy Csaba Görögországban veszett. A honnan a köznép ma is mondja példabeszédben: akkor térj meg, - mondják a távozónak, - mikor Csaba Görögországból. Tehát ez a Csaba Ethelének Honorius görög császár leányától született törvényes fia, kinek fiait Edeménnek és Ednek hívták. Edemén osztán, mikor a magyarok másodszor visszatértek Pannoniába, atyja és anyja igen nagy atyafiaságával bejöve, anyja ugyanis a korozmin nemzetből való vala; Ed pedig Scythiában marada atyjánál. Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége. Midőn hát Csaba Scythiába visszamenvén a község előtt anyja nemes voltával hánykolódott, a húnok nemessége megveti vala, azt állítván, hogy nem igaz növendéke Scythia országának, hanem csak olyas jöttment idegen fajta. Miért is Scythiából nem kapott, hanem a korozmin nemzetből vett feleséget.

7. §. Szvatoplugról és atyjáról Marótról.

Miután pedig Ethele fiai a krimhildi csatában csak hogy nem mind elvesztek, Pannonia tiz esztendeig király nélkűl vala, csak jövevény szlávok, görögök, németek, morvák és oláhok maradván benne, kik Ethele életében neki köznépi szolgálattal szolgálnak vala. Támada végre egy fejedelem Lengyelországban, Szvatoplug Marót fia, ki Braktát meghódítván a bolgárok-on és morvák-on uralkodik vala, ki a húnok kiveszte után Pannoniában is hasonlóan kezde uralkodni. Ezt a Szvatoplugot a magyarok az Ung vize mellől különféle ajándékokkal édesgetvén és követeikkel kikémleltetvén, miután katonaságát erőtlennek tapasztalták, hirtelen megtámadván a Rákos vizéhez közel Bánhida mellett egy városban, mellynek romjai maig is látszanak, egész katonaságával elvesztették. S igy Pannonia föntebb említett népein kezdének uralkodni. Némelyek ugy beszélik, hogy a magyarok második bejövetelökkor Marótot, nem Szvatoplugot találták Pannoniában fejedelműl. Ez onnan ered, hogy atyja Marót nagyobb hirű vala, de mint elaggott öreg azon várban nyugszik vala, mellyet Veszprém-nek hívnak s meghallván a szerencsétlenséget melly fián esett, fájdalmában rögtön halállal végezte életét, fia pedig az uralkodásban uj ember vala.

Vége az első könyvnek a bejövetelről.
Kezdődik a második könyv a visszajövetelről.

MÁSODIK KÖNYV.
A MAGYAROK TÖRTÉNETE BEJÖVETELÖKTŐL 1282-IG.

I. FEJEZET.
A magyarok dolgairól a vezérek korában.

1. §. Bevezetés.

Miután tehát előadtuk a húnok eredetét, szerencsés és szerencsétlen harczaikat, s hányszor változtatták lakhelyeiket, most nézzük, mikor tértek vissza ismét Pannoniába. Kik voltak a visszatérők kapitányai s mennyi volt fegyvereseik száma jelen munkába igtatni méltónak tartottam.

2. §. A magyarok bejöveteléről s hét kapitányáról.

Midőn Német- és Olaszországon a sváb Ottó, Francziaországon Lajos király, Lothár fia, uralkodott, Görögországot pedig Antonius Durus, Theodorus fia, kormányozta, Jézus Krisztus születésének nyolczszázhetvenkettedik esztendejében jővén be ismét a húnok vagy magyarok Pannoniába, átkelének a besenyők, a fejér kúnok országain és Kió városán, s aztán az Ung nevezetű folyónál szállának meg, hol várat építének, melly folyótól nevezték őket a nyúgoti nemzetek hungar-oknak. S miután ezen kivűl még más hat várat is alapítottak, egy ideig azon vidéken maradának. Végre miután Szvatoplugot, mint föntebb elbeszéltük, megölték, hét seregre oszlának, ugy hogy mind egyik seregnek a századosokon és tizedeseken kivűl egy egy kapitánya legyen, kinek mint vezérnek egy szivvel lélekkel szót fogadjanak és engedelmeskedjenek. Vala pedig mindegyik seregben harminczezer fegyveres vitéz a tizedeseken és századosokon kivűl.

3. §. A magyarok átkeléséről a Dunán.

Megindulván tehát emelt zászlók alatt feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, a Dunán Pest-nél és a szobi réven átkelének, hol egy várat a Duna körűl, mellyben gyűltek volt össze Szvatoplug katonái, kik futással menekűltek, midőn urok elveszett vala, megvívának, mellyben egyebek közt Marót bizonyos igen agg atyjafiát megölvén, mai napig is mesélve azt állítják, hogy az maga Marót volt.

4. §. Első kapitány Árpád.

Azon kapitányok közt tehát Árpád, Álmos fia, ki Előd fia, ki Ögyek fia volt, a Turul nemzetségből vagyonban gazdagabb s hadban hatalmasabb vala. Azért is ezen Árpád tört át hadával elsősorban a ruthénok havasain s ő ütötte föl legelsőben táborát az Ung vize mellett; minthogy az ő vérsége a többi scythiai törzsek fölött azon kiváló méltósággal van fölruházva, hogy a seregnek menet közben előtte, visszavonúláskor mögötte jár.

5. §. Árpád szállásáról túl a Dunán.

És midőn a Dunán átkelve Pannoniába béjöttek, maga Árpád azon helyt üté föl sátrait, hol most Fejérvár városa van telepítve. S az a hely vala Árpád vezér első szállása.

6. §. Második kapitány Szabolcs.

A másik sereg kapitányát Szabolcs-nak hívják vala ki azon helyen ütött tábort, hol most Csák vára fekszik romokban. Ezen Szabolcstól veszi eredetét a Csák nemzetség.

7. §. Harmadik Gyula.

A harmadik sereg kapitánya Gyula vala. Ez, miután a többiekkel Pannoniába béjött, utóbb az erdőelvi (erdélyi) részeken lakozott.

8. §. Negyedik Örs.

A negyedik kapitányát Örs-nek hívták. Ez, mint mondják, a Sajó vize mellékén ütötte föl sátrait.

9. §. Ötödik Könd.

Az ötödik sereg kapitányát Könd-nek hívták. Ez a Nyír körűl lakott; fiait Kücsid-nek és Kopján-nak hivták.

10. §. Hatodik Lél.

A hatodik sereg vezére Lél volt. Ez elejétől fogva Galgócz körűl lakván, miután onnan a morvákat és cseheket kiirtotta, utóbb mint mondják többnyire Nyitra táján lakozott. Tőle ered a Szoárd törzs és rokonság.

11. §. Hetedik Bulcs.

A hetedik sereg vezérét pedig Vérbulcs-nak nevezték. Ez Zalá-ban a Balaton tava körűl szállott meg. Azért nevezték pedig Vérbulcsnak, mert minthogy nagyatyját a krimhildi csatában a németek megölték, s ő ezt mint bizonyos tudta, bosszút akarván rajtok állani, sok németet nyárson süttetett, és a mint mondják olly kegyetlenséggel dühöngött ellenök, hogy némelyiknek vérét is úgy itta mint a bort.

12. §. A magyarok morva- és csehországi s karinthiai hadjáratairól.

Ezen kapitányok, mint föntebb mondottuk, magoknak lakhelyet és szállást választának, szintugy a többi nemzetségek is, ott választva, hol nekiek tetszett. Miután pedig megtelepedtek, Pannonia elfoglalása után Morva- és Csehországot minden javaitól megfoszták, vezéröket Vratiszlávot ütközetben megölvén. Ez után Karinthiát támadván meg s Laibach várán túl Merania Gottfrid nevezetű herczege és Eberhard herczeg az aquilejai patriárkával szembe szállván velök, egymással keményen vivának, és jóllehet a magyarok közzűl az említett ütközetben sokan elestek, mind a két herczeget megölik, a patriárka futással menekülvén. Azután Karinthiát, Styriát és Karnioliát kifosztván, roppant zsákmánynyal térnek Pannoniába. Konrád császár osztán, a mint népe roncsoltatását meghallotta, a svábföldi Ágosta városába vonula, hogy onnan Magyarországra jőjön a magyarokat megtámadni. E közben azonban Rómában belháború támad és a császár visszatér Rómába.

13. §. A bolgárországi és lombárdiai magyar hadjáratokról.

Akkor a magyarok kimenvén Bolgárországba ütnek, mellyből számtalan marhát és foglyot hurczolnak ki, diadallal térvén végre meg Pannoniába. Ismét máskor Friaulon át Lombardiába ütnek, hol Luitvárdot, Vercelli város püspökét, Károly császár leghívebb tanácsosát megölvén, egyházából roppant kincset rablának, s csak nem egész Lombardiát földúlván, roppant zsákmánynyal térnek meg Pannoniába.

14. §. A magyarok nyúgot-európai hadjáratáról.

Ezek után Szászországot, Thüringent, a sváb földet, a Rajnán Mainznál átkelve, keleti Francziaországot és Burgundiát földulván, több egyházakat is lerombolának, és midőn visszajövet a Rainán Constanznál átkeltek, s igen nagy tisztességgel Bavariába értenek, Abach vára körűl a német sereg véletlenül rajtok üte, kik ellen emberűl csatát állván, a németeket nyilaikkal legyőzik; holott is a császár marsalja azaz seregének vezére Scwarzenberg Hertind és vele minél több más nemes fogságba esik. És jóllehet váltságokért megbecsülhetetlen pénzt adtanak, a magyarok őket Regensburg előtt czélba állítva, a kőfalon álló polgárok bámúlatára nyilaikkal nagykegyetlenül átlövöldözik, és igy osztán diadallal és nagy sok zsákmánynyal térnek hazájokba.

15. §. Az ágostai veszedelemről.

Kevés idő multával osztán a magyarok községe Lélt és Bulcs-ot Németországba küldi, kik is midőn Ágostához érkezének, a Lech folyón túl a réten ütének tábort, a várost éjjel s nappal viadalokkal háborgatva. S miután azt gyors rohamokkal bevenni nem birták, Ulrik püspök és a polgárok a külvárosból megátalkodva nem akarván visszavonulni, a császárhoz követeket küldenek s buzdítják, hogy siessen a város alá, mivel az őket megszálló magyarok sokan vannak ugyan, de nem vigyáznak magokra, úgy hogy nagyon könnyü lesz őket leküzdeni. Megindulván tehát a császár ulmi udvarából s gyorsan és titkon megérkezvén, miután a magyarok állását és seregét kikémlelte, napkelte után három órával, mikor eső esett, rájok rohana és a városhoz közelebb eső egyik seregöket hirtelen legyőzé. Mit látván Lél és Bulcs futásban keresve menekülést hajóba veszik magokat s a Dunán aláereszkednek, hogy Magyarországba meneküljenek. Kiket is Regensburgon átkeltökben fogságba vetvén a császárhoz küldenek, s a császár őket akasztófára itélvén Regensburgban bitófán végeztette ki. Némelyek ugyan mesésen azt állítják, hogy másként végezték őket ki, hogy a mint a császár elé voltak állítva, egyikök kürtjével a császárt agyon ütötte volna: de bizony e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé. Igaz azonban, s a krónikás könyvekben is megvagyon, hogy vakmerőn szitkozódva sérelmesen szólottak a császárnak, mondván, hogy ha őket megöletendi, nemzetéből többé egy fogoly sem élhet, hanem vagy örök rabságra vetik, vagy minden itélet nélkűl megölik. Mi meg is történt. Mert a mint a magyarok meghallották, hogy a császár őket igy ölette meg, valamennyi német foglyot, még az asszonyokat és csecsemőket is, húszezerig valót leöldököltek.

16. §. A magyarok másik csapatának diadaláról.

A másik sereg pedig, melly Ágostától távolabb vala, a mint megértette, hogy a császár bajtársaikra ütött, egy erdőbe gyülekezék, és a mint megtudta, hogy a császár serege elszéledt, népe nagyobbik csapatát, melly a Rajna felé tart vala, űzőbe vevé, s a mint e sereget a mezőn nyargalva beérték, az mint a méh egyszerre egybe tódula, mellyet is nyilaikkal lövöldözve se megszállani se visszavonúlni nem hagyának, kik is végre magokat mintegy elhalva a magyarok kezébe adták. Kiket is a mint elfogtak, mindnyájoknak fejöket vették, bajtársaik toráúl. Valának pedig katonák és pajzshordók, kiknek fejét vették, mintegy nyolczezeren.

17. §. A magyar had diadalmas visszatértéről.

Innen osztán megindulván a Duna vizén Ulmnál átkelének és a fuldai monostorhoz érének, abból nagy kincset rablának, és azután az egész sváb földet földúlván, a Rajnán Wormsnál átkelének s ott két herczegre t. i. a lothringenire és a svábföldire akadának, kik igen nagy sereggel jöttek ellenök; kiket legyőzvén és megszalasztván, azután Francziaországba menének, hol a keresztyéneken és szerzeteseken erős üldözést követtek el. Onnan osztán megindulván s a Rodanus (Rh˛ne) folyóig menvén, két várost, tudniillik Segusát és Taurinát kirablának az olaszországi havasokon át véve útjokat, és midőn Lombardia síkját meglátták, sebes nyargalva sok zsákmányt rablának s így térnek végre vissza hazájokba.

18. §. A németek szövetkezéséről a magyarok ellen.

Miután pedig Lél és Bulcs mint föntebb el van mondva, elveszett, a had elhallgatott s nem ment többé Németországba: mert Franczia- és Németország egy szivvel lélekkel megegyezett, hogy egymással egyesűlve a rájok menő magyaroknak mind halálokig ellen álljanak. Azért is a magyarok Alemaniába menni István király idejéig mindig haboztak volt, ne hogy nyúgot népe egyesűlten támadjon rájok.

19. §. A konstantinápolyi hadjáratról s Botond bajvívásáról.

Miután pedig Olaszország néhány tartományát kirablották, öt esztendeig meg sem mozdúltak, végre Bolgárországba menvén Idropoliszig jutának, s midőn látták, hogy nem jön sereg ellenök, Konstantinápolyig menvén, annak fala mellé szállának. Akkor egy óriás nagy görögöt küldenek ki, ki azt kivánja vala, hogy két magyar birkozzék vele, ekként kiáltozva, hogy ha mind a két magyart földhöz nem veri, akkor Görögország a magyaroknak adót fizetve hódoljon. S minthogy azon görög a sereget igen bosszantotta, egy Botond nevezetű magyar áll ki vele birkozni; s a mint a küzdő tér elkészűlt, bárdját, mellyet hordani szokott vala, ragadva, a város réz kapujához rohana, s abba bárdjával egy csapásra, mint mondják, ollyan rést vága, hogy a görögök azon kaput mint csudát nem akarták kiigazitani. S a mint ezt megtette, a viadal terére fegyvertelenül kiáll, s a magyarok lóháton, a görögök a kőfal bástyáira mint nézők egybegyülekeznek. A mint osztán a görög a városból kijött, hogy a viadal terére menjen, látja hogy Botond egymaga áll küzdeni készen s kiálta neki: miért nem veszen maga mellé másik magyart segítségűl? Akkor Botond rá rohanván mint mondják úgy megragadta, hogy alig telt a bírkozásban egy kis óra, a görög úgy földre terűlt, hogy semmi módon nem birt többé fölkelni. Minek láttára a görög császár s a görögök többi nagyai, a császárné is úrasszonyaival a falról eltávozva palotáikba vonulának, nagy szégyennek tartva, a mi történt vala. És jóllehet az így földhöz vágott görög törött karral életben maradt, csakugyan ezen viadal lőn oka halálának. A magyarok tehát a viadal dicsőségét megnyervén, követeket küldenek a görögökhöz az adót követelni, kiknek, mint mondják, a császár mosolyogva egy szót sem válaszolt. Akkor a magyarok vezérökkel Taksonnal tanácsot tartván, azon helyről megindulván egész Görög- és Bolgárországot fosztogatva, azokból aranyat, gyöngyöket, drága köveket, számtalan foglyot és töméntelen barmot rablanak s úgy térnek meg osztán vígan Pannoniába. Ez volt ugyanis az utolsó rablás, mellyet a pogány valláson lévő magyarok elkövettek. A magyarok községe tehát kapitányaival vagy vezéreivel, kiket időnként szokott vala tenni, Gyeics vezér idejéig egyszer s másszor illy zsákmánylásokat és veszedelmeket ejtett e világon.

II. FEJEZET.
Magyarország története szent István királytól Aba haláláig.

1. §. Szent István királyról.

Úr születésének kilencszázhatvanhetedik esztendejében nemzette Gyeics vezér, isteni szózat által előre megintve, Szent István királyt. Mihály, Gyeics testvére, pedig nemzette Vazult és Szár Lászlót, István király pedig nemzett több fiút, de egyet, isten és emberek előtt mindnyájánál kedvesebbet nemzett, Imre nevezetüt. Szent István királyt tehát megkoronázzák s ő, miután Koppány vezért megölte s anyai nagybátyját Gyulát feleségével és két fiával Erdélyből Magyarországba hozta s Erdélyt Magyarországhoz csatolta, ezután Keánnal a bolgárok és szlávok fejedelmével hadakozott, kit legyőzvén kincseiből a boldogságos szűz székes-fejérvári egyházát, mellyet ő alapított, nem múlasztá el gazdagítni. Minekutána pedig az Úr szent István királyon irgalmasságát megsokasította s uralkodása alá vetette sok nemzet népeit, elhatározta, hogy az ország koronáját letéve e világ pompáiról lemond, és a világi gondoktól szabadúlva egyedűl isten szolgálatjára szenteli magát, s föltette magában, hogy az ország koronáját fiának Imre herczegnek fogja adni. Szent István király ugyanis tudományos, természetes észszel is istentől megáldott férfiú vala, valamint Imre is. Midőn azért a szentséges atya a kormány vezetésének gondját szentséges fiára szándékozik vala bízni, a herczeg hirtelen halállal meghala. Siratá tehát atyja vigasztalhatatlanúl egész Magyarországgal és a szertelen fájdalom és szomorúság miatt betegségbe esék, mert lábfájás is kinozza vala, különösen a miatt, mert véréből senki sem vala méltó, hogy az ország koronáját fölmagasztaltassék és a ki a keresztyén hitben olly ujdon nemzetet abban megtarthassa. E közben azonban kezde testi erejében rögtön hanyatlani, és érezvén, hogy bágyadtság nyomja, sietve külde követeket, kik Vazult, nagybátyja fiát, a nyitrai tömlöczből hozzák ki, hogy őt maga után a magyarok fölé királylyá tegye. Mit Gizella királyné meghallván s pártosaival tanácsot tartván, elküldé udvari emberét Seböst, hogy a király követét megelőzve Vazul szemeit vájja ki, füleit olvasztott ólommal öntse be, s azután fusson Csehországba. Kit is osztán a mint király követe eléje vezetett, keservesen síra a király a megtörtént eseten. Magához hivatván azért Andrást, Bélát és Leventét, Szár László fiait, tanácsolá nekik, hogy sietve fussanak Csehországba. Szent István király pedig uralkodásának negyvenhatodik esztendejében a boldogságos szűz fogantatásának napján az úrhoz költözött. Eltemettetett Fejérvártt a boldogságos szűz egyházában. A magyarok kobza tehát rögtön siralomra válta, s az egész ország népe nagy kesergéssel siratá olly igen szent királyát. Ifjaik és szűzeik gyászba öltözve három esztendeig tánczba nem eredtek.

2. §. Péter király dölyféről.

Gizella királyné pedig a gonoszok tanácsából húga fiát, a velenczei Pétert, kinek atyja a velenczeiek herczege volt, tevé királylyá a magyarokon, hogy kénye kedve szerint teljesíthesse akaratjának gerjedezéseit, s hogy Magyarország, szabadságát vesztve, a németek alattvalója legyen. S miután Péter uralkodni kezdett, a királyi méltóság minden szelidségét levetkezé, és német dühösséggel tombolva az ország nemeseit megveti vala, az ország javait a németekkel és olaszokkal fönhéjázva és telhetetlen szívvel falván. Az erősségeket, várakat, és az ország minden méltóságát a magyaroktól elszedvén németeknek és olaszoknak osztja vala. De szerfölött kicsapongó is vala, s inasai féktelen bujaságukat csúfosan űzve, a magyarok nejeit és leányait, a hol csak Péter király járt s kelt, erőszakosan megfertőztetik vala. Nem is volt azon időben senki biztos felesége s leánya tisztasága felől Péter király udvari népének incselkedései miatt. Látván tehát az ország főpapjai és nemesei nemzetök bajait, mellyek a törvény ellen történnek vala, közönséges tanácsból kérék a királyt: parancsolja meg embereinek, hogy olly útálatos viseletökkel haladék nélkűl hagyjanak föl. A király azonban kevélységének dölyfében fölfuvalkodva és megdühödve, gonoszságát, mellyet szívében rejtegetve hord vala, egész méreggel kiönté a világ elébe, így szólván: "Ha darab ideig egészségben maradok, valamennyi birót, tekintetes urat, századost, országnagyot és méltóságot németekből és olaszokból teszek, és Magyarország földjét idegenekkel töltve be a németeknek adom birodalmúl." Ez volt tehát a visszálkodás szűlő oka Péter király és a magyarok között.

3. §. Aba király uralkodásáról és haláláról.

Tehát Péter uralkodásának harmadik esztendejében az ország nagyai és nemesei a püspökök tanácsára egybe gyülekezének Péter ellen, szorgosan keresve ha valakit találhatnának a királyi nemből, ki alkalmas lenne az országot kormányozni s őket Péter zsarnokságától hatalmasan megszabadítani. S minthogy az országban illyet semmi módon nem találhattak, magok közzűl egy Aba nevezetű ispánt, szent István király húgának férjét, tették királyukká. Aba király osztán összegyüjtvén a magyarok seregét megindula Péter ellen harczolni. Látván Péter, hogy a magyarok segitségétől elesett, Henrik császárhoz futa Bavariába, hogy magának segítséget kérjen. Miután tehát Pétert az országból kikergették, a magyarok azon zsarnokokat, kiknek tanácsából nyomorgatták vala őket, fölkeresék, s közzülök egyet darabokra vagdalának s két fiának szemeit kiszúrák, másokat vas mangorlókban törének össze, némelyeket agyon kövezének, Sebösnek pedig, ki Vazul szemeit kiszúrta volt, kezét lábát kerékben törék s úgy veszték el. Aba osztán királylyá szenteltetvén, Péter rendeleteit eltörölve a magyarok törvényeit parancsolá megtartani.

Aba királyságának osztán harmadik esztendejében Péter király Henrik császárral alá szálla, igen nagy sereget vezetve Aba ellen. Mit midőn Aba megtudott, követeket küldvén a császárhoz, megkisérté, ha tudna-é vele békét kötni vagy teljességgel nem: a császár azonban válaszában ellenségének mutatá magát. Megértvén hát Aba, hogy a császár vissza ügyekszik Pétert a magyarok közé állítani, megbosszankodva rá ronta Austriára és a Trense vizéig rablá s azután megtére. Karinthiába is küldvén azután sereget rablani, azt mondják, hogy a mint onnan rakodtan tértek vissza, Gottfried austriai őrgróf Pettau táján rajtok ütvén zsákmányukat elvette. Akkor ugyanis Austriának nem voltak herczegei hanem őrgrófjai. S minthogy ekkor a császár Kölnben mulatott, meghallván, hogy a magyarok ok nélkül fosztogatták a németeket, Németország fejedelmeivel tanácsot tarta, miként torolja meg a magyarok által okozott sérelmeket hasonló sérelemmel. Azért is roppant hadjáratot indíta és Ratiszláv cseh fejedelem tanácsából a Duna éjszaki partján jöve Magyarország határához. Aba király és a magyarok követei osztán igérik vala a császárnak, hogy mindenben eleget tesznek, csak Pétert királyuknak nem fogadják el, mit a császár végbe vinni szerfölött áhít vala. Mert esküvel kötelezte volt magát neki, hogy Magyarország királyságába ujolag behelyezi. Minthogy azonban a magyarok Pétert nem fogadák el, a császár, miután ajándékokat küldtek és hitet adtak, hogy a fogoly németeket szabadon visszaeresztik hazájokba, a lothringeni herczeg tanácsát követve s még inkább csábittatva az ajándékok által, megtére Bizanciába, Burgundia városába.

Ettől fogva tehát Aba király bátorságot véve garázda kezde lenni, s a nemeseket megvetve kevélyen dühöng vala a magyarok ellen, valamint az esküszegést is semmibe veszi vala. A magyarok osztán ezt tőle tűrni nem akarván összeesküvének, hogy őt halálra szánják és megöljék. De valaki elárulá szándékukat, s kiket közzűlök Aba elfogathatott, birói vizsgálat nélkűl megöleté, mi kiváltképen legfőbb veszedelmére vált. Behívata ugyanis ötven embert egy házba tanácskozni, s oda rekesztetvén őket, a nélkűl hogy vétköket bevallották, a nélkűl hogy törvényen marasztattak volna, fejöket szedeté. Miért is Szent Gellért csanádi püspök az egyházi törvény szigorúságával dorgálván a királyt, megjósolá hogy veszedelem fenyegeti. Akkor a magyarok közzűl néhányan a császárhoz futván kikelének Aba ellen, mondván hogy esküjét megszegni semmibe sem veszi, s a nemeseket, kik királylyá tették volt, megveti vala. Kiknek mondá a császár: tehát vissza kell adnia a foglyokat s a károkat meg kell térítnie. A császár tehát a magyarok tanácsán fölbátorodva bajor és cseh sereggel Austriába mene, titkolva hogy Magyarországba be fog törni, sőt tettetve hogy Abával egyezkedik. Ekkor Aba király követei szünetlen követelik vala a császártól a magyarokat, kik a császárhoz szöktek volt, vádolva mondván, hogy azok rablók és orvok s a császár és a magyarok közt a háború főfő gerjesztői, azért is az illy gazság koholóit Aba király kezébe ki kell adni. Mit tenni a császár semmi módon nem igérkezett. Tehát gyorsan előnyomulva Magyarország határaira üte, Sopronon át törve bé: de midőn Babót-on át akart vonúlni, a vizek miatt nem lehetett. A magyarok tehát kik a császárral és Péter királylyal valának, a császár seregét fölvezeték a Répcze folyó mellett, s egész éjjel lovagolva nap keltekor mind a két folyón könnyű gázlón átkelének. Aba király pedig Ménfőnél szálla vele szembe roppant sok fegyveressel, igen bizakodva győzedelmébe, mivel némely bajorok jelentették volt neki, hogy a császár kevesed magával jött. S a mint beszélik, Aba királyé lett volna a győzelem, ha csak némely Péter barátságában megmaradt magyarok zászlaikat földre nem dobták s meg nem futamodtak volna. Tehát hosszan és erősen folyt csata után végre is, isten segítségébe bizva, a császár diadalt nyere. Aba király pedig a Tisza felé futa s a magyarok, kiknek uralkodtában vétett vala, egy faluban, egy ó veremben megölik s egy egyház mellé eltemetik. Néhány év mulva, midőn testét a sírból kiásták, szemfedőjét és öltözetét rothadatlan és sebhelyeit begyógyúlva találták, s eltemették osztán testét tulajdon monostorában. A németekből azonban abban az ütközetben számtalan húllott el. A honnan azon helyet, hol a csata történt, mai napig Florumpajornak, a mi nyelvünkön Veszsz némöt-nek hívják.

III. FEJEZET.
Aba halálától I. András haláláig.

1. §. Péter király visszaállításáról.

A császár, miután diadalt nyert, Székes-Fejérvárba szálla, hol Péternek az országot visszaadá, s így osztán megtére Regensburgba. Péter király pedig és a magyarok, kik őt az országba visszahozták, ismét erőre és hatalomra kapva garázdák kezdének lenni. Miért is az egész magyarság szorgosan ügyel vala, hogy Pétert elkergetve miképen hozhatnák vissza Szár László fiait. Míg ezek így történtek, András, Béla és Leventa Csehországból Lengyelországba átmenvén Miska lengyel fejedelem által barátságosan lőnek fogadva. Hol Bélának, miután a pomerániai herczeget párviadalban legyőzte, Miska nejűl adá leányát. Mit András és Leventa nehezen szívelvén, ne hogy az ő becsületéből éljenek Lengyelországban, átmenének Ruthéniába. S midőn ott őket Lodoméria fejedelme, Péter király miatt, nem fogadta bé, onnan a kúnok földjére menének. Kik is azt hivén, hogy országukat kémlelik, elvesztésökön gondolkoztak, de miután egy magyar rab rájok ismert, azontúl igen jól bántak velök. E közben pedig Péter király a magyarokat előbbi sanyargatással kezdé terhelni. Akkor Csanádon mind egybejövének s tanácsot tartván köz értelemmel Szár László fiaiért küldenek, hogy jőjenek vissza az országba.

2. §. A magyarok fölkeléséről, Péter haláláról.

Kik is midőn, a milly titkon csak lehetett, Pestre megérkeztek, a három testvér hirnökei mindjárt azon éjtszaka Péter király udvarába nyargalva kikiáltják, hogy minden németet és olaszt, akárhol találják, le kell ölni, és a pogány vallást vissza kell venni. Reggelre kelve tehát tudakozódván Péter a dolog okáról, mint bizonyost tudá meg, hogy bent vannak Magyarországon. És jóllehet rettentő fájdalom érte, magát vígnak mutatja vala. Aztán titkon embereket külde, hogy foglalják el Fejérvárt: de terve kitudódván, a magyarok mindenhol kezdének lázadni, egyszerre öldökölvén a németeket és olaszokat, még az asszonyoknak, gyermekeknek és azon papoknak sem kegyelmezve, kiket Péter tett vala prépostokká, plébánosokká és apátokká. S miután Péter Fejérvárba nem mehetett bé, futásnak eredve Mosony felé mene, hol, mint mondják, sereg indula ellene. Eltérve tehát onnan is, sietve Fejérvár felé lovagola; mert a polgárok izenték vala, hogy jőjön vissza s a várost neki adják. S a mint Fejérvár körűl egy faluba érkezett, a sereg hirtelen körülvevé, hol is fogságba jutván szemeit kiszúrják. S jóllehet életben marada, lelke fájdalmában életét végezvén Pécsett temetik el, mellyet mint mondják ő alapított.

3. §. I. András megkoronáztatásáról.

A három testvért osztán, a mint Fejérvár városába bementek, valamennyi püspök, nemes, és az egész nép igen nagy dicsőséggel fogadá. S Andrást, mint idősebbet, az ország trónjára emelik. Némellyek ugyan azt állítják, hogy ezen testvéreket Vazul vezér egy Táton nemzetségbeli leánytól s nem törvényes házasságból nemzette s hogy ezért kapta volna azon jöttment Táton nemzetség a nemességet: ez nyilván mendemonda és nagyon rosszúl beszélik, mert a nélkül is nemesek és Scythiából erednek. Miért is azok a testvérek Szár László fiai.

4. §. Szent Gellért vértanúságáról.

Mi közben tehát ezek történtek, Gellért csanádi püspök, kit a magyarok Pesten egy hegyről kocsijával együtt letaszitottak, vértanúi koronát nyer: ki előbb barát volt a rosatei apátságban, melly Aquiléja terűletén esik; azután Pannoniába jővén Bélben sokáig remetéskedett.

5. §. András király háborújáról Henrik császár ellen.

Miután tehát András az ország koronáját fölvette, a bajorokkal, csehekkel és lengyelekkel mint mondják hadat folytatott, kiket harczolva legyőzvén, mint mondják, három évig adófizetőivé tett. Miért is Henrik császár Bodajkig lejővén öt hónapig ostromolta Fejérvár városát, hol végre erejében és hatalmában, mint mondják, úgy megfogyatkozott, hogy németei és olaszai sátraikban éjtszaka magokat elevenen eltemették; mert a magyarok a sötétben táborukba nyomulva nyilaikkal kegyetlenűl öldöklik vala őket. Végre a császár megbánva dolgát, András királytól és a magyaroktól bocsánatot kezde kérni, úgy hogy minden terhét Magyarországon hagyja lovain kivűl, és esküt tesz, hogy soha sem maga sem utódai Magyarország ellenségei gyanánt Magyarországba nem lépnek s addig Bodajkról lábát sem vonja ki, míg leányát Zsófiát, kit előbb a franczia király fiának jegyzett volt el nagyerős esküvéssel, Németországból elhozatva nőűl nem adja Salamon királynak. S a király tanácsot tartván mint mondják kegyelmesen megengedett neki. Ki is táborát meginditván, legelsőben bizonyos hogy a Bársonyos hegyen szálla meg. Mivel pedig emberei éhen szomjan el valának alélva, azon helyen a király ételt italt nagy bőven szolgáltata nekik, mellytől legnagyobb részök megmámorosodék. S midőn a császár őrei látták, hogy a magyarok semmire sem ügyelve nyargalásznak ide s tova, azt hitték hogy a szerződés alatt csel lappang, mit a seregnek tudtúl adva mondák, hogy a magyarok üldözésökre jöttek. S jóllehet sokan, betegen bádgyadtan, zsellye-székekben bársony vánkosokon heverve vitették magokat, oda hagyva zsellye-székeiket és bársony vánkosaikat lóra kapának, s napkeltekor Örs falu alá érének. S a mint a várnagy, ki a kapuban vala, észre vette, hogy fegyveres nép, az ország útról letérve, vad járhatatlan ingoványokon vonúl keresztűl, embereivel fegyvert ragada, s a mint az átkelő csapatot messziről szemmel tartva kiséré, a betegek, kik zsellyeszékeiket és bársony vánkosaikat a Bársonyos hegyen hátra hagyva lóháton jöttek, szekerekre kapva hajtatnak vala az ingoványokon keresztűl. Kiknek csatlósai, a mint mögöttök a várnagy csapatát megpillantották, ott hagyva a kocsikat s a kocsikon uraikat, a mint csak tudtak úgy elfutottak. Akkor a parasztok rajtok ütvén a kocsikat elszedve az urakat a kocsikon leöldöklék s testeiket a vizbe hajigálák. Melly betegekben némellyek lovagok, mások grófok s néhányan őrgrófok valának. A honnan azon gázlóban, midőn a viz kiszárad, mai napig is lópatkókat, kardokat s több efféléket szoktak találni. A hegyet pedig az igy ott hagyott bársony vánkosokról nevezte a föld népe Bársonyosnak.

6. §. András király haláláról.

Szent István király halálától tehát tizenegy esztendő és négy hónap telt el András uralkodásának első esztendejéig. E közben Péter uralkodott első és másod izben hatodfél esztendeig, Aba pedig uralkodott három esztendeig. András osztán öregségében elgyengülve uralkodásának tizenkettedik esztendejében fiát Salamont még kis gyermek korában királylyá tette, testvére Béla és fiai, tudniillik Gyeics és László megegyezésével; maga pedig elhala uralkodásának tizenötödik esztendejében, és eltemeték tulajdon monostorában Tihanyban fiával Dáviddal.

IV. FEJEZET.
I. Béla királytól V. István haláláig.

1. §. Béla királyról.

Ez után uralkodott Benin Béla. Kinek uralkodása alatt a magyarok a hitet és keresztséget elhagyták, esztendeig tévelyegvén a hitben, ugy hogy sem pogányoknak sem keresztyéneknek nem látszának, azután azonban tulajdon szántokból a hithez ragaszkodának. Ez minden vásárt adásvevésre szombat napra rendele s országa területén byzanti aranyakat hozata forgásba, mellyeket igen kis ezüst dénárokkal, tudniillik negyvennel, kellett beváltani. A honnan mai napig negyven dénárt aranynak hivnak, nem mintha aranyból volnának, hanem mivel negyven dénár ér vala egy byzanti aranyat. Uralkodott pedig két esztendeig s a harmadikban mult ki e világból, és a maga Szögszárd nevű monostorában temették el. Ő ugyanis szár (kopasz) és szög (barna) szinű vala, miért is monostorát arról nevezve, a millyen testi tulajdonságú maga vala, igy parancsolá hivatni.

2. §. Salamon királyról.

Végre Salamon, László és Gyeics közt nehéz meghasonlás támad, a hazai fiai egymás közt megoszlanak. Némellyek ugyanis Salamonnal, mások Lászlóval és Gyeicscsel tartának. Salamon király osztán ipát a császárt László és Gyeics ellen Nyitrán át igen nagy sereggel behozza. Ki Váczra érkezvén, miután László seregét megszemlélte, magát betegnek tetteté és Pozsonyon át Austriába visszatére, csehekből és bajorokból elegendő segítséget hagyván Salamonnak. A császár visszatértével osztán megtörtént az ütközet köztök Monyoród-nál. S hát aztán? Salamont legyőzik, a németeket és cseheket leverik. S a mint Salamon látta hogy őt és hadait legyőzték, futásnak erede, a Dunán Szigetfő-nél átkele, s onnan osztán Moson-ba vonula. A monyoródi ütközetben pedig nem csak a németek és csehek hullottak el, hanem az ország katonaságából is a nagyobb rész elveszett Salamon tehát unokatestvéreitől félve egész családostól Styriába mene, hol is családját az admonti monostorban hagyván, Mosonba visszatére, ujolag sereget akarván gyüjteni. De miután ügye napról napra alább szállt, amazoké pedig szerencsés előmenetelt nyert, megzavarodva visszatére a császárhoz, hogy segítséget kérjen. S jóllehet katonaság fizetésére bőséges pénzt ada ki, a németek a magyaroktól féltökben nem akarák elfogadni. Miért is minden reményét vesztve visszatére Admontba a királynéhoz, kivel néhány nap együtt lakván, onnan barát ruhában Fejérvárra mene. S midőn bátyja László a boldogságos szűz egyháza csarnokában saját kezével alamizsnát osztogata, ő is, úgy mondják, kapott közöttök. Kit is, a mint rá tekintett, László mindjárt megismere, s az alamizsnaosztásból megtérve szorgalmatosan kerestete, nem azért, hogy ártani akart volna neki; ő azonban, rosszat tévén föl felőle, eltávozék onnan az Ádriai tenger felé, hol is Póla nevű városban haláláig igen nagy szegénységben, vezeklésben tölté életét. Ott is fekszik eltemetve, mert haláláig soha vissza nem tért feleségéhez. Felesége Zsófia királyné pedig nagy lelki tisztaságban maradván követei által gyakran látogattatja vala férjét, küldvén neki költséget, a mint kaphatott, egyszersmind hivogatván is, hogy méltóztatnék őt haláláig meglátogatni. Ki is, jóllehet szándékában vala, roppant szegénysége miatt szégyenelve magát, vonakodék elmenni. S midőn neje megtudta, hogy elhalálozott, jóllehet Németország sok fejedelme akart volna vele házasságra lépni, mind megvetve, a mi világi java vala eladatván a szegényeknek osztogatá, maga pedig apáczává lőn, s igen szigorú életet élve költözék az Urhoz. S az említett monostorban temettetve, mint szentet tisztelik.

3. §. I. Gyeics királyról

Salamon után pedig Gyeics uralkodék három esztendeig, és meghalván eltemeték Váczon, mellyet, mint mondják, ő alapitott.

4. §. Szent László királyról.

Gyeics után pedig uralkodék László harmincz esztendeig és három hónapig: Váradon nyugszik. Ennek idejében tehát a magyarok nagy ellenségeit, a besenyőket, kik Magyarország rablása után megfutottak, Erdély-ben, Kerlés nevezetű hegynél elérik, s László király és a magyarok úgy meggyőzik, hogy, a mint mondják, egy sem maradt életben közzűlök.

5. §. Kálmán királyról.

László halálával pedig utána Gyeics király fia Kálmán uralkodék tizennyolcz esztendeig, kinek teste Fejérvártt fekszik. Ez egyébiránt főpap vala, s onnan áttéve koronázták királynak. Könyves Kálmánnak is hívták, azért mert könyvei valának, mellyekben mint püspök olvasa vala a maga óráin. Ez Dalmátországba sereget küldvén megöleti Pétert, kit a magyarok, a mint velök a Gozd nevezetű hegyek közt szembe szállott, az említett hegyek közt meggyőzének és megölének. A honnan azon hegyeket magyarúl mai napig Pétör gozdjá-nak nevezik. Mert ezen király széke és trónja Tenén városában vala. Ezt tehát megtévén s Dalmátországot meghódítván, gályákat, hajókat és dereglyéket fogada a velenczeiektől, magyar sereget küldvén azokkal Apuliába, hol Monopoli és Brindisi városokat elfoglalák, némelly polgáraik a velenczeiekhez hűségben maradván. S miután azon városokat a velenczeieknek hagyták birni, Apulia síkját némelly helyeken sebes nyargalva feldúlván, abban három hónapig maradának. Végre a hajókhoz visszajövén a tengeren megtértenek Dalmátországba, magyar kapitányt s a magyar király zászlaját ott hagyván a velenczeiekkel. Melly városokat azután Vilmos Siczilia ifjabb királya a pisaiak segítségével nagy költséggel bajosan foglalt vissza.

6. §. II. Béla királyról.

Kálmán után pedig Béla uralkodik tizenegy esztendeig s két hónapig. Fejérvárott van eltemetve.

7. §. II. Gyeics királyról.

Béla után pedig Gyeics uralkodék húsz esztendeig, végre meghal s eltemetik Fejérvárott.

8. §. III. István, II. László és IV. István királyról.

Ez után uralkodék István tizenegy esztendeig, kilencz hónapig. Kinek uralkodása alatt László herczeg bitorlá az országot és koronát fél esztendeig. Fejérvártt van temetve. Ez után testvére István bitorlá a koronát öt hónapig és öt napig; végre legyőzik, melly ütközetben az ország több nemeseit leölik. Maga pedig az országból kiűzetve végre Zimonyba jöve s ott végzé életét. Fejérvártt nyugszik.

9. §. III. Béláról.

Ez után uralkodék görög Béla, kit Becsa és Gregor a görög császárnál hosszacskán tartott. Ez az orvokat és rablókat üldözte, s ez hozta bé szokásba a folyamodványnyal való szólást, mint a római s a birodalmi udvarnál szokásban van. Fejérvártt fekszik temetve.

10. §. Imre királyról.

Béla után uralkodott fia Imre.

11. §. II. András királyról.

Ez után uralkodott András hatalmas és dicső király. Ez a szent földet megjárta, hol az összes keresztyén fejedelmek kapitányukká választották, s a babiloni szultán seregét a magyarokkal és székelyekkel megszalasztotta, és az assziriabeliek s más nemzetek által népével együtt nagy tisztességgel lőn fogadva. Onnan igen nagy dicsőséggel tért meg Magyarországba.

12. §. IV. Béla királyról.

Ez után uralkodott fia Béla, ki a minorita barátoknál Esztergomban van eltemetve. Ennek idejében a mongolok vagy tatárok három oldalról beütnek Magyarországba ötszázezer fegyveressel, ezen kivűl lévén még negyvenezerig való századosuk és tizedesök; kikkel a nevezett király a Sajónál szembe szállván, a mongolok legyőzik, Urunk születésének ezerkétszáznegyvenegyedik esztendejében; hol az ország csak nem egész katonasága tönkre jutott, maga Béla előlök a tengermellékre szaladván. S miután a tengermellékről visszatért, Fridrik austriai herczeg haddal támada rá, kit Bécs-Ujhely előtt a magyarok láncsával mellbe szúrva elvesztének.

13. §. V. István királyról.

Azután fia István király uralkodott, ki Csehország Ottokár nevű királyát, a mint tudniillik cseh, osztrák, steier, brandenburgi és más vegyes hadakkal ellene jött, a Rábcza folyó mellől dicsőségesen kiverte. Ez Bodon városát is urodalma alá hajtá, s míg élt, a bolgárok urát engedelmességre kényszeríté. Végre e világból elköltözvén, a boldogságos szűz szigetében az apáczák kolostorában nyugszik temetve.

V. FEJEZET.
IV. László király dolgairól (1272-1282).

1. §. László király háborúja Ottokár cseh királylyal.

Ez után uralkodik fia harmadik László. Ezt ugyanis, az Úr úgy rendelvén, még gyermek korában koronázták az ország királyává. Tehát ennek idejében Ottokár cseh király, ki a német birodalom jogából erőszakkal és igaztalanúl sokat bitorolt honnan erőt és hallatlan hatalmat merített, Magyarország szélein különböző helyeken igen nagy vidéket dúlt vala fel; miért rajta László atyja méltó boszút még nem állott, mivelhogy véletlen halála előbb meglepte vala. Miután azonban időközben Németország fejedelmei a frankfurti gyűlésen Rudolf habsburgi grófot királyukká választották, ugy hogy a birodalom igazait, mellyek el voltak foglalva, tartozzék visszavenni, ő, mint a birodalmi hűbérek visszaszerzője, legelsőben is Austriába mene, mellyet Ottokár megtámadott és birt vala. S miután Bécsben hosszasabban űlt és jogait a cseheken követelte, a cseh király olly töméntelen, nagyerős sereget külde ellene, hogy Németország fejedelme kételkedik vala tulajdon erejével ellene állani. Miért is tehát Magyarország nagyságos királyát, mint a katholika anyaszentegyház fiát, kiváná alázatosan segítségére, örök barátságra kötelezvén azért magát nekie; hozzá tévén azon fölül, hogy a király ebben a római szentegyháznak is legnagyobb szolgálatot látszatik tenni: ő maga pedig, bármikor megkeresendi a magyar király, hasonló segítséggel tartozik nekie szolgálni. Minthogy pedig László, Magyarország királya, lelkében és szivében rejtegeti vala Ottokár vakmerő dölyfét, melylyel atyja ellen s ő ellene tört, mivelhogy gyenge korú s testi erejű vala, elhatározá magát, hogy a németországi fejedelem kérelmének eleget teszen. Megindulván azért Fejérvár városából mint Mars fia, kinek csillagzata fogantatása és születése napjától fogva neki bátorság és más természeti erények dolgában erőt s gyarapodást szolgáltat, a legfelségesebb isten hatalmában és ősei tudniillik szent István, Imre és László királyok és szentek fogadásaiban híve s közbenjárásaikba bizakodva, a királyi felség zászlaját felemelve, seregével Marchegg-nél Rudolfhoz csatlakozék, ki jövetelét és segítségét, mint az istenét, úgy várja vala. Mivel pedig Rudolf hadi népe nehezebb féle fegyverzete miatt nehéz mozgású s olly roppant sokaságnak, mellyet hirlenek vala hogy Ottokár vezet ellenállni igen megréműlt vala, azért is ellene menni s mozdulni kételkedik vala. Látván és megértvén ezt László király, Ottokár elébe vonúl, ki Stillfried vára körűl a Morva vize mellett, csatára sietett és készen állt, s a cseh sereget minden felől körűlkeriti. Kiknek lovait és magokat is a király magyarjai és kúnjai nyilaikkal sebzve úgy háborgatják, hogy Milot, Ottokár katonaságának vezére, kiben a sereg nagyja leginkább bizik vala, a magyarok rohamait és nyilait kiállani nem birva, embereivel megszalada, s utána a lengyel zsoldosok bomlott seregben futának a csehekkel együtt, a kúnok ezen csaták közben a cseh király és serege podgyászait és fegyverneműit fosztogatva zsákmányra hányván. Ezen csatában tehát Ottokár királyt, a mint a sereg közt eszeveszetten ide s tova bolyong, elfogják és megölik. Fiát Miklós herczeget pedig foglyúl hozzák Magyarországba a többi fogoly bárókkal, grófokkal és számtalan vitézekkel együtt. A halottak számát az említett ütközetben egyedűl a mindentudó isten tudta volna megbecsülni. Rudolf Németország s a rómaiak királya pedig embereivel csak áll vala, nézve mi történik. E diadal után tehát a német király László királynak megköszöné, hogy általa az nap Austria és Stiria neki vissza lőn szolgáltatva. S igy Magyarország királya László diadallal megtére, a német király Austriában maradván.

Ez ugyanis László királynak első győzedelme, mellyet isten kegyelme neki még ifjusága korában ada, melly hadjáratban azon nap a Bastech nemzetségéből eredő Renold gróf, Renold fia, tartá a király zászlaját emberűl, és hatalmasan; testvérei András, Salamon, László, s Magyarország más nemesei, mint az ég csillagai számtalan, a király úr mellett állván. Hogy tehát emlékezetben maradjon László király illy dicsőséges és diadalmas győzedelme, a csehek, lengyelek és morvák szégyenére és örök gyalázatára paizsaik és zászlaik a fejérvári egyházban, az ország székes helyén, a falra függesztve örökre fennmaradnak.

2. §. László király másik harczáról a kúnokkal.

Más csudálatos ütközete is vala László királynak a kúnokkal fiatal korában, mellyet az előbbeni ütközethez hasonlíthatni. Midőn ugyanis a kúnok, kiket a király kegyes emlékű nagyatyja Béla király hozott be elsőben, utóbb mint a fövény elszaporodtak, magának Béla királynak is forgott eszében, hogy őket vármegyénként elszéleszsze, de soha nem bátorkodott megtenni, attól tartván hogy az országnak általok sérelme származik. S azt mondják, hogy ugyanezt gondolta felőlök atyja, jó emlékezetű István király is, s az említett óvakodás miatt vonta vissza szándékát. De a dicső, lelkes és nagyratörő László király, megtudván hogy közöttök ellene hütlenséget koholnak, úgy vonula ellenök hadakozni, hogy azon csatában keményen legyőzetvén, sokan fogságba jutának, némellyek pedig közzűlök, feleségeiket, gyermekeiket s minden vagyonukat elhagyva, a barbár népekhez futának. Azon kevesek is, kik benmaradtak, a király parancsainak annyira hódolnak, hogy remegő szivvel alig mernek a király arczára tekinteni. Ezen ütközetben tehát a kúnok megölik Olivért, Pata fiát, az Aba nemzetségből, Andrást, Lőrincz testvérét, Miklós gróf fiát, a Vigmán nemzetségből, Lászlót, Pannyit gróf fiát, a Miskolcz nemzetségből, és Demetert, Mihálka fiát, a Rosd nemzetségből.

FÜGGELÉK.

I. FEJEZET.
A jövevény nemesekről.

1. §. A jövevények beköltözéséről Gyeics vezér idejében.

Minthogy a tiszta magyarságban nincs több törzs vagy nem, mint a száznyolcz nemzetség, lássuk, honnan veszik eredetöket azok nemzetségei, kik az olasz földről, vagy Németországból vagy más tartományokból származtak. Gyeics vezér a Turul nemzetségből vala ugyanis az, kinek mint mondják, a magyarok közt legelsőben szózat zendűlt meg az égből, hogy a keresztyén hitet és keresztséget vegye föl. Mivel azonban keze embervérrel volt fertőzve, nem vala alkalmas a hitre téritni illy nagy nemzetet. S jóllehet maga és háznépe szent Adalbert által a keresztség kegyelmét fölvette: mindazáltal az égi trónról szózat jöve hozzá, hogy e gondolattal hagyjon föl; minthogy mind ennek véghez vitelét a felséges isten kegyelme tőle származandó szent Istvánra bizta vala. A honnan ezt hallván, nemzete megtéritése dolgában, a mit tehetett s a mivel tartozott, szent Adalbert prágai püspök rendelése szerint nem mulasztotta el megtenni. Külde azért követeket a keresztyén tartományokba, hogy óhajtását mindenkinek hireszteljék. Miért is ennek hallatára sok gróf, vitéz és nemes jöve hozzá a keresztyénség országaiból. Némelyek ugyanis jövének isten szerelméből, hogy a vezért a pogányok ellen, kik a hitet nem vennék föl, segítsék, mások pedig hogy a pogányoktól és üldözőiktől szabadúljanak: mert ez a nemzet, míg pogányságban élt, kegyetlen üldözője vala a keresztyéneknek.

2. §. Tanbergi Tibold grófról.

Akkor jöve osztán Gyeics vezérhez Tibold tanbergi gróf kit Graf Tiboldnak hittak. A honnan némelyeket azon nemzetségből maig egyszerűen Graf-oknak hívnak. Ettől származnak a Babocsai-ak. Ezek ugyanis Deutschenland-ból valók.

3. §. Hont és Pázmán testvérekről.

Ezután jöve Hont és Pázmán két egy testvér; svábföldi eredetű pánczélos vitéz. Ezek ugyan is vitézeikkel Magyarországon át utazva túl a tengerre igyekeznek vala, de Gyeics vezér által letartva utóbb szent István királyt a Garan vizében német módra vitézi karddal övezték.

4. §. Venczelin grófról.

Ezután jő be Wasserburg-ból Wenczelin gróf. Ez ölte meg Kopány somogyi vezért. Ennek nemzetségét Jáki-aknak nevezték.

5. §. Wolfer és Hedrik testvérekről.

Ezután Wolfer jöve be Hedrik testvérével Vildoniából, negyven tegzes lovaggal; ennek a Kiszén hegyét adják szállásúl, mellyen favárat, s végre barátkolostort is építtete, mellyben halála után temetve lőn. Ettől veszik eredetöket a Hedrik-ek.

6. §. Lébéni Pothról.

Ez után jöve bé Lébéni Póth, kit más néven Erneszt-nek neveztek. Ez sok vitézzel jött Magyarországba; tőle veszi eredetét Konrád, altenburgi gróf.

7. §. Kelád és Gúthról.

Hanem az után Péter király idejében jőnek bé Kelad és Gúth testvérek a svábok nemzetségéből; Stof várából erednek.

8. §. Altmannról.

Ezek után jő bé Altmann Fridburgból, pánczélos vitéz a thüringiek hazájából. Ettől származnak a mai Balogiak.

9. §. Olivérről és Rátoldról.

Ezek után jönnek bé Olivér és Rátold Kálmán király idejében, Apuliából, Casertá-ból veszik eredetöket.

10. §. A Zsámbokiak őseiről.

A mostani Zsámboki-ak pedig a campaniai grófoktól Francziaországból erednek.

11. §. Becse és Gregorról.

Becse és Gregor nemzetsége hasonlóan Francziaországból ered, Vilmos nemzetségéből, kit Cornes-nek neveznek.

12. §. Buzádról.

Buzád nemzetsége Meissen-ből veszi eredetét; a wartburgi kerületből való nemesek.

13. §. Hermannról.

Hermann nemzetsége pedig Nürnberg-ből származik, eléggé nemesek; Gizella királynéval jöttek bé.

14. §. Radván és Bogáthról.

Hanem a kik Radván és Bogáth nevet viselnek azok nemzetsége Csehországból veszi eredetét.

15. §. A Ludányiakról.

Hasonlóan azok nemzetsége is, kiket Ludányiaknak neveztek.

16. §. Simon és Mihály spanyol grófokról.

Simon gróf és testvére Mihály nemzetsége pedig kiket Martinsdorferek-nek hívnak, harmadik Béla király fia Imre király idejében Constantia királynéval, az arragoniai király leányával, ki Imre király felesége vala, jött bé Magyarországba magokkal becsületes vitézeket és igen díszes kiséretet hozván. Mivel ugyanis nemzetségök bizonyos nagy gróffal igazságos és bizony okokért folytonosan harczolt, végre azon gróf ellen, mint mondják, sereget gyüjtve hadakozott, mikor az említett nagy grófot Simon, t. i. Simon és Mihály gróf atyja, és nagybátyja Bertrám elfogván megölte. Miért is Simon és Bertrám ellenségeskedést vonván magokra, az emlitett királynéval mindjárt bejönnek Magyarországba. Kiknek nemes voltukat tapasztalván Imre király, örömmel fogadá őket s széles és bő hűbéri jószágokkal adományozá meg Magyarország különböző részeiben. Mivel pedig az emlegetett nemzetség Spanyolországban több várat bir, melylyekben azonban egy Bojót nevű a fő: azért is az említett grófok és elődeik legelső szállásukat Nyergedszeg körűl Bojótnak nevezték. Nemzetségök sast szokott pajzsán viselni, mellyet más vitézek és grófok Spanyolországban hordani nem bátorkodnak, még pedig azért, mert a tunisi szultán seregét, melly Majorika és Minorika szigetét hajókkal és hajós sereggel megszállva elfoglalta volt, az arragoniai király többi vitézei nem birván, mint mondják, az ő nemzetségök verte ki. A honnan a király és a vitézek községének végzéséből határozva lőn, hogy előbbi czimeröket, melly írott alak nélkűl tiszta vörös vala, sassal cseréljék föl. Elhozta volt Constantia királyné magával Simon és Bertrám gróf Tata nevezetű hugát is, olly szép és gyönyörű leányt, hogy azon időben a világon hozzá hasonlót alig tartanak vala. Melly leány Benedek herczeggel, Konrád fiával, kelt egybe, Martinsdorf faluval együtt más jegyajándékokat is kapván Imre király és Constantia királyné részéről.

17. §. Gottfrid nemzetségéről.

Ezeken kivűl III. István király idejében jöve Magyarországba egy Gottfrid nevezetű vitéz Meissen tartományából, kitől származik Kelad fiai Filep, László és Gergely nemzetsége. Ezen Gottfrid ugyanis, ki nemes fiú, t. i. a Hertfeldi gróf fia vala, a frankfurti gyülésen, hol császárt kellett választani, lázadást támasztván, mint mondják, a thüringeni tartomány grófját megölte, s onnan futással menekülve mint bujdosó jött István királyhoz, kitől ellenségei vissza is követelték. S minthogy István király ellenségeinek ki nem adta, Németországon ellene számkivetési itéletet hoztak, s igy marada akaratlanúl Magyarországban. Kit azután a király sereggel Bosznia fejedelme ellen küldött, kinek legyőzése után a királyhoz visszatérvén, azon túl az vele kegygyel bánik vala.

18. §. Miurkról és testvéreiről.

Csákányi Miurk is, Venczel és Jakab testvéreivel Magyarország fejedelmeitől veszi eredetét. Magyarországnak új lakosai, IV. Béla királylyal sógorsági összeköttetésben vannak.

19. §. Több idegen nemzetbeli jövevényekről.

Valamint Gyeics vezér úgy más királyok idejében is jöttek volt bé csehek, lengyelek, görögök, besenyők, örmények s majd minden külföldi nemzetből, melly az ég alatt van, kik a királyoknak vagy az ország más urainak szolgálván s tőlök hűbéreket szerezvén, idő multával nemességet nyertek, kiknek neveit jelen könyvbe foglalni terhesnek gondoltam.

II. FEJEZET.

Az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról,
cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.

1. §. A szolgák eredetéről Magyarországon.

Mivel azonban némelyeket érdekel, mik az udvarnokok, várnépek, továbbá a cselédek, szabadosok és rabszolgák, kikkel csak nem egész Magyarország telve van, és honnan vették eredetöket, ezt is méltónak gondoltam jelen munkámhoz csatolni.

Ugy volt, hogy midőn a magyarok, Pannoniát birtokukba vévén, keresztyén és pogány foglyaik közzűl a népek szokása szerint némelly ellenszegülőket leöltek, némelly derekabbakat magokkal vivén a háborúba, nekik a zsákmányból némi részt juttattak, némellyeket pedig különféle szolgálatra alkalmazván, sátraik körött szoktak tartani: ezen foglyoknak barmaik jövedelméből és csupán zsákmányból vala élelmök, mint a kúnoknak. Később azután, a mint a magyarok a hitet és keresztséget fölvették, a római egyház Gyeics vezérnek és szent István királynak, miután a Krisztust megismerték, mint mondják, erős parancsolatba adta, hogy ne zsákmányoljanak, s a keresztyén foglyokat ezentúl hagyják régi szabadságukban, minthogy a foglyok közt sok nemes van. Minthogy azonban az ország igen tágas és néptelen vala, s az egész község a pápának nem is adá erre nézve megegyezését; utóbb a pápa ekként ada fölmentést, hogy a foglyok földet miveljenek s a föld terméséből éljenek, mint más keresztyének. Azért is a foglyok, kiknek földjök nem volt, ön szántokból béradásra vállalkoztak, mellyet uraiknak fizettek.

2. §. Az udvarnokokról.

Idő multával pedig, miután a hit megerősödött, az ország előkelői, kényökre akarván élni s számtalan foglyuk lévén, nem engedék őket szabadon menni, mint a pápa akarja vala, hanem udvaruk szolgálatára rendelék közzűlök, kiket hazai néven udvarnokoknak neveztek. S jóllehet azon időben az ország több nemesei tétettek volt foglyaikkal illy szolgálatot: Kálmán, Gyeics király fia, idejében ez el lőn törölve. ő az illyes szolgálatokat foglyaitól egyedűl magának akará megtartani, és a főpapoknak, kiknek foglyaiból ajándékozott. S ne hogy a nemesek községe ezen eltörlést nehezen vegye, a király az ő foglyaikat az ország nádorának adá használni, kit a nemesség hasznáért tesznek.

3. §. A várnépekről.

De mivel az új keresztyén magyaroknak nehéz vala a hit terhét viselni, mivel el kell vala szokniok a zsákmánytól, foglyaikra nehéz munkákat és terheket raknak vala, mi a főpapoknak nem tetszvén, a pápával e felől szólának. S hallván a pápa a főpapok panaszát, miután szent István király dicsőséges életéről a követőktől, kik nála valának, tudokozódott, mint mondják illy szavakra fakada: "Én, úgy mond, apostoli vagyok, de ő valódi apostol. Azért országa egyházainak rendezését is az ő tetszésére bizom, s az általa megváltott foglyokat egyedűl magának hagyom hogy birja." Miért is mindnyájokat megváltá a magyaroktól, kiket nálok találhatott, azokon kivűl, kiket az ország nemesei az egyházaknak engedtek volt birni. Kik közzűl némelyeket váraihoz rendele szolgálni könnyebb szolgálatra.

4. §. A várjobbágyokról.

A várjobbágyok pedig szegény nemesek, kik a királyhoz folyamodtak s kiknek a király a vár földeiből adott, hogy a vár birtokait s a várat háború idején őrizzék.

5. §. A cselédekről.

Ugyanazon foglyok közzűl másokat cselédekké tettek, kiket azután Kálmán király annyifélékké változtatott.

6. §. A szabadosokról.

El vala végezve szent István király által az is, hogy a cseléd, ha meg akarja magát váltani, száz byzanti aranynyal váltsa meg magát és háznépét; ha pedig nőtelen és gyermektelen, maga személyét huszonnégy byzanti arannyal vagy annyit érő szolgálattal. Mert a magyarok foglyaikat nem örömest engedték a királynak megváltani, hanem kényszerítve voltak szent István király és a főpapok által.

7. §. A rabszolgákról.

Csupán azon foglyokról van ez irva és előadva, kik keresztyén nemzetből jutottak fogságba, azokról pedig, kik pogány népből valók voltak, a pápa mit sem szól: mert azt akarja az apostoli szék, hogy a pogányok a keresztyének alá legyenek vetve. A honnan az illy foglyokat özvegyeknek nevezik: mert ezeket minden magyarnak megengedte az egyház birni és tartani.

(forrás)

HUN-MAGYAR ROKONSÁG

2009-02-27T05:45:00.000-08:00

A hun-magyar rokonság több mint ezer éven át mondáink, krónikáink, történelmünk elfogadott ténye volt. Álmos és Árpád, Atilla leszármazottainak tartották magukat. Árpádot nem azért választották fejedelemmé, mert az egyik legerősebb törzs feje volt, hanem azért, mert a többi vezér is Atilla leszármazottjának tekintette.

A lovas kultúrák mindig nagyon számon tartották származásukat, és ha valaki nem tudott felmutatni legalább 8-10 felmenő őst, jöttmentnek számított. Nagy tekintélyű vezérek és fejedelmi családok viszont 20-25 felmenő ősig könnyedén vissza tudtak számolni. 20-25 nemzedék időben 400-500 évet jelent, tehát ha a honfoglalás idején úgy tudták, hogy Árpád Atilla leszármazottja, akkor ez azt jelenti, hogy vissza is tudtak menni Árpád felmenő ágán Atilláig. Ezért lett Árpád az ősmagyarság fejedelme.

Így tudta Anonymus is, III. Béla királyunk (1173-1196) jegyzője, aki 300 évvel Álmos és Árpád fejedelmek bejövetele után megírta a honfoglalás történetét. "Szkítiának első királya Magóg volt... Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király... Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai". "A hét fejedelmi személy... fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Választásuk... Pannónia földjére esett, ugyanis azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott."

Közel egy évszázaddal Anonymus után, 1283-ban Kézai Simon, IV. László király krónikása, további részleteket közöl a hun-magyar rokonságról. 'Ménrót király a bábeli nyelvzavar után két fiút nemzett, Hunort és Magort, akikből a hunok vagyis a hungarusok erednek.' Kézai Simon azt is tudni véli, hogy Atilla pajzsán koronás turul ékeskedett, és ez az uralkodói jelkép Géza fejedelem idejéig fennmaradt. IV. László király krónikása részletesen leírta művében Atilla király tetteit, akinek a Kárpát-medencébe való bejövetelét a magyarok honfoglalásának tekintette.

Krónikáink szerint a magyarság és vezérei küldetés tudattal érkeztek a 890-es években a Kárpát-medencébe azért, hogy visszafoglalják ősük, Atilla rájuk hagyott örökét. Egy lovas műveltségű nép, a magyar, tudatosan lépett tehát az előző, a hun örökébe, elfoglalva azt a Kárpát-medencét, amelyet tartós megtelepülésre különösen alkalmasnak tartott. Vitathatatlan tehát, hogy az Árpád-kori magyarság és az uralkodó-ház Atilla örökségének tekintette magát. Még a címerállat, a turulmadár is Atilla öröksége.

A századok során a hun-magyar rokonság mindig a magyar történetírás alapját képezte. 1575-ben a kolozsvári lelkész, Heltai Gáspár, aki megírta és kinyomtatta a magyarok történetét így ír: "A hunok, akiket mostan magyaroknak nevezünk, régen Szkítiában mind vadászással éltek. 373-ban kezdének a magyarok kijönni Szkítiából, és megszálltak Pannóniában a Tisza, nagy folyóvíz mellett."

Szenci Molnár Albert hasonlóan ír (1621.): "Magyar népünknek a hadierény örökké tartó dicséretét fegyverivel és katonai bátorságával Atilla király nyerte el."

Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651.):

"Én vagyok a magyarok legelső királya
utolsó világrészről én kihozója!
Én lehetek tehát magyarnak példája
Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája."

Kölcsey Ferenc még a Himnuszban is megemlékezik a hun ősökről (1823.):

"Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére."

A hun-magyar rokonság mellett szóló néhány érv:

1. Embertani tényezők: a hun és a honfoglaláskori sírok leletanyaga genetikailag nagyon közel áll egymáshoz.

2. A régészeti emlékek közös stílusjegyei és közös jelképei.

3. A hagomány és mondavilág: az európai népek közül a magyar mondavilág őrzi legerősebben a hunok emlékét...

4. A hun-magyar regék közös jelképei: a hunoknál ugyanúgy megvan az égigérő fa, mint a csodaszarvas legendája...

5. Közös Isten szavunk, Istenfogalmunk és közös hitbeli értékeink, amelyek a hun és magyar kultúra vallási értékvilágát közös alapokra helyezik.

A hun-magyar rokonság tehát a magyarság történelmi önismeretének, nemzeti tartásának és hősies kiállásainak minden időben meghatározó tényezője volt. Történelmünk legszörnyűbb viharaiban is erőt adott a hun-magyar rokonság eszméje és Atilla király dicső tettei.

(Cey-Bert: A hunok és magyarok Istene, A hun-magyar Istenfogalom kialakulása,

Ősi Gyökér kulturális szemle, XXVII.évf. 3-4 szám, 1999. július-december, 47-48. o., Kiadó: Miskolci Bölcsész Egyesület)

* * *

Államalapító Árpád fejedelem származásával kapcsolatban a hun-magyar rokonságról fontos megemlékeznünk. A kérdés felvetődik: rokonságról van szó, vagy egy ugyanazon népről? Az Árpádház ősének tartja Nimródot a világ első királyát, és egyenes felmenőjének Magyarország első királyát, Atillát. Atilla okleveleiben az alábbi címet használja, saját magát így nevezi meg:

"Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett, a hunok, gótok, médek, dánok királya, a földkerekség félelme (féltője) és Isten ostora."

Az Árpád-ház ősanyjának Emesének a szent Turul-madár, családjuk címermadara, jelezte fia Álmos és annak ivadékai születését. Innen ered az Árpád-ház eredeti neve, a TURUL-NEMZETSÉG. Nem kizárt azonban, hogy ez az elnevezés már ősidők óta ennek a szent nemzetségnek a neve, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Atilla pajzsát is a koronás Turul díszítette. (K.M.E.)

Cey-Bert Róbert Gyula

(forrás)

A Nimród-monda háttere

2009-02-27T05:31:00.000-08:00

Középkori krónikáink a magyarság első őseként a legendás Nimródot jelölik meg. Nimród először Kézai Simon, Kún László udvari papja, 1282 körül írt Gesta Hungarorumában lép fel a magyar történetírásban. Kézai elmondja, hogy a vízözön után kétszázegy évvel az óriás Nimród egész nemzetségével hozzáfogott a bábeli torony építéséhez. A nyelvzavar után Evilát földjére költözött, és ott felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, HUNORT és MAGYART. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli, sőt még egy német krónikás is átvette.

Ki volt Nimród?

Neve már a Bibliában is szerepel, mint Noé legrosszabb fiának, Kámnak egyik leszármazottja. A Biblia első könyve, a Genezis, ezt írja róla: "Nimród volt az első uralkodó a földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mondás, 'Akárcsak Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt'. Birodalmához tartozott Bábel, Erek és Akkád, valamennyi Sinár földjén." A Genezist kb. Kr. e. 950-ben írták. Az idézett szöveg arra utal, hogy Nimród már akkor is legendás hírű személy volt, ki már kissé elmosódott a történelem homályában.

A modern történettudomány minden különösebb vizsgálat nélkül 'szép mesének' nyilvánította a magyar Nimród-mondát, Kézait pedig azzal vádolta meg, hogy Nimródot egyszerűen csak kölcsönvette az Ószövetségből, hogy a magyarságnak elfogadható bibliai őst szerezzen.

A feltett kölcsönzésnek azonban sok akadálya van. Nimród ugyanis mint Kám leszármazottja szerepel a Bibliában, viszont a keresztény egyházatyák, kiket Kézai jól ismert, a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától, Jáfettől származtatták. Ha tehát Kézai egyszerűen a Bibliából szedte volna Nimródot, az egyház tanítása ellen járt volna el, Kám nemzetségében keresve őst nemzetének. Ezt pedig mint katolikus pap, főként mint a király saját lelkésze, nem tehette meg.

A Biblia arról sem tud, hogy a bábeli tornyot Nimród építette volna. Viszont az araboknak van egy ősrégi mondájuk, hogy a bábeli tornyot Nimród építette, mert meg akarta látni Ábrahám Istenét. Hasonló mondák más népek közt is maradtak fenn Mezopotámiában és a Közel-keleten. Ezekről azonban Kézai nem tudhatott. Honnan került tehát ez a motívum krónikájába?

A modern bibliatudomány azt is megállapította, hogy a Genezisben Noé leszármazottaiként szereplő személyek nem egyéneket képviselnek, hanem népeket és országokat, s hogy az ószövetségi zsidók Kám nemzetségébe azokat a népeket sorozták, melyek legveszedelmesebb ellenségeik voltak. Nimród a régi arab legendákban következetesen mint Ábrahám ellensége szerepel. Minthogy Ábrahámot az arabok éppúgy ősüknek tekintették, mint a zsidók, ez a szembeállítás arra utal, hogy Nimród népe a szemita népeknek igen veszedelmes ellensége lehetett és felettük uralkodott is.

Nimródnak ez az ellenszenves beállítása a későbbi zsidó irodalomban is megmaradt és a korai keresztény egyházatyák is átvették. Így pl. a 'Naftali testamentuma' című apokrif zsidó irat az istentelen Nimródról beszél, aki a népeket Isten ellen lázadásra vezette. Szent Izidor szerint Nimród tanította a perzsákat a tűz imádatára, “a fekete Kus fia, fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz tanait."

A fentiekből kitűnik, hogy Nimród a Kézai korában közkézen forgó egyházi irodalomban egyáltalán nem szerepelt rokonszenves személyként, akit egy tisztességes katolikus pap nemzete számára kívánatos ősnek tekintett volna. Kézai tehát nemcsak a Biblia korában divatos értelmezésével, de egész keresztény műveltségével szállt szembe, amikor a magyarságnak Nimródtól való származását nyíltan megvallotta.

Jellemző, hogy a Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában írt, vitába száll a Nimród-mondával, hangsúlyozva, hogy az ellentétben áll az egyházatyák tanításával, de amikor egy későbbi fejezetben az Árpád-ház családfáját sorolja fel, Álmos vezért maga is Nimród egyenes leszármazottjának tünteti fel. Az Árpád-háznak tehát kellett lenni egy hivatalos családfájának, melynek elején Nimród szerepelt, s ez még bizonyára a honfoglalás korából, a (nyugati) kereszténység felvételét megelőző időkből származott.

Érdekes megjegyezni, hogy egy angol történész, Tawnley-Fullam, már 1911-ben felvetette a gondolatot, hogy a Nimród mondában foglalt magyar hagyomány független a Bibliában foglalt mózesi hagyománytól. Ezt a véleményt a magyar történészek teljesen mellőzték, bár a jó nevű Westminster Review-ban jelent meg.

A magyar Nimród-monda elemei tehát arra utalnak, hogy a magyarok még abban az időben kezdték el Nimródot ősüknek vallani, amikor maguk is Mezopotámia vidékén éltek és ott szemita népek felett uralkodtak.

(Dr. Endrey Antal; Kiss - Lapok, 5. szám, Buenos Aires, 1979)

Forrás: Árpád.org